Egy imádni valóan furcsa Völgyhétvége Kapolcson

2020/09/21  ·   Koncertbeszámoló   ·  mmi

Mint azt már sokan tudják, mi is beszámoltunk róla, a Művészetek Völgyét "csak úgy" nem szerették volna elengedni a szervezők, négy részre vágták és hétvégenként tálalták, tálalják – még kettő hátravan. Mi a második Völgyhétvége vendégei voltunk.

Egy imádni valóan furcsa hétvége a Kapolcson

Napok óta próbálom elkezdeni ezt a beszámolót, de mivel pont az elején kellene töredelmes vallomást tenni, mindig csak tologattam, de tovább már nem lehet:

én még életemben nem jártam a Művészetek Völgyében,

Kapolcson is csak átautóztam. Lehet hörögni meg minden, de másfajta fesztiválok érdekeltek, és azokat is komoly teljesítmény volt abszolválni, majd beleszerettem egy másik összművészetibe, az Ördögkatlanba, meg aztán pár éve olyan hírek jöttek, hogy a Művészetek Völgye is olyan lett, mint Budapest: sok az autó, dugó és tömeg van plusz minden drága és egyébként sem lehet szállást kapni, csak aranyáron. Egyébként az Ördögkatlantól is akkor búcsúztam el, amikor elvesztette a vidéki kisfesztiválos báját, és egyre többet kellett sorban állni mindenhol.

Aztán jött a Covid, s hogy valami haszna is legyen, elhozta az én időmet a Völgyben, hiszen erősen bízhattam abban, hogy 500 embernél sokkal többet tuti nem kell kerülgetnem – és lőn.

Azért pont a 2. hétvégét választottuk, mert két olyan koncert volt a műsorban, amelyekért külön-külön is simán araszolunk bármennyit péntek délután az M7-esen lefelé (Csak Neked Kislány, Bohemian Betyars + Parno Graszt), aztán a kettőből három lett, mert annyira bejött az egész Kapolcs-érzés, hogy maradtunk vasánapra, Kicsillag 15. koncertre is, amit nem bántunk meg, mert először lopta el a show-t Lovasi elől egy tacskó, amin konkrétan egy tacskót értünk, nem egy fiatalembert: valami üvöltési volt a mikrofonba, ami kiverte a biztosítékot az egyébként ultra cuki kutyánál, és legott elkezdett ugatni, de úgy, hogy a küzdőtér dőlt a röhögéstől. Kiscsillagon már nagyon rég jártunk, de azt kell mondanunk, nagyon jót tett a zenekarnak Szesztay Dávid jelenléte.

Na de vissza az alapokhoz: a hétvégi rendszer úgy van kitalálva, hogy a törzsfesztiválozók által eddig megismert helyszíneket rotálják: nem mindig mindegyik megy minden hétvégén, hol az egyiken, hol a másikon rendeznek programokat (ezeket a programfüzetben külön színnel jelzik), mindemellett vannak állandó, biztos pontok, mint például az esti koncerteknek helyet adó Pajta Színpad, ami tényleg úgy néz ki, mint egy pajta, és ha becsukják a kapuit, még filmet is lehet rá vetíteni.

Aki azt gondolta még az elején, hogy egy U500-as koncert kisebb értékkel bír, mint nagyobb társai, az szerintünk mára már rájött, hogy a szervezők ezt a helyenként drasztikusan megvágott létszámot is épp annyira tisztelik, mint a tömeget: a fény- és hangtechnikusok Kapolcson is hozták, sőt kiválóan hozták azt a szintet, ami egy fesztiválon elvárható.

Hogy a megszokotthoz képest mennyivel kevesebben voltunk pl. a CSNK egyébként remek koncertjén, azt az is mutatta, hogy a közönség képes volt megjegyezni (sőt: megtekinteni) a szülinaposokat, akiknek a zenekar szóban is megrángatta a fülét, s amikor a végén, ismét név szerint elbúcsúztak tőlük is, a nagyérdemű kórusban üvöltötte a nevet, amit kifelejtettek: EVELIN!

És láttuk másnap is Evelint meg a társaságát, amint az Óriás koncertjén rábírták a maroknyi közönséget arra, hogy engedjenek föl egy kicsit, mert hát igen, kevesen voltunk, nagy tombolási nem nézett ki a dologból, de aztán a vége felé egyre többen adták fel viszonylag merev álláspontjukat, és kezdtek ütemes mozgásba, nappali fény és tágas küzdőtér ide vagy oda, sőt, a "játékmesterek" még arra is rávették őket, hogy mindenki azt kiabálja a ráadásnál, hogy MÁRHÍVÓ, amit persze végül nem játszottak el, de akkor is vicces volt, és ha a zenekar végre elhinné magáról, hogy tényleg tudnak olyanok lenni, mint a saját nevük, talán ők is felszabadultabban játszanának. Az egyébként szinte giccsesen gyönyörű pillanat volt, hogy abban a pillanatban, ahogy vége lett a koncertnek, megszólalt a templom harangja...

Én persze azt vártam, hogy a CSNK frontemberén az a pulcsi lesz, mint amiben a Dürerben láttam és nagyon bejött, de hát egyrészt még meleg volt, másrészt meg az SZFE-s szolidaritási póló még közelebb állt a szívemhez, mint a retró csíkos, és amikor Lovasi is efféle holmiban állt ki vasárnap este, akkor pláne nagy volt a respekt, Kakason semmilyen póló nem volt :)

Szombaton a Bohemian minden elvárást felülmúló, hatalmas bulit csapott a Parno Graszttal, dacára annak, hogy az előbbi zenekarból ketten is hiányoztak (a frontember-gitáros és a trombitás is), de sikerült úgy felhergelni a társaságot, hogy sorry, de nem éreztük a hiányt – a négyszázvalahány ember úgy bokázott és ugrált, ahogy csak az izmaiból kitelt, egykoncertes barátságok kötettek a pálinka által és vadidegenek táncoltak egymással vigyorogva – kész volt a boldogság, égbe ment a cigánytábor. Mondjuk, sem előtte, sem utána nem láttam egyik koncerten sem a zenekari árokban tanyázó biztonsági őröket ennyire parázni, néha már a nevetségesség határát súrolta, ahogy egymásnak mutogattak embereket a tömegből, de végül persze nem volt semmi gáz, némi pogó, circle pit meg guggolási és felugrási, azt' kész.

Még előző este megismerkedtünk a kapolcsi after helyszínével, amiről azt sem tudtuk, hogy létezik, de megpróbáltuk meginvitálni egy italra a szállásadónkat, aki azt mondta, hogy majd a Kőkocsmában, s látva értetlenségünket, eligazított: menjünk a tömeg után, úgyis oda megy mindenki. Így is lett, és pont akkora volt a tömeg, hogy még jó, szóval nem kellett órákig sorban állni, viszont cement is kapható, ha valaki be akarná betonozni magát. Megérkezett a Szomorú Pereces is, leemelte nyakából a kosarat, gitárt akasztott a helyére, s eljátszott egy Pereces Band-akusztikot, s bár nem mondanám, hogy áhitatos csendben hallgatták, hiszen mindenki mindenkivel emelkedő hangerővel beszélgetett, de jóleső érzés volt, hogy azt, amit a régi Szigetben annyira imádtunk, jelesül, hogy bárhol kialakulhatnak spontán koncertek, itt végre visszakaptuk egy estére. Tetszett tagyon (sic!, a megoldás a Pereces Band szövegeiben keresendő)! :) A Bohemian után is volt spontán zenélés, de akkor nem annyira figyeltünk oda, mert szert tettünk új barátokra: a kocsma lépcsőjén ücsörögve órákig beszélgettünk, sajnálom, hogy végül nem lett belőle FB-bejelölés vagy telószám-csere, ha felismerik magukat jelentkezzenek! :)

Az egész hétvégében a regulázatlansága tetszett – igazából nem tudom, amikor teljes gőzzel megy a rendezvény, akkor is ez van? A koncertekre úgy mentél be, hogy nem tartottak mindere kiterjedő motozást, illetve, de: a Bohemian-koncert előtt megnézték, nincs-e nálunk szúró fegyver (???), de pl. a bevitt pia/kaja senkit sem érdekelt, és nem ütköztél lépten-nyomon biztonsági őrbe meg mindenféle szabályba.

Azt nem mondjuk, hogy olcsóság volt, mert a gyönyörűségesen felújított, de az egyelőre kissé rideg és kihasználatlanul kongós MűvészVölgy Kúria kávézójában csaknem kétezer volt a panini (nagyjából ugyanennyibe került az egyik vendégasztalnál két kis szelet rántott hús sült krumplival) és Katlan Tóni báránykolbászos szendója is vagy háromezret kóstált – ennyiért egyébként Tapolcán egy hülyenevű étteremben kiváló mangalica szűzpecsenyét kaptunk zöldbors mártással és rösztivel. Az italokkal a lángossal és a palacsintával nem volt bajunk. (Csak másnap.)

Egyébként ebben a katlantónis udvarban voltak a kisebb (-nél is kisebb) koncertek, mint a már emlegetett Óriás, és itt lett volna az Esti Kornél is, de ők a vírus miatt nem tudtak kiállni, helyettük a  Blue sPot játszott leginkább Cseh Tamás-dalokat, és különös módon még akadt üres föggőágy, amit elfoglalhattunk, s miközben ringatóztunk, dünnyögtük a zenekarral az ismerős nótákat, bámultuk az alkonyi eget, a csíkot húzó repülőket, és hirtelen minden olyan tökéletes volt, mint évek óta egyetlen fesztiválon sem.

Ugyanez a boldogság uralkodott, amikor a kissé csoffadt vasárnap délután – már TÉNYLEG alig volt ember, de az esti Kiscsillagra azért megérkeztek az U500 népek – ücsörögtünk a kocsma lépcsőjén, bejött vagy hat fiatalember mindenféle hangszerekkel, kértek pár sört, leültek, azt' csak úgy elkezdtek zenélni az aligpár embernek – egyébként ők húzták este a talpalávalót a Folk udvarban is, ahol már akkor elkezdődtek a családi zenés programok, amikor a hosszúra nyúlt éjszaka után mi éppencsak kikászálódtunk az ágyból, de biztos, hogy ott voltak azok a kisgyerekek, akik a kempingben minden reggel nyolckor ébresztőt fújtak.

Az összművészeti jelző nem csak cifraság, valóban rengeteg egyéb program is volt, nem csak zene – minket mondjuk ez érdekelt leginkább, de ha nem bóklásztunk volna el az ismerősökhöz meg Zánkára egyet Balatonozni, ha már kimaradt egész nyáron, meg Tapolcára, sétálni a tó körül meg tiltott tevékenységbe bonyolódni a salföldi bányatavaknál és bejárni a híres káptalantóti Liliom-piacot – ahol szintén volt KONCERT!!! –, akkor tuti elmentünk volna a Kalapos udvarba a fotóművészeti workshopra camera obcsurát készíteni, vagy egy előadásra arról, hogy mi a kütyüink valódi ára, továbbá még több koncertet is láttunk volna és egy csomó kézműves izébe is becsatlakoztunk volna, hogy a jógázásról és a pedelec kipróbálásáról ne is beszéljünk, de tudjátok, hogy van ez a   fesztiválokkal: annyi mindent szeretnél megnézni, meghallgatni, és jó, ha a 10 százalékára tényleg odaérsz, s ha hosszú az éjszaka gyak. délután négyig minden programnak annyi...

Egy zavaró dolog volt ezen a hétvégén, pont a ringatózós-boldogságos koncert után: még a levegőben rezegtek az utolsó dallamok, amikor kipattant a biztonsági őr az udvar közepére, hogy mindenki menjen át a másik koncertre (még egy óra volt a kezdésig), de MOST, mert zár az udvar, s miután az elandalodott embereknek nem volt kedvük azonnal, vezényszóra felpattanni, oda is ment külön-külön mindenkihez, hogy felszólítsa a távozásra... Térben és időben a Kiscsillag koncert előtt, a kajáldánál már elpakolták a padokat, és a folkudvarban is – bár még ment a zene és a tánc – elkezdett bezárni az italos pult, a lángososok kitartottak, full respect. Szerintünk egy fesztivál addig tart, amíg az utolsó programnak nincs vége, mert addig bárhol felbukkanhatnak emberek, és egy magára valamit is adó rendezvény nem zár be, mielőtt eljön a saját zárórája. Persze, vannak észszerű indokok meg ha már nincs ott senki..., de konkrétan elzavarni az embereket, akik talán egyet még ittak is volna a pultnál – nettó udvariatlanság.

Ezt leszámítva nagyon kerek a  történet, és akkor a látványról még szó sem esett, pedig a fényfestés sok emberben bent akasztotta a szót – elképesztő különös hangulat támad tőle, használják még több helyen, ha kérhetjük.

És ha kérhetjük, legyen minél több olyan kisfesztivál, mint a kapolcsi Völgyhétvégék, mert már rühelljük a tömegnyomort, a lehúzást, a biztonsági őrök kicsi, telepített birodalmait, a tereléseket, a külső szabályokat, amelyek miatt gyak. elsorvadtak a belsők és a természetes megnyilvánulások; szeretnénk még több vadidegenekkel beszélgetős estét, csillezős udvarokat, patakpartot, ahol simán elaludhat az ember egy padon anélkül, hogy vegzálnák, spontán koncerteket, boldog semmittevést, ringatózós délutánokat, mert szerintünk már átfordult a dolog, és az embereknek nem a mennyiségre, hanem a minőségre van igényük, tisztelet a kivételnek, persze.

Tudjuk, mekkora meló összerakni egy színes programot és mélységesen tiszteljük érte mindazokat, akik ilyesmiben részt vesznek, és nincsenek illúzióink, azt is tudjuk, hogy mindennek komoly ára van, amit csak a fesztiválozók hozhatnak be jegyvásárlásokkal és fogyasztással, de ha eljön az a pont, amikor már nem érezzük azt, hogy a dolog értünk van, hanem a pénzünkért, akkor el fogunk menni: vagy máshova vagy sehova, és akkor marad egy massza, akinek tulképp mindegy, ki húzza, csak sör legyen meg vásáros sor.

Azt mondják sokan, hogy a pandémia után – bárcsak ott tartanánk – semmi sem lesz olyan, mint volt. Ha csak annyi haszna lesz a dolognak, hogy ez a gigantikus méretűre felfújt fesztivállufi kipukkan, és újrakalibrálják a  rendszereket, amelyekben nagyobb lehetőséget kapnak a kisfesztiválok arra, hogy kisebb közösségnek nyújtsanak igényes programot a vidéki városokban, falvakban, a falvak határában, a birkalegelőn vagy tőlem akár a kukoricagóréban is.... Valójában nincs olyan szervező, aki ne tudná, mennyi emberrel megy el a fesztivál kényelmesen-komfortosan, amikor nem tapossák egymás sarkát és nem kell órákig sorban állni ételért-italért. Azt is tudják, hány embertől számítva lesz nyereséges. A két számot kellene valahogy egymáshoz közelíteni, de nincs nálunk az okosság, fogalmunk sincs, hogyan, de akadnak már helyek, amelyek megvalósították mindezt.

Ami meg a Völgyhétvégéket illeti, szám szerint kettő van még hátra, amelyeknek a   részletes programja itt olvasható, a szeptember 25-27-iki hétvégén a nagy fellépők: Csík zenekar, Ivan and the Parazol, Irie Maffia 15., október 02. és 04. között pedig a 20 éves 30Y, az Anna and the Barbies és HOBO 75 lesz az esti program.

Nem tudjuk, találtok-e szállást – az állítást, hogy a Balaton (és környéke) árai idén 40%-kal drágultak, alá merjük támasztani, mi végül glampingeztünk, ami eggyel jobb (viszont sokkal drágább), mint a sima sátorozás, mert nem a földön fekszel és nem kell ki-be kászálódni, amikor te nem is tudsz olyat, de éjszaka bazihideg volt, pedig magunkra rántottunk mindent, ami a kezünk ügyébe került.

A mi Völgyhétvégénk – a rengeteg felfedezni való titkával – tízpontos volt, majd meséljetek, hogy sikerült a tiétek, és ha a Kocsmában valaki a nagy afterozás közepette megkér, hogy vigyázz a 3 lábú székére egy kicsit, lécci, tényleg tedd meg, mert ez egy ilyen hely, majd jön érte, a hóna alá vágja, és viszi tovább magával... :)

Művészetek Völgye, Völgyhétvégék, Kapolcs

 

 

Szólj hozzá!


Sötét energiák az A38-on

Sötét energiák az A38-on

Bár a Hajó nem igazán erről a műfajról ismeretes, a tavaszi szezonban több metálkoncert is lesz az A38-on.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa jövőre az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Emiliana Torrini a RepTárban landol nyáron – egy igazán különleges történetű albummal érkezik

Emiliana Torrini izlandi énekes-dalszerző ad koncertet július 14-én a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.

Sziget, VOLT (!), Kolorádó, Carson Coma, Campus és még sokan mások: I. TURBINA MERCH FESZTIVÁL

Március 17-én (vasárnap) egy gigantikus merchvásárt tart a Turbina, ahol ismert zenekarok, fesztiválok, klubok és más zenei szervezetek árulják együtt az idei és korábbi években készített merch termékeiket. A kapu nyitva áll a rajongók, a szakma és a sajtó előtt egyaránt. A rendezvényen való részvétel ingyenes.
Új koncertek