Ilyen volt a 2. Világegyetemista Bál – Pajor Tamással – a Kobuciban

Mivel Gasner Jancsi halála óta Müller Péter nem lép fel Sziámi néven, mondván, hogy Gasner nélkül nem Sziámi a Sziámi (pláne nem Sziámi-Sziámi), az utóbbi csaknem 9 évben leginkább Müller Péter Sziámi AndFriends néven koncerteznek.

Ami ha más nem, azért jó név, mert sok minden belefér, az állandó zenekar mellett is kb. bárki. És az elmúlt években ezt ki is használták, hiszen Pintér Béla kb. teljes társulata volt vendég egy-egy koncerten, köztük például az a Stefanovics Angéla, akit vagy 20 éve imádok, így mélységes sajnálattal – isten ments, hogy megbántsam – kell azt mondanom, hogy ez nagyon nem az ő asztala, a dalszöveg elkiabálása nem éneklés. Ellenben Pintér Béla például kellemes meglepetés volt (pedig ő nem a keresztény énekes-zenész-dalszerző Pintér Béla), ahogy, bár más társulat, de Ónodi Eszter is, legalábbis hang tekintetében, ami a színpadi jelenlétet illeti, az esetenként inkább idézi a Valami Amerika 2-nek azt a részét, amikor fellökik a színpadra, hogy pótolja Oroszlán Szonja karakterét. No, ők most nem voltak.

Mellesleg Müller szerintem titokban azóta is hálás Menyhárt Jenőnek, mióta kirúgta tavalyelőtt a zenészei nagy részét, mivel Péter ügyesen beszervezte őket a saját zenekarába, mármint a tagság azon részét, amelyik nem szerepelt már amúgy is a zenekarban, elég erős felállású csapatot állítva ezzel maga mögé az együttesben jó pár éve doboló Angler Ákos és a hegedülés mellett néhány dalban az énekesi posztot is betöltő Roszik Hella mellé. Meg persze rendszeres fellépő Bárdos Deák Ági is a koncerteken, legalábbis Budapesten. Hiába no, a fővárosi lét előnye.

A mostani koncertet, bár alapvetően az új, Nevess magadra című lemez bemutatója volt, mégis azért várta mindenki a szokásosnál talán nagyobb érdeklődéssel, mert meg volt hirdetve, hogy Pajor Tamás is újra színpadra áll olyan rendezvényen, amelyen nem a Hit Gyüli az illetékes (és mint Müller mondta a Pajort felvezető konferanszban, ők már 40 éve barátok). Valamikor 9 óra táján sor is került erre, először egy saját szerzemény, majd egy Sziámi-dal erejéig. Nem tudom, melyiket ki hogyan élte meg, számomra az volt a tanulság, hogy Tamás még mindig jó szövegíró, megvannak a rímek, szójátékok, poénok, kissé rapbe hajló szövegelések – egy valami hiányzik csak, de az nagyon: az erő. Ami a Neurotic-szövegekben és Neurotic koncertjein is nagyon jelen volt. Szóval lehet, hogy Jézus sokat adott, de láthatóan meg is kérte az árát. Előadóként inkább nem hasonlítanám régi önmagához, mert akkoriban nem nagyon láttam úgy, hogy ne lett volna valamilyen szer hatása alatt, most meg kvázi egy nyársat nyelten a lazát játszó kispolgárt láthattunk, persze ebben benne lehetett némi drukk is, mert hát ez a közönség mégiscsak más, mint amihez az utóbbi 30 évben szokott. Hát így múlik el a világ dicsősége.

Mellékszál: hétfőn (3 nappal később) este egy barátomnál jártam a Tabánban, és valami zenét hallva odacaplattam a tabáni május 1-jei bulik helyszínére, ahol épp – mint kiderült – valami Hit Gyüli-s rendezvény volt éppen, viszonylag szerény részvétellel, a zene nem volt rossz, a szövegre, mivel valami vallási zagyvaság volt, nem figyeltem, majd az előadó ki mást szólított színpadra, mint Pajor Tamást, aki ezúttal egy versét szavalta el, a fentihez hasonló szójátékokkal, rímekkel, kicsit több Istennel... Ilyen rövid idő alatt ennyiszer a boldogult 80-as években sem láttam színpadon, bár akkor azért jobban élveztem az előadásait. De azért most sem volt rossz.

Mondanám, hogy vissza a koncerthez, de annak többi része a megszokott mederben folyt, ezerszer begyakorolt és előadott profi műsor ennek megfelelő szintű zenészekkel, a Sziámi régi és új (többségükben azért régi) számai mellett olykor egy-egy Kontroll Csoport, Európa Kiadó- és URH-dallal. Pajor Tamás mellett két újdonság volt még, az egyik Másik János fellépése (bár nem is tudom, ő szinte beltagnak számít a zenekarban, Müller persze nem hagyhatta ki a poént, hogy ő az egyik János, aki a Másik János – a ’80-as években az Európa Kiadó-ban éneklő Joe Dyssou adott elő hasonlót a basszusgitáros Román Péter és a pár hete sajnálatos módon elhunyt dobos, Magyar Péter nevével, ha megölnének, sem tudnám már, milyen koncerten), aki többek közt egy saját maga által írt népdalt adott elő – merthogy ő is a nép része. És milyen igaza van.

A másik „meglepetés” – bár mostanában már ez is egyre megszokottabb –ezúttal a most hosszabb időre hazánkban tartózkodó Kiss Laci fellépése volt, aki három általa írt és előadott Európa Kiadó-számmal bővítette repertoárt, természetesen a lelkes és szerető közönség nagy megelégedésére – őszintén megmondom, nekem az Európa Kiadó ezen korszakában született zenék már messze nem annyira a kedvenceim, mint az 1984 előttiek, annyira meg pláne nem, hogy erre kezdenék el őrülten bulizni, mint a közelemben egyesek tették –, szóval ami engem illet, Laci számai közül én minden bizonnyal másokat tűztem volna műsorra, de legalábbis az új versszakkal kiegészített Lehet (hogy neked jó ez a harc) az én válogatásomban mindenképp terítékre került volna.

És hogy magával a hellyel is foglalkozzunk:

A Kobuciban két dolgot is megdöbbenve tapasztaltam, jöjjenek ezek most az észlelés sorrendjében.

Az első, hogy június közepétől 1 hónapig nem lesznek koncertek, a foci vb közvetítésén lehet sörözni zene helyett. Ha töméntelen szabadtéri zenés szórakozóhely lenne, akkor talán még azt is mondanám, hogy rendben, jó ez így... de szinte egy sincs, legalábbis ami ezen műfajoknak helyt adna – talán még a Dürer kert néha. Erről a témáról kissé bővebben majd a közeljövőben egy másik cikkben.

A második, egyben súlyosabb pedig: napok, de lehet, hogy hetek óta nincs Krušovice sör a Kobuciban! Már a múltkor sem volt, amikor a főtéren tartott Kézműves Sörfesztiválról tértem volna be inni valami olyat, ami számomra nem kísérleti malátaszörp kategória, mert egy idő után elegem lett a rengeteg „izgalmas új ízből” – hogy udvarias legyek –, és hagyományost, megszokottat szerettem volna). Pedig mióta megint eredeti cseh főzést szállít a Soproni, újra jó a minősége, árban is elviselhető, de így előbb az Óvatos duhajt (mintha nekem címezték volna) célba, ilyet nem ittam eddig csapolva, majd a Nitrót (ebben állítólag nagyrészt nitrogén van szén-dioxid helyett, ráadásul egy borsodi a soproniak között – lásd még: An Englishman in New York, vagy ahogy a finnek énekelték ugyanerre a dallamra: Turkulainen Helsingissä (vagy utcai finnel Turulainen Helsingis – sajnos, a turulhoz semmi köze, annyit tesz: turkui vagyok Helsinkiben), de hamar rájöttem, hogy nem nekem találták ezeket ki, így maradt a „jól bevált” Soproni, kb. ha ló meg szamár sincs, jó a nyúl is alapon. De legalább több pénzem maradt, és nemcsak az árkülönbség miatt. Nézzük a jó oldalát.