Hagytuk, hogy Robbie Williams szórakoztasson minket

2023/03/16  ·   Koncertbeszámoló   ·  mmi

Let Me Entertain You – szól 1997 óta a dala, amely a budapesti koncerten a második szám volt a setlistben. Egy furcsa, de minden bizonnyal emlékezetes koncerten vettek részt azok, akik csaknem teljesen megtöltötték kedden az Arénát.

Hagytuk, hogy Robbie Williams szórakoztasson minket
Hagytuk, hogy Robbie Williams szórakoztasson minket

A kezdés 20.00-ra volt kiírva – pontban nyolckor le is húzták a nézőtéri világítást, és elindult a zene. Pont félúton voltunk a sorunk felé, és mint az inverz szarvasok, teljesen megdermedtünk a sötétben, és el is gyávultunk, mert rájöttünk, hogy 10 embert kéne felállítanunk, hogy a székünkhöz jussunk. Bénult állapotunkból csak a biztonsági ember hisztije lökött ki, aki – kissé túldramatizálva a helyzetet – közölte, hogy vagy leülünk, vagy kimegyünk. Leültünk. (Amúgy eltévesztettük: valójában két sorral lejjebb ültünk, és csak 3 embert kellett vegzálnunk. A franc gondolta, hogy pontos kezdés lesz, elszoktunk tőle.)

De még nem Robbie lépett a színpadra, hanem a Lufthaus elnevezésű dance formáció. Valójában sosem értettem, hogy egy olyan helyen, ahol a közönség nagy része ül, miért pont dj-szettel melegítik be a népeket (csak szóljon valami?), de egyrészt nem kell mindent értenem, másrészt így volt idő néhány elmaradt cikk elolvasására és pár levél megválaszolására. A produkciót azonban megmentette, hogy a bazi hangos elektronikus szett vége felé műsorra tűzték a Queen Radio Ga Ga című örökzöldjét, és kiváló érzékkel Tim vagy Flynn a refrénnél lehúzta a géphangot, és a közönség kórusban énekelte a nem túl bonyolult sort. A közönség általában szeret kórusban énekelni, és ez a közösségi jó érzés az utolsó pillanatban tényleg arra szintre emelte a hangulatot, amikor a sztárnak már – rövid szünet után – érdemes volt a rivaldába lépnie. Hogy kerültek ide amúgy? Hát úgy, hogy a formáció (Tim Metcalfe, Flynn Francis) Robbie Williams szerelem-projektje, és bár homlokegyenest más zenében utazik, ígérete szerint ősszel kiadnak egy közös albumot is, addig meg a Lufthaus végigkíséri a turnéját.

Klienckor kábé tehát elkezdődött a show. A koncertekre általában akkor alkalmazzák ezt a  kifejezést, ha nagy a színpadi felhajtás: minden csillog-villog, konfettiágyú, táncosok, effektek – minden, ami kell. Itt is megvoltak a megfelelő kellékek, ami miatt azonban a produkció kiérdemelte ezt a kategóriát, az a címszereplő maga volt. Nagyjából a koncert harmadát "elstandupolta" – magyarán dumált, és bár leginkább koncertre, vagyis zenére készültünk, egyetlen pillanatát sem bántuk, mert megesett, hogy a könnyeinket törölgettük – hol a röhögéstől, hol a meghatottságtól. Azt konkrétan nem tudom, hogy aki esetleg nem ért angolul, hogy állt ehhez a dologhoz, de talán a nagy számban jelenlévő többiek reakcióiból következtetni lehetett a tartalomra.

És Robbie is sokat segített, bár egyszer azért kiszúrt valakit, akiről állította, hogy annak láthatóan fogalma sincs, miről beszél ő...Ő pedig sok mindenről beszélt. Azért nem érdemes kiemelni mondatokat a szövegéből, mert így, olvasva úgy hatna, mintha egy Coelho-könyv lapjait tolnánk az olvasó arcába. Amitől nem volt nyálas vagy zavaró az egész, az az előadó személyisége maga. És a profizmusa. Mert mindig tudta, hogy mikor kell hülyét csinálnia magából, hogy lazítsa a hangulatot, profi entertainerként úgy kalauzolta át a koncerten – és az életén a népeket, hogy egyetlen kínos pillanat sem volt.

Kivéve talán két hölgynek, akik megpróbáltak kisurrani vécére – egy bazi nagy arénában ki figyel fel a pisilni indulókra, de tényleg –, hát, Robbie, aki kivetítőre pakolta a lányokat, és még egy vécére kísérő dalocskát is előadott nekik. A csajok egyébként tök jól reagáltak – tehettek mást? :) Amúgy mást is kiszúrt a tömegből, egy megtermett úriembert például a fotós árokba invitált, és egy emelkedett pillanatban a színpadra is fölvitt (nem volt csók!) – neki igazán emlékezetes estéje lehetett – mint utóbb kiderült, immáron másodszor, mert Robbie Williams FB-bejegyzéséből kiderült, hogy 20 éve is pont őt szúrta ki a közönségből. Csak ismételni tudjuk a zenészt: ennek mekkora esélye volt??? A posztban meg is válaszolja ezt:

A dolgok, amelyeket két szám közötti standupjaiban érintett, nagyjából 3 nagy témát ölelnek fel: család, mentális para, karrier. Köszönetet mondott a feleségének, aki mellett lehiggadt, és a gyermekeinek – ami tök rendben van, már csak azért is, mert a 25 éves pályafutását összegző turnéja miatt gyakorlatilag nem sokat látják. Beszélt a függőségeiről és a mélypontjairól, nem kendőzve a piához és a droghoz fűződő egykori kapcsolatát, és elmondta azt is, hogy 1990 óta nem él tudatmódosító szerekkel és alkoholt sem fogyaszt – nagy taps.

A mi szempontunkból inkább a zenei témák az érdekesek, amelyekből nem hagyható ki a Take That.

Néha az volt a halvány érzésem, hogy ez a turné még mindig annak a gyászmunkája, hogy kirakták a fiúbandából –  16-20 évesen megélni, hogy egy csapásra milliók rajonganak érte, értük, csörög a kassza, szétszedik őket a népek – majd egyszer csak kirakják onnan –, élethosszig tartó feldolgozást is igényelhet. Elmondása szerint az volt a baj, hogy ő volt a legfiatalabb a bandában és nem vették komolyan sem őt, sem a törekvéseit, a korabeli források szerint azonban volt némi szerepe az elválásban a drognak és az alkoholnak is. Mondjuk, a kettő össze is függhet. Minden jó, ha vége jó: nekik is köszönetet mondott, hiszen a kikényszerített kilépés nélkül nem biztos (biztos nem) alakult volna így a karrierje. Bejátszotta amúgy a Take That soha nem publikált első klipjének pár kockáját, hát, dőltünk a röhögéstől, és hosszú percekig bámulhattuk Robbie meztelen hátsóját szélesvásznon. Ha valakiben felmerült volna, hogy miért nem publikálták e klipet: egyrészt, mert konkrétan sz@r volt, meg talán fenekestül forgatta volna fel a zenekar startját a kilencvenes évek elején. Amúgy a koncertes/fotós csoportunkban megtekinthető Robbie meztelen feneke :)

A Take That-es etapot egy Osais-számmal zárta le, stílusosan a Don't look back in angerrel, és nem csak a szöveg miatt az, hanem azért is, mert a zenekarból való távozás mellett a Glastonburyn döntött, egy, a Gallagher-fivérekkel átbulizott éjszaka után. Amúgy nemrég azt nyilatkozta, hogy ugyan még hivatalosan nem kérték fel, de szívesen fellépne idén a fesztiválon, ahol 1998-ban szerepelt legutóbb a lineupban.

Ami a koncert "zenés" részért illeti, nem lehetett hibát találni benne: nyilván önmagában is elvitte volna a hátán a showt, de így, hogy remek zenészekkel és vokalistákkal, továbbá egy maroknyi táncsapattal tette, mindenkinek nagyobb élmény volt. A vizuál fokozatosan volt felpörgetve, csak a végén csapott át színorgiába, de akkor nagyon, volt persze konfettiágyú, telefonlóbálás, ülő szektorok felállítása – ezek mind előfordulnak rendszeresen más előadók koncertjein is, de itt valahogy illeszkedtek egymásba  a dolgok, és egyáltalán nem volt zavaró, mert ahogy a látványt jól építették, úgy ezek az elemek is mérnöki pontossággal következtek egymás után – mondtuk, hogy profi.

Azt is szoktuk mondani, hogy egy koncerten több koncert van. Mert azok, akik mélyen a pénztárcájukba nyúltak azért, hogy a színpad közelében lehessenek, egészen más élményt éltek át – mint mi, az aréna túlsó végéből meresztgetve a szemeinket –, mert Robbie folyamatosan kommunikált a közelebbi közönségével (is). Bár, amikor pólókat hajigált, volt egy komoly dobása, amivel átjutatta a küzdőtér felett az első ülős szektorig a cuccot, respect :) "Majd megint fölcibál egy lányt a színapadra? Uuuuncsi" – mondta egy ismerős a koncert előtt, és talán Robbie is érezhette, hogy ezt már talán nem kellene, de persze az első sorból így is "kiemelt" egy hölgyet, s maga is meglepődött, amikor megpillantotta a csuklóján a Take That-logó tetoválást. Ha csókot nem is, egy dalt kapott az illető hölgyemény – és mindez élőben még mindig nem volt nyálas, csak cuki, és nagyölelést kaptak tőle páran azok közül is, akik az első sorokban álltak. Egyszer próbát tett a magyar nyelv gyakorlásával is, pont a segges klip kapcsán, amikor arról mesélt, hogy mivel kenték be a felvétel során a hátsóját (...), kérdezte, hogy hogy van a jelly magyarul, és amikor visszakiabálták neki a megoldást, csak annyit mondott: ohh, fuck...

Még volt magyaros vonatkozása a koncertnek, amikor a fináléban egy magyar zászlóval a vállán jelent meg. Azt sejtjük, hogy a menedzsment minden országban a megfelelő zászlót kanyarítja a nyakába és a szájába rágják, hogy melyik városban van – Budapest, nem Bukarest! –, mégsem tudhatjuk biztosan, és készséggel elhittük, hogy Robbie fucking Williams (ő mondta!) ezúttal csak nekünk és csak most zenélt, beszélt, mókázott. Ez lehet a turnézás során berögzült rutin része is akár, de mi most hiszünk neki, hiszen elmondta, hogy a saját démonjai legyőzését két dolognak köszönheti: a házasságának és a közönségnek, akik ti vagytok – mutatott ránk, a Budapest Sportaréna közönségére. Hát, mi is köszönjük ezt az estét, nagy taps!

Az (angol) puding próbája az evés, a jó Robbie Williams-koncertnek pedig az utána következő rögvaló. Rengeteg ember nyomult be a metróba, a tömeg teljesen belepte a peront, ott nyomorogtunk, várva a metróra, mert persze csak egy utópiában fordulna elő, hogy ilyenkor mondjuk sűritik a járatokat, hogy minél gyorsabban gyérítsék a tömeget. És az is utopisztikus elképzelés, hogy ilyenkor szólnak az állomásoknak, hogy a szokottnál nagyobb tömeg érkezik. A Deák téren a háromból csak két mozgólépcső működött, egy lefele, egy felfele, így a bezúduló tömeg egy része az álló lépcsősort használta a feljutásra. Rövidesen egyfajta verseny alakult ki a mozgólépcsősök és a lépcsőmászók között, heves biztatásokkal, és bár a nótát amúgy nem annyira kedvelem, de egyszer csak mindkét versenyző csapat belefogott az éjjelsohanemérvéget éneklésébe, vicces volt. De a keletkezett hangzavarban csak kevesen hallhatták, hogy az ügyeletes fejhangon üvöltözik a mikrofonba, hogy az álló lépcsőn tilos közlekedni!!!, majd felérve a hang gazdájával is találkozhattunk, aki mindenkit külön lecseszett azért, mert rá mert lépni a lépcsőre. Nem lehetett kellemes neki sem, mert kiröhögték, de leginkább átléptek rajta.  A BKK-s közjáték sem szegte azonban kedvünket, a remek este hatása kitartónak bizonyult. Sőt, még most is tart :)

Az elhangzott dalok listája itt.

A koncertről további fotók a már említett csoportunkban láthatók.

 

 

 

Robbie Williams, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Gyászol az STG és a The Devil Wears Prada

Gyászol az STG és a The Devil Wears Prada

Négy ember már biztosan meghalt azon a repülőgépen, amely a ködös időben csütörtökön elektromos vezetéknek ütközött, és lezuhant San Diegó...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

A Szigetet imádták – 10 év után most a Dürerben lép fel a White Lies

Az elmúlt évtizedekben a White Lies az Egyesült Királyság egyik legnagyobb gitárzenekarává vált – a legutóbbi két albumuk turnéján többször teltházas koncertet adtak a Brixton Academy és a londoni Hammersmith Apollo helyszíneken is, ahogy több európai klubot is megtöltöttek már és lázba hozták a Sziget Fesztivál...

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.
Új koncertek