Zsüd – újabb ígéretes szobaprojekt a láthatáron

2020/09/06  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

“Mi csak madarak vagyunk egymás kezében / Készen arra, hogy elrepüljünk és elhagyjuk a földet” - ez a kétsoros, angolról magyarított dalszöveg beköszönő ars poeticája is lehetne az első szerzeményével frissen bemutatkozó Zsüdnek, amely egy újabb ígéretes szobaprojektnek tűnik.

Zsüd - újabb ígéretes szobaprojekt a láthatáron

Zsüd producer, dalszerző, énekes, aki electro-pop produkciójában szívesen kísérletezik műfaji keresztezésekkel, merít a berlini elektronikus szcéna dallamosabb világából és a drámai cinematic elemekből egyaránt. Az NKA Hangfoglaló Pályázat producereknek szóló támogatás első nyerteseinek egyike. 2021 év elején érkezik bemutatkozó nagylemeze. Szabad óráiban az imPro School egyik vezető oktatója.

Legújabb szerzeménye a Birds egy hihetetlenül finom, bensőséges dal, ami mintha kizárólag az egyénnel keresné a szinergiát – azaz, mintha csak és kizárólag a hallgató személyes aurájára szeretne hatni. Remekül viszi magával az embert, csak csukjuk be a szemünket, és máris kész az utazás. 

„A szöveg inspirációját egy vezetett mediáció adta, ami a feltétel nélküli szeretet ábrázolására használta azt a képet, hogy a másik ember csak egy kismadár a kezünkben. Ezt vittem tovább, hiszen ez oda-vissza igaz, és bármikor eltűnhetünk, akár csak a másik ember kezéből, akár a Földről is.” – mesélte Zsüd a dalszövegről, aki egyedül játszotta fel az összes sávot, és hangszerelte a dalt, s ahogy az Ígéretes titánoknak elmesélte, a dal egy délután alatt készült el.

Zsüd, új videó, szobaprojekt, Birds, NKA, Hangfoglaló Pályázat

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek