Hatalmas csapás ez mindannyiunk számára – törölték a Glastonbury Fesztivált

2020/03/18  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A közösségi oldalakon ma közölte "Michael & Emily", hogy a júniusban esedékes fesztivált törölték, ezzel a 2020-as a "köztes" évek státuszába került, mint tudjuk, a híres fesztivált kétévente rendezik meg.

Fotó: Glastonbury/FB

Nem volt régen, mindössze öt napja, amikor azt írtuk, hogy a Glastonbury kitart, mi több, bejelentettek egy csomó (90) fellépőt.

Még jobban szerették volna ezt a  fesztivált, mint a többit, hiszen ez lett volna a jubileumi, az ötvenedik – ez az évforduló minden létező fesztivál/rendezvény életében kiemelkedő jelentőségű lett volna. Így érezték ezt a Worthy Farmon is, hiszen olyan nevet jelentettek be legelsőnek, akinek jelenléte valóban különleges fénnyel vonta volna be az amúgy sem gyenge megvilágítású nagyszínpadot: Paul McCartney. De a közönség még nem is tudta, még nagyjából sem, hogy kikből áll majd a fellépőgárda, mégis 27 perc alatt elfogyott az összes belépő...

"Nagyon reméljük, hogy az Egyesült Királyság helyzete óriási javulást mutat június végére. De még ha így is lesz, akkor sem tudjuk a következő három hónapot ezerfős személyzettel a farmon tölteni, akik abban a hatalmas munkában segítenek nekünk, hogy felépítsük az infrastruktúrát és látnivalókat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy több mint 200 000 ember beköltözzön ebbe a mezőre épített ideiglenes városba.

Szeretnénk őszintén elnézést kérni attól a 135 000 embertől, akik már letétet fizettek a Glastonbury 2020 jegyért. Az ezekre a jegyekre vonatkozó egyenlegfizetések április elején lettek volna esedékesek, és még ez előtt határozott döntést akartunk hozni.

Tudjuk, hogy a Glastonbury jegyhez nem túl egyszerű hozzájutni, ezért szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy a következő évre átütemezzék ezt az 50 font fontot, ezzel biztosítva a lehetőséget a Glastonbury 2021 jegy megvásárlására. Azok, akik szeretnék visszakapni a pénzt, az elkövetkező napokban kapcsolatba léphetnek velünk. Ez az opció ez év szeptemberéig elérhető. Azok számára, akik örömmel teszik át a jegyet, a dolog automatikusan megtörténik.

Az idei fesztivál lemondása kétségkívül szörnyű csapást jelent csodálatos csapatunk és önkénteseink számára, akik iszonyú keményen dolgoztak azért, hogy ez az esemény létrejöhessen. A fesztivál törlésének elkerülhetetlenül súlyos pénzügyi következményei lesznek – nem csak a számunkra, hanem a fesztivál jótékonysági partnerei, beszállítói, kereskedői, helyi földtulajdonosai és közösségük számára is.

Annyira vágytunk arra, hogy örömmel fogadjuk látogatóinkat az 50. évfordulón egy fantasztikus művészekből és előadóművészekből álló sorozattal, melyre hihetetlenül büszkék voltunk... Ismét sajnálatunkat fejezzük ki, hogy ezt a döntést meg kellett hozni. Bízunk azonban abban, hogy jövőre ismét üdvözölhetünk benneteket, addig is szeretetünket és támogatásunkat küldjük mindenkinek." (Forrás)
A poszt érezhetően letaglózta a fesztiválozókat  – van, aki 6 éve várt arra hogy bejusson –, de kivétel nélkül mindenki megköszönte a korrekt tájékoztatást, megértette, hogy ez iszonyú nehéz döntés volt, azért pedig kifejezetten hálásak, hogy automatikusan átbookolják a jegyeiket 2021-re. 

 

Glastonbury, fesztivál, Paul McCartney, koronavírus-járvány, lemondás

 

 

Szólj hozzá!


Híres tetováló és zenész, író, a férje zenekara kíséri és júniusban az A38-on lép fel, ki az?

Híres tetováló és zenész, író, a férje zenekara...

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von D, akit férje zenekara, a PRAYERS...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Törölték a Pink Martini turnéját: a Postmodern Jukebox lép fel helyettük a Veszprém Festen

A Pink Martini most éppen otthon (USA) turnézik – sem a közösségi felületeiken, sem a weben nem olvasható, miért törölték az európai turnédátumaikat. De nincs baj: a PMJ már szinte hazajár Magyarországra, legutóbb 2023 októberében jártak az MVM Dome-ban.

Oneness turnéjával Budapestre jön Carlos Santana

A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én tér vissza Budapestre az MVM Dome-ba. A koncert során felcsendülnek majd legnagyobb slágerei, mint a Smooth, a Maria Maria vagy a Black Magic Woman.

2019 óta először érkezik külföldi fellépő a Művészetek Völgyébe

2025. július 18. és 27. között rendezik meg a 34. Művészetek Völgye Fesztivált, ahol fellép a Franz Ferdinand és elhozza The Human Fear címen megjelent legújabb lemezét. Rajtuk kívül ismerős magyar nevekből sincs hiány a legújabb bejelentések között.

Az Imagine Dragons száma lesz a történelem első Holdról sugárzott dala

Extrém helyen és helyzetben fogják játszani a hamarosan Magyarországon duplázó Imagine Dragons számát, ami a Starfieldhez készült. A zenekar még sosem adta elő élőben a dalt – a jelek szerint a Holdra tartogatják. Kilövés: február 26.
Új koncertek