Fesztiválra, koncertre oltásigazolással?

2020/12/23  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

Gulyás Gergely tegnap arról beszélt a Kormányinfón, hogy „az oltási könyv fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban.”

 Wendy Wei fotója a Pexels oldaláról

Konkrétumok még nincsenek, a jelenlegi állapot  – vagyis egy friss KSH felmérés – szerint a magyarok kb. 15 százaléka oltatná be magát valamelyik vakcinával. Még azt is tudjuk az MTI révén, hogy december 27-től megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását, pillanatnyilag 5500 vakcina érkezése biztos az EU-ból, de újabb szállítmányok várhatók.
Az oltás egyébként önkéntes lesz

Nézzük, hogy van ezzel a kérdéssel a nagyvilág.

Nem fogják beengedni a holland fesztiválokra azokat, akiknek nincs oltásuk. A Holland Koncerthelyszínek és Fesztiválok Szövetségének igazgatója úgy nyilatkozott: lehetőséget lát arra, hogy visszautasítsák az oltással nem rendelkező emberek belépését a fesztiválokra, és ezt javasolja is a szövetségük. Az amszterdami RAI és a rotterdami Ahoy konferenciaközpont is negatív tesztet vagy oltásigazolást kérne a résztvevőktől.

A Ticketmaster is nyilatkozott úgy, hogy 2021-ben csak akkor tud majd valaki tömegrendezvényre menni, ha bizonyítani tudja, hogy Covid-oltást kapott vagy negatív tesztje van az elmúlt 72 órából.

Egyedi QR-kódot kaphatnak a mobiltelefonjukra azok a britek, akik megkapták a védőoltást, hogy ezzel vehessenek csak részt focimérkőzéseken, színházi előadásokon és más eseményeken – írta a Portfolio sajtóértesülésekre hivatkozva, hozzátéve, a tervek még korai szakaszban járnak. A nagy létszámú események jelenleg magas kockázatot hordoznak – indokolják a britek.

"Szerencsés esetben nyáron fellélegezhetünk” – idézi a 444.hu Szlávik Jánost, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosát, aki hozzátette,  ősszel még szankciókra lehet szükség, hogy ne alakuljanak ki kisebb járványok. Egyes vélemények szerint – írja a portál – a koronavírus a következő években és évtizedekben is velünk marad, de remélhetőleg nem tud már az ideihez hasonló súlyos eseteket és halálozásokat okozni, mert több hatékony védőoltás áll majd rendelkezésre.

Aki a vakcinák felől szeretne tájékozódni, például arról, hogy nem veszélyes-e a gyorsaság, annak a 24.hu cikke segíthet. Noha Gulyás Gergely a bevezetőben emlegetett alkalommal azt mondta, hogy a járványnak akkor lesz vége, ha az oltóanyag rendelkezésre áll, a portál által idézett professzor ennél óvatosabban fogalmaz, szerinte "szakaszosan, lassan fog lecsengeni, a vírus pedig valószínűleg sokáig velünk marad még. A nyájimmunitáshoz ráadásul 70-80 százalékát be kell oltani a lakosságnak ahhoz, hogy kialakulhasson, ez pedig hosszú idő."

 

 

Vajon fognak az emberek jövőre koncertekre járni?

 

Tényleg le lehet tesztelni egy fesztivál komplett közönségét – ráadásul háromszor?

 

Paul McCartney szerint nem lesz 2021-ben Glastonbury fesztivál

 

Lobenwein Norbert: 2021 nyarán már jó eséllyel lesznek tömegrendezvények

 

 

 

 

vakcina, fesztivál, koncert, oltásigazolás

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek