Története nem is lehetne 21. századibb: Aurora-doku a filmszemlén

2020/01/13  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

A január 27-én kezdődő Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) Magyarországon is bemutatják a Once Aurora című filmet.

Története nem is lehetne 21. századibb: Aurora-doku a filmszemlén

A most 23 éves Aurora (Aurora Aksnes) 6 éves korában kezdett zenélni, zeneszöveget 9 éves korától írt. Története nem is lehetne 21. századibb: tehetségét tizenéves korában fedezték fel, amikor Aurora egy iskolai évzárón elénekelt dalát az osztálytársa feltöltötte a videómegosztóra, majd – nagyjából ugyanebben az időben – egy barátja szintén feltöltött egy dalt, amelyet Aurora készített karácsonyi ajándékként a szülei számára.Ezeket a felvételeket sajnos nem leltük meg, álljon itt első tévéfelvétele:

A videókra hamarosan a zeneipar is felfigyelt, 2015-ben már sorban álltak érte a lemezkiadó cégek, és mindössze 19 évesen már meg is jelentette első kislemezét, Running with the Wolves címen, amelyet a szakma és a sajtó is egyaránt elismeréssel fogadott. Később, ugyanebben az évben, a John Lewis üzletlánc karácsonyi reklámához énekelte az Oasis együttes Half the World Away című dalát.

 

A kislemezt 2016-ban első nagylemeze, az All My Demons Greeting Me As a Friend követte, 2018-ban jött ki legutóbbi albuma, amely az Infections Of A Different Kind (Step 1) címet viseli és 8 dalt tartalmaz.

A napokban általunk is emlegetett Jégvarázs 2. is őrzi a hangját:

 

Bátran kijelenthetjük, hogy villámgyors karriert futott be, s ami még nagyobb szó szerintünk: meghódította az underground zenei világot. Története és személyisége elég érdekes ahhoz, hogy egy egyórás dokumentumfilm kövesse végig vívódásait tengerentúli turnéja és az új albumán történő munka alatt. A filmben egymást követik a koncertek katartikus pillanatai és Aurora őszinte vallomásai egzisztenciális szorongásairól, az alkotómunka és a showbiznisz elvárásainak ellentmondásairól, rajongóiról vagy éppen arról, milyen nehezen viseli mások érintéseit, öleléseit.

A hír forrása és a filmszemle támogatója

A filmet először Cinema City Aréna 9-es termében vetítik január 28-án, 20.00 órás kezdettel (72 perc). A további vetítések itt.

 

Aurora Aksnes, dokumentumfilm, filmfesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Hangol már a zenekar – Lovasi András új formációval járja be az országot

Hangol már a zenekar – Lovasi András új...

A zenekar a "Lovasi András és barátai nevet" viseli, s a zenész a Grand Hotel Halmahera címmel, ősszel megjelent új nagylemezét turnéztatja meg.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Jön a MUSE Sopronba!

Már a Volt Fesztivál 2022-es fellépőinek listáján a Muse, a The Killers, a Sum41, a Bring Me The Horizon és Yungblud. Mindez jövőre, június 21 és 25 között, Sopronban.

A jövőben a harmadik oltáshoz fogják kötni a védettségi igazolványt

Egy idő után... Hogy ez valójában egy napot, egy hetet, egy hónapot vagy egy évet jelent (a szám tetszőlegesen cserélhető), ahhoz a Telex cikke sem juttatott közelebb minket.
Új koncertek