Van elképzelésed arról, mennyi 17,5 BILLIÓ forint? Na, ennyit szánnak a németek a művészeti élet megsegítésére

2020/03/26  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Németország kidolgozott egy megdöbbentő összegű, 50 milliárd eurós támogatási csomagot a művészek és a kulturális vállalkozások megsegítésére – állva hagyva a többi országot... A német szövetségi kormány ezzel az átfogó segélycsomaggal kívánja megmenteni az ország kreatív és kulturális ágazatát.

Pet Shop Boysnak volt egy ilyen című albuma 2019-ben...

Ma egyébként az angliai művészeti tanács jelentősen kisebb, 190 millió dolláros (kb. 60 milliárd 800 millió forint) támogatási csomagot jelentett be, New York-ban pedig felszólították a kormányt, hogy az amerikai múzeumoknak 4 milliárd dolláros (kb.1 billió 280 milliárd forint) segélyt biztosítson.

Hát, ez sem kevés...

Ebben a német dologban egyébként nem csak az összeg az, amitől hirtelen nem kap levegőt az ember, hanem még az is, hogy a bejelentéstől számított két héten belül elkezdik kiszórni, ráadásul úgy, hogy lehetőleg az adminisztrációt a lehető legegyszerűbb és legrövidebb módon bonyolítsák le (erről a magyar zenészek tudnának mesélni...).

Szóval, legyinthetünk nyugodtan: ilyen a világon nincs, kamu!

Ebben a bazinagy kamuban, amit esetünkben német valóságnak hívnak, a döntéshozók tisztában vannak azzal, hogy az érintettek jelentős hányada önálló vállalkozó, akiknek már most vannak, de a közeljövőben biztosan lesznek megélhetési problémáik. Még azt is odakamuzzák, hogy a szövetségi kormány tisztában van a kreatív iparágak jelentősségével, haha. Ilyen ország nincs.

Ráadásul a művészettel foglalkozó személyek és szervezetek mellett a támogatás a médiavállalkozásokat is érinti, beleértve az újságokat. Túl szép, hogy igaz legyen.

A csomag három részből áll: egyrészt fedezik a művészeti tevékenységgel kapcsolatos költségeket (pl. helyszínbérlés, stúdióköltség), másrészt kölcsönök is rendelkezésre állnak, hogy áthidalják a hirtelen támadt pénzügyi szakadékokat. Továbbá hat hónapig a szabadúszók számára is elérhetővé teszik a szociális jutattásokat. Hogy mindenki megtarthassa az otthonát, a jogszabályok a kilakoltatásoktól is megvédik a bérlőket. A már meglévő kölcsönök visszafizetését felfüggesztik, és egyénileg kérhető az adócsökkentés és/vagy az esetleges adóvisszatérítés megelőlegezése.

És ha ez még mind nem lenne elég, hozzáteszik:

"Demokratikus társadalmunknak szüksége van egyedülálló, változatos kulturális és médiapalettára ebben a történelmi helyzetben, amelyhez hasonlót is a közelmúltig elképzelhetetlennek tartottunk. A kreatív emberek kreatív bátorsága elősegítheti a válság leküzdését. Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy értékes dolgokat teremtsünk a jövő számára. Ezért aláhúzzuk: a művészek nemcsak nélkülözhetetlenek, hanem létfontosságúak is, főleg mostanában. ”

A hír forrása

 

Németország, koronavírus-járvány, állami támogatás, mentőakció, zeneipar, művészet, kultúra

 

 

Szólj hozzá!


Madách 2.0 – színházba megy ismét az AWS

Madách 2.0 – színházba megy ismét az AWS

Ne tessenek félreérteni, nem a Madách Színházba mennek, hanem – ahogy nyolc éve – Madách: Ember tragédiája című műve kapcsán készült...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Jello Biafra az új ellenállás dalává alakította át a Dead Kennedys ikonikus számát

A punklegenda a Necrot és a The Calaveras Brothers társaságában lépett fel a denveri Marquis Theaterben.

Víz, Zene, Virág – Republic, Tankcsapda, Rúzsa Magdi

Látványos programokkal, műrepülő-bemutatóval, vízi karnevállal, tóátúszással, ingyenes családi programokkal, kedvezményekkel tér vissza 2025-ben a "Víz, Zene, Virág Fesztivál" Tatán júniusban – meseszép helyen, festői környezetben.
Új koncertek