Nemzetközi kollab a tiltakozó lengyel nők támogatására

Ahogy a lengyel nők utcára vonulnak, hogy kifejezzék tiltakozásukat az extrém szigorú abortusztörvény módosítás kapcsán, a Kelet-Európai Zeneakadémia (Eastern European Music Academy) kurzus három résztvevője, a lengyel Karo Glazer, a magyar Zsüd és az észt Britt Randma közös dalt készítettek szolidaritásuk és támogatásuk jegyéül.

A fotÓn a magyar rész képviselője, Zsüd
Zsüd a nehéz döntésekről énekel

Már megint rosszul döntöttél...?

Akkor ez a te dalod. A producer, dalszerző, énekes Zsüd vadi új száma nem csak a címében "nehéz". Az elektronikus pop ifjú tehetsége komoly témaválasztásával nem az egyszerűbb úton halad a rajongói toborzásban.
 
Budapest és London lesz az idei MTV European Music Awards házigazdája

MTV European Music Awards 2020: Budapest lesz a show egyik házigazdája

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás négy magyarországi helyszínt érint...
 
Ők a 2020-as MTV EMA magyar jelöltjei

Ők a 2020-as MTV EMA magyar jelöltjei

November 8-án rendezik meg a zenei élet legnagyobb előadóinak kontinentális díjátadó gáláját, az MTV Europe Music Awards-ot. A magyar mezőnyben többek közt olyan jelöltek csapnak össze, mint az ex-playmate-ből sikeres DJ-vé avanzsált Metzker Viki, ByeAlex vagy az Irie Maffia. A...
 
Zsüd - újabb ígéretes szobaprojekt a láthatáron

Zsüd – újabb ígéretes szobaprojekt a láthatáron

“Mi csak madarak vagyunk egymás kezében / Készen arra, hogy elrepüljünk és elhagyjuk a földet” - ez a kétsoros, angolról magyarított dalszöveg beköszönő ars poeticája is lehetne az első szerzeményével frissen bemutatkozó Zsüdnek, amely egy újabb ígéretes szobaprojektnek tűnik.
 
A hangját adta Mick Jagger – de nem énekel

A hangját adta Mick Jagger – de nem énekel

Idén ünnepli a londoni Royal Albert Hall alapításának 150. évfordulóját. A március 29-i születésnapi gálán számos híresség, köztük Eric...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Lobenwein Norbert: 2021 nyarán már jó eséllyel lesznek tömegrendezvények

Lobenwein Norbert nagyon sok mindennel, de alapjában véve mégis egy dologgal foglalkozik, fesztiválszervezéssel: a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound társalapító-főszervezője, a Sziget Szervezőiroda egyik tulajdonosa, a MOL Nagyon Balaton és a STRAND Fesztivál társalapítója, az Akváriumot üzemeltető cég egyik tulajdonosa, a Road...

Profi teniszezőnek készült, a színpadon kötött ki – ki lehet ő?

Valakik már gyermekként tudják, mivel szeretnének foglalkozni és elszántan küzdenek a céljaikért, míg mások a környezetük hatására kapnak olyan lökést, amelynek köszönhetően eldöntik, hogy milyen területen építenek karriert. Bár a tehetség a legtöbbször utat tör, viszont a sikerekhez vezető út sokszor göröngyös....

Dokumentumfilm (is) készül Billie Eilish-ről (is)

Úgy tűnik, mindenki azt kutatja, hogy válhatott ekkorra sztárrá a mindössze 19 éves énekesnő. Már több könyvet írtak róla, most R. J. Cutler rendező próbálja megfejteni a titkot. A The World’s A Little Blurry című dokut 2021. február 26-án mutatja be többek között az Apple TV+.

Nem minden papsajt – nagy bejelentést tett a Glastonbury

A szólást persze Michael Eavis,a fesztivál alapítója nem ismerheti, nagyjából azt jelenti, hogy nem sikerülhet mindig minden... A tavalyi után az idei rendezvény is elmarad a Worthy Farmon, ahol most színpadok helyett sajtot készítenek.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek