Menopauza

Nem vidám a Hooligans új dala

2023/11/21  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Az év utolsó hónapjait sem tölti tétlenül a Hooligans. Decemberben érkezik a zenekar új nagylemeze, ezt követően pedig négy év után visszatérnek a Papp László Sportarénába is, ahol egy nagyszabású show keretében búcsúznak a 2023-as évtől (a jegyeket csatoltuk).

Nem vidám a Hooligans új dala

A Fekete Szivárvány címet viselő album első dalát október végén már megismerhették a rajongók, a Körforgás ismét a Hooligans keményebb oldalát mutatta meg. Most pedig itt is a folytatás: az új korong második dala, amelyet egy fiatal szerelmespár nem mindennapi szomorú tragédiája ihletett.

"Amikor készült a dal, és megszületett a dalszöveg, azt éreztem, hogy nekem ilyen nehéz témát még sosem kellett előadnom. Azon gondolkodtam, hogy vajon menni fog-e nem csak a stúdióban, hanem majd a koncerteken is. Most már próbálunk a december 28-i Aréna koncertünkre, és ez a dal is a sorrend szerves része, így idővel sikerült feloldanom magamban ezt a félelmemet" – árulta el Csipa.

A megrázó jelenetek felvétele alatt azonban történt egy váratlan, szívet melengető esemény is. A forgatás napja duplán emlékezetes marad Kiss Endinek, lévén, hogy aznap született meg negyedik kislánya, Alba.

 

"A klipből kiderül, hogy milyen hangulatunk lehetett a forgatás egész napján... Nem minden nap kell egy fiatal lány ravatala mellett állnunk, vagy éppen egy igazi ravatalozó falai között szerepelnünk. Alig kezdtük el a forgatást, kaptam a telefont, hogy a kislányom nem vár tovább és megszületik, így a forgatás feladatai miatt nem tudtam a párom mellett lenni. El sem tudtuk volna halasztani, annyi minden volt erre a napra összeszervezve. Helyszínek, stábok, szereplők, de ahogy végeztünk rohantam a kórházba."

 

(Gratulálunk!)

 

"A két napvilágot látott klipből is kiderülhet mindenki számára, hogy nagyon változatos és fajsúlyos album lesz. És talán a valaha volt legszebb lemezborítónkkal. Nagyon elégedett vagyok, minden nagyképűség nélkül mondhatom. Rengeteg munkát és energiát fektetett bele mindenki, alig várom, hogy megjelenjen és kezükben tarthassák a Hooliganst kedvelők" – tette hozzá Tóth Tibi, a zenekar gitárosa.

Romanek Gergely most mutatkozik be csak igazán, hiszen az Arénában és a Hooligans albumain is először játszik:

"Ez lesz az első közös albumom a Hooligans zenekarral. Vinyl, CD és pendrive formájában is tervezzük megjelentetni az új dalokat , természetesen a digitális felületek mellett. Nagyon izgalmas napok, hetek, hónapok állnak mögöttünk stúdiózással, forgatásokkal, imádtam ezt az időszakot is a zenekarral, de a java még csak most jön!"

A decemberi koncertig még egy videó lát napvilágot, mutatjuk majd azt is!

 

Mohabá' soha nem gondolta volna, hogy valaha is a Hooligans-ről fog írni

 

Hooligans, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek