Volt ugye az a sajtótájékoztató márciusban, amiről írtunk is (http://www.koncert.hu/hirek/ajanlo/ifiparkot-idez-az-omega-a-budapest-parkban), és az ott elhangzottak után nagy érdeklődéssel vártam ezt a koncertet – bár azok után, hogy megtudtam, a felcsúti nemzetszégyene-stadionban is fellép a zenekar, kicsit meginogtam, hogy biztosan meg akarom-e nézni őket (és bármilyen butának/naivnak igyekeztek is tűnni a nyilatkozataikban, nem hiszem el, hogy nem tudja Benkő László és Kóbor János, a zenekar két alapítója, hogy nem, a felcsúti stadion nem egy stadion, hanem ugyanolyan szimbólum, mint Sun City volt a dél-afrikai apartheid idején: az a fajüldözésnek, ez az ország módszeres tönkretételének, a pocsék magyar focira fölöslegesen kiszórt százmilliárdoknak, a nemzeti hülyeségnek a szimbóluma).
Na mindegy, elmentem végül, leginkább azért, mert azt ígérték még a sajtótájékoztatón, hogy olyan tagok is részt vesznek a koncerten, mint a szintén alapító Kovacsics „Öcsi” András gitáros és Varsányi „Gergely” István basszusgitáros meg Laux „Blöró” József (egyben az egykori Omega-szövegíró Adamis Anna férje), akiket koromnál fogva én már nem láthattam színpadon. És esetleg még Wittek Mária is. Meg persze a Spencer Davis Group – még ha a hónapokkal ezelőtt kilépett Steve Winwood nélkül is –, amely a Magyarországon fellépő legelső nyugati beatzenekarok egyike volt még 1967 nyarán.
Nos, az már hetekkel a koncert előtt kiderült, hogy nemhogy Steve Winwood, de a Spencer Davis Group sem lesz, helyette a P. Mobil lép majd fel. Mindjárt gondoltam is rá, hogy mekkora ötlet, hirdetek augusztusra egy koncertet (mondjuk a Sziget –2. nap nem lenne hülyeség), ahol fellépek én a haverjaimmal (mondjuk Hajszálak híján néven alapítunk egy metálbandát gyorsan), vendégzenekar a Rolling Stones, aztán úgy két héttel a koncert előtt, amikor a jegyek jelentős része már elfogyott, szólok, hogy bocsi, a Rolling Stones mégsem tud eljönni, de helyette hosszas, kemény tárgyalások után megszereztük a pilisvörösvári nyugdíjasklub vegyeskórusát, benne a 90 éves Jáger Miki bácsival, aki ugye már majdnem Mick Jagger, sőt, mivel még öregebb is 20 évvel, ha úgy vesszük, a nézők többet kapnak a pénzükért. Ja, a jegyár marad változatlan.
Távol álljon tőlem, hogy fikázni akarjam a P. Mobilt, hiszen tizenévesként magam is az ő táborukat erősítettem, igaz, amikor megismertem őket, még Vikidál Gyulának hívták az énekest és Bencsik Sándornak a gitárost, szóval nem ma volt, bár a zenekar leginkább ma is az ő szerzeményeikből él.
A zenekarvezető Schuster Lórántnak annyira fontos volt ez a koncert, hogy még a műtétjét is elhalasztotta emiatt nagyjából egy hónappal, pedig azért nem annyiról van szó, hogy szálka ment a kisujjába, hanem a fél májától szabadítják meg hamarosan (és remélem, ezzel a más jelentésű halasztástól is). Igazából kíváncsi voltam, milyen most a zenekar, mert utoljára talán 1994-ben láttam őket az újrainduló koncerten a ma már nem létező Fradi-stadionban, amelyet akkor még csak Fradi-pályának neveztek. Mivel annak apropóján minden zenekari taggal interjúztam is akkoriban a Rockinform számára, csupa jó arcot ismertem meg a személyükben, de a tagság azóta teljesen kicserélődött, maradt Lóránt, a zenekarvezető, meg Sárvári „egyinges” Vilmos gitáros, a többiek mind fiatalok.
Így hát volt néhány szám, amit nem ismertem, valamint számomra meglepő volt, hogy az énekes Baranyi László egyben gitározik is, nem is rosszul. Szerencsére a számok többsége (az olyan új nóták mellett, mint a Farkasok völgye – Kárpát-medence) az általam is ismert klasszikus korszakból való volt, elhangzott a Miskolc, a Menj tovább, az Utolsó cigaretta, az Örökmozgó, bizonytalan vagyok, hogy volt-e a Maradsz, aki voltál (vagy csak a fejemben van meg a sok régi koncertről, amelyeken ott voltam, és keveredik a sörrel), és sajnos, nem volt A főnix éjszakája (ahogy a Hajsza meg a Gálya sem, sem a Csizma az asztalon, meg persze még nagyon sok szám, például az olyan lassabbak, mint A pokolba tartó vonat, hiszen alig 1 órájuk volt). És volt feldolgozás is, a HBB Kopaszkutya című dala, aminek örömére Schuster kutyamaszkot öltött.
A végére maradtak még olyanok, mint a 90-es évek elejéről származó, a Hej, Dunáról fúj a szél dallamára a cappella énekelt A pofádat befogod (a közönség átlagéletkora inkább volt 50, mint 40 körül úgy, hogy voltak egész fiatalok is, de még így is volt, akinek ez láthatóan új volt) és a végén az elmaradhatatlan Kétforintos dal – sajnos, ez a vánszorgósra lassított, két gitárral előadott akusztikus, nyafogós változat viszont nagyon nem kellett volna, számomra az eredetileg lendületes, kemény, odacsapós dal (aminek a kislemezes változata Vikidál énekével és Mareczky Totó dobolásával nálam ott van a 10 kedvenc dal között, olyanok mellett, mint a Paint it Black a Rolling Stonestól vagy a Paranoid a Black Sabbathtól) megcsúfolásával ért fel, pedig ez a dal a 70-es évek végének egyik himnusza volt. (Hogy miért kétforintos? Mert annyival ment akkoriban a zenegép.) Kár, hogy az egyébként kifejezetten jó koncertet ezzel fejezték be, bár ezt a dalt persze mindenki várta, csak nem így.
Ezt követően B. Tóth Poptarisznya Poptari-top László zenélt egy jó órán át a 60-as és 70-es évekből válogatva, többek közt olyan együttesektől, mint a mégsem fellépő Spencer Davis Group (lásd fentebb), és megszólalt a Nashville Teens verziójában a Tobacco Road (ami eredetileg a szerző John Loudermilk előadásában közel sem volt ennyire lendületes darab, meg kellett látni benne Ray Philipséknek az értéket), és persze a korszak magyar zenekarai is. Nem volt rossz, bár lehet, hogy én inkább a P. Mobilt engedtem volna még játszani a DJ helyett, őt meg az Omega utánra raktam volna (a végén olvasható, miért). De hát nem én voltam a szervező (vagy producer, vagy akárhogy hívják, aki a programért felelt).
Az már a P. Mobil koncertje alatt is mérhetetlen ökörségnek tűnt, hogy miért nem a koncert megy a kivetítőkön, hanem az elmúlt években a Budapest Parkban felvett koncertek 1-2 másodperces részleteiből összevágott végtelenített és már harmadjára is (nemhogy háromszázadjára) végtelenül unalmas klip. B. Tóth műsora alatt viszont Kapuvári Gábor Ifiparkról készített dokumentumfilmje ment ugyanott, sok-sok megszólalóval az egykori Ifipark-fellépők közül, ami azért volt jó, mert némafilmként élvezhetetlen, de legalább semmi köze nem volt ahhoz sem, amit B. Tóth zenélt a színpadon.
Nem tudom, ki volt az az okos, aki ezt kitalálta, de csak gratulálni tudok neki.
(Apropó, ha már szóba jött, a színpad két szélére felfestett, hangszórónak szánt dekoráció sem sikerült valami fényesen, többször hallottam olyan kérdést a koncertek között, hogy miért van mosógép festve a színpad szélére. Hát erről ennyit.)
Fentiek miatt az Omega csak valamikor este 9 után keveredett a színpadra beatmisézni (nem tudom, ez azonos-e az oratóriummal), és bár a sajtótájékoztatón arról volt szó, hogy sem Molnár „Elefánt” György, sem Mihály Tamás nem lesznek jelen, a végén csak utóbbi nem tette tiszteletét, helyette az Angliában élő, a punk vonalból mára erősen visszavett Szöllősy Kati basszusozott, meg persze a már több mint 20 éve koncerteken kisegítő Szekeres Tamás gitáros is ott nyűtte a húrokat. Mivel ezt a beatmisét nem hallottam még, érdeklődve vártam, mit fogunk hallani. Mint kiderült, az Omega-dalok billentyűkkel, főleg orgonaeffektekkel feldúsított változatai kerültek terítékre, valóban kissé templomi zenébe hajlóra áthangszerelt formában. És persze volt az Omegára régen is jellemző, akkoriban még nagy számnak számító, de mára teljesen hétköznapi füst meg töméntelen lézer zöldben, pirosban, kékben, a háttérben pedig a dalokhoz illeszkedő vetítés, mondjuk a Babylon című szám alatt ókori mezopotámiai és babiloni ékírásos szövegek, domborművek, szobrok digitális effektekkel megbolondított képei követték egymást a vásznon. A dalok pedig visszanyúltak egészen az 1960-as évekig, elhangzottak olyan, talán „rendes” Omega-koncerteken (már ha vannak még ilyenek) nem nagyon hallható dalok is, mint a Régi csibészek, Az udvari bolond kenyere, a Tízezer lépés, A tékozló fiú, vagy kicsit későbbről a Ballada a fegyverkovács fiáról, és még későbbről a Mozgó világ, Az égben lebegők csarnoka, a Léna, a Metamorfózis II, meg még jó pár olyan dal, amitől már túlcsordult a memóriám, és nem maradtak meg benne. Ami viszont megmaradt, az az, hogy Kóbornak fiatalkorában sem volt igazán kiemelkedő hangja, de ami mostanra maradt, az bizony már nem mindig elegendő a saját számok elénekléséhez sem. Így múlik el a világ dicsősége, elég csak az egykor talán legjobb hangú magyar énekesnek tartott Vikidál Gyulára gondolni.
És megmaradt az is, hogy vártam-vártam a beharangozott régi Omega-tagokat, és csak nem jöttek. Aztán jó sokára a színpadra keveredett Laux, és egy külön dobszerelésen beszállt a zenélésbe néhány dalra, de aztán Varsányi András és Kovacsics Öcsi csak 1–1 szám erejéig vett részt a műsorban, ráadásul nem is egyszerre. A márciusi sajtótájékoztató után azért ennél több szereplésre számítottam a régi tagoktól (bár tény, hogy a gitározás nem olyan, mint a biciklizés, ezt bizony el lehet felejteni, ha az ember sokáig nem gyakorol), Wittek Mária pedig haza sem jött Amerikából, pedig a két koncert között az Omega-cuccokat (szép magyar szóval merchandise, esetleg mörcsöndájz) árusító fiatalember még bizakodott benne, hogy ő is ott lesz.
(Apropó CD: 4000 Ft egy CD, csodálkoznak, hogy nem veszi senki? A jelenleg kissé népszerűbb Tankcsapda meg Ganxta Zoli CD-jét 1000 Ft-ért árulják, és mivel vezetik az eladási listákat, ezzel meg is dőlt a lemezkiadók azon hazugsága is, hogy az emberek nem hajlandóak pénzt kiadni hanghordozóra, hanem letöltik ingyen – de, hajlandóak érte fizetni, de csak ésszerű árat, nem totál irreálisat (egy CD gyártási költsége tokkal-vonóval-borítóval kb. 200–250 Ft), és nem a zenészek helyett – akik a boltokban árusított hanghordozók árának kb. az 5–7%-át kapják meg, nem fejenként ám, hanem a teljes zenekar – a kiadókat meg a kereskedőket hizlalni. Immár sokadszor bizonyosodik be, hogy a közönség nem hülye.)
Ott volt viszont Somló Tamás, akiről meg azt mondták, hogy nem lesz ott, és ha már ott volt, el is énekelte a távolmaradó Spencer Davis Grouptól a Gimme Some Lovin’ című dalt, biztatva a közönséget, hogy refrénként énekeljék nyugodtan azt, hogy Kiviszem a lavórt, és volt, hogy poénból ő is ezt énekelte. Meg ha már ott volt, maradt is egyes számokban pl. szájharmonikázni.
A késői kezdés után természetesen nem fejeződött be este 10-kor a koncert (úgy látszik, van, akinek a kedvéért tesznek kivételt), és a legnagyobb slágereknek fél 11 körül még nyoma sem volt.
Persze milyen Omega-koncert lenne az, ahol se Petróleumlápma, se Gyöngyhajú lány nincs? Elárulom: elképzelhetetlen. Így hát ha csak a ráadásban is, de mindkét dal megszólalt az egybegyűltek nagy örömére.
Bennem mindennek ellenére maradtak azért hiányosságok, egyrészt a hangzás sem volt az, amit vártam volna (a drága pénzen beszerzett ismétlőládák például nem szóltak, direkt odaálltam eléjük), és természetesen bejött az is, amitől féltem: a kissé túl magasra emelt árak miatt a közönség csak erősen korlátozott számban képviseltette magát, volt egy erős félház talán, vagy még annyi sem – ahhoz képest, hogy 1 héttel korábban a határon belül is jóval kevésbé ismert Punnany Massif két telt házas koncertet adott 2 nap alatt, ez azért jelez valamit.
Az más kérdés, hogy mennyire volt rossz választás a DJ, mivel bár a kissé korosabb közönség a koncert után valóban tömött sorokban húzott haza, de aki esetleg mégis maradt volna, annak lehet, hogy nem a DJ Dominique által prezentált nyálra (pl. Máté Péter tuc-tuccal felturbózva, de még az alapból diszkót játszó Neoton is) lett volna igénye (biztos ezt is szereti valaki, de az egy másik korosztály, és valószínűleg nem is eggyel fiatalabb generáció), hanem esetleg valami rockosabb, az sem baj, ha esetleg némileg régebbi zenére – na, ide kellett volna B. Tóth László legalább 1–2 órán át. Így aztán hamar ürült a placc (bár ha ez volt a cél, akkor viszont kiváló választás volt a DJ).
Ja igen, a jó múltkorában, még a május legelején zajlott Hobo-koncert után írtam, hogy az ételválaszték elég korlátozott, nos, még mindig az, de már bővült valamicskét, most már egy hamburgeres és egy kolbászos is csatlakozott a csirke és a hot-dog mellé. Nagyobb létszámú közönség kiszolgálása azonban még mindig nincs megoldva, hosszúak a sorok az ételkonténerek előtt.
MTI Fotó: Marjai János
Szólj hozzá!