Kisebb és olcsóbb produkciók jönnek majd

2020/05/01  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

"Kicsit olyan ez, mint a futball, az egy hétvégén pályára lépő összes futballista közül csak egy nagyon vékony réteg tagjai keresnek ténylegesen óriási összegeket. A szomorú tény az, hogy csak kevés zenész keresi meg az átlagfizetést" – idézi a 24.hu a brit zenész szakszervezet szóvivőjét.

 Photo by Clem Onojeghuo from Pexels

Ezt arra hozta fel példaként, hogy miközben a közösségi oldalakat elárasztották a saját szobájukból – sőt: stúdiójukból – ingyenes szobakoncerteket streamelő előadók videói, nem árt tisztában lenni azzal, hogy azok, akik mindezt megengedhetik maguknak, csak a legfelső pár százalékot képviselik.

Szerinte csak az olyan A-listás sztárok, mint Taylor Swift engedhetik csak meg maguknak, hogy támogassák az embereiket, a többség, a jelenleg állástalan stábtagok és zenészek az adott állam kormányának segítségében bízhatnak csak: egyes országokban jókora kulturális mentőcsomagokat hirdettek meg (a német állam 50 milliárd eurós kerete kifejezetten a szabadúszókat és az egyéni vállalkozókat célozta meg, de más nyugat-európai országok is próbáltak gondolni rájuk), ám ezek egyelőre a gyakorlatban még felemásan működnek, a briteknél például június előtt nem is számíthatnak segélyre az igénylők – ekkor már harmadik hónapja lesznek bevétel nélkül.

Az élőzene hiányában marad a streaming, azaz a Spotify, az Apple, a Google Music és társaik, ám nem véletlenül turnézott eddig is mindenki, aki élt és mozgott (még): az ezekből befolyó pénz össze sem hasonlítható azzal az összeggel, ami még a lemezeladásokból illette az előadókat, mielőtt a lemezipart legyőzte volna az internet.

S hogy mi várható a veszélyhelyzet elmúltával? A portál  – a forrásában megszólaló zenészek előrejelzései alapján azt írja–, kisebb és olcsóbb produkciók jönnek majd, de a feltételezés szerint az élőzenére éhes közönség túl fog lépni ezeken a hiányosságokon. A jegyárak is olcsóbbak lesznek szerintük, mert a koncertipar is a túlélésért küzd, és mindent megtesz, hogy a rosszabb anyagi körülmények között élő közönséget becsalogassa a rendezvényeire. De a legrosszabb, hogy forgatókönyv híján még csak tervezni sem tud senki semmivel, miközben nincs más alternatíva...

Jelenleg itt tartunk. Meg ott, hogy a kormány "pontosított", és 500 fő alatt sem lehet rendezvényt szervezni.

A cikkünk a 24.hu írása alapján készült.
A 24. hu írása az Euronews cikke alapján készült.

 

programtörlések, zeneipar, gazdagok, stream, koncertek

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek