Tényleg le lehet tesztelni egy fesztivál komplett közönségét – ráadásul háromszor?

2020/10/25  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A kérdést nem mi tettük fel, nekünk ez elég utópisztikusnak tűnt volna – utópiákkal meg annyira nem foglalkozunk, de akinek mindez megfordult a fejében, az nem akárki: Michael Eavis, a Glastonbury atyja. (S a lányával, Emilyvel együtt csinálják.)

Fotó: Galstonbury Festivals FB

Kezdjük messzebbről. Március 13-án, amikor ez az egész őrület kitört, még azt írtuk sajtóértesülésre hivatkozva, hogy a Glastonbury kitart. (Ebből az időbeli távolságból nézve, akkor még mindannyian nagyon bizakodók voltunk a pandémiát illetően.) Ez az optimizmus mindössze 5 napig tartott, s éppúgy, mint a világ nagy fesztiváljait, a Glastonburyt is törölték, ami hatalmas csapásnak számított mind a szervezőkre, mind a közönségre nézve: a jegyeket addigra már rég elkapkodták s bejelentették a szupersztár headlinert, Paul McCartneyt is. (Ha visszemlékszünk, márciusban még elképzelhetetlen volt, hogy a komplett nyári fesztiválszezont törlik Magyarországon...)

Ez lett volna a jubileumi, 50. fesztivál a Worthy farmon – így a veszteség duplán számít. Aztán mégis megünnepelték a kerek évfordulót, ebben a BBC volt a partnerük.

Augusztusban Eavisék borúlátásban – és feltehetően reális mérlegelés után – eljutottak odáig, hogy kérdőjelet tettek a 2021-es fesztivál mögé is. Eavis akkor azt nyilatkozta, hogy a szervezők minden lehetőséget kimerítenek, mielőtt kivonulnak a 2021-es rendezvénypiacról, eget-földet megmozgatnak, hogy sikerüljön megrendezni jővőre a fesztivált, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy siker is koronázza majd a küzdelmüket. Mindazonáltal bizakodó, s úgy véli, a Glastonbury még erősebbben tér majd vissza – legfeljebb egy év csúszással.

Most a Huffpost közölt egy cikket, amely mintha megcsillantaná a jövő nyári Glastonbury esélyét. Michael egy szerdai rendezvényen arról beszélt, hogy a megvalósításnak talán lenne egy lehetséges útja: a tömeges koronavírus-tesztelés.

Ő tette fel a címben olvasható kérdést:

"Tényleg le akarunk 200 000 embert tesztelni – amikor elhagyják otthonukat, amikor félúton járnak, és amikor a fesztivál kapujához érnek -, hogy tisztában legyünk Coviddal?"

A kérdésre igazából nem válaszolt, csak annyit árul el, hogy a tömeges tesztelésről folynak bizonyos párbeszédek.

Abban a  formában, ahogy a kérdést felveti, szinte elképzelhetetlen, de ez az év már annyi – igaz, leginkább szomorú – meglepetést hozott, hogy bármi lehet. Csak pénz és logisztika kérdése. Meg pénzé... legfőképpen. De ha sikerül, akkor igaza lesz Eavisnek: eget-földet mozgattak meg a fesztiválért. Drukkolunk, és fél szemünket a Glastonburyn tartjuk.

 

Milyen Glastonbury a fesztivál nélkül?

 

 

Glastonbury 2021., Michael Eavis, koronavírus, tömeges tesztelés

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek