MiniFishing – maxi beszámoló

2021/07/07  ·   Koncertbeszámoló   ·  Zerge

Hogy, hogy nem, mindig úgy esett, hogy a Fishing on Orfű fesztiválra mindeddig soha nem sikerült eljutnom, mert a dátuma mindig ütközött egyéb halaszthatatlan és lemondhatatlan programjaimmal. Ha rendes időben tartják, most is ez lett volna, de szerencsére a Mini Fishinget a szokott időpontjánál valamivel előbbre tették. Jobb későn, mint soha, tartja a mondás. Bár egyes mondások sok hülyeséget is tartanak, de ezekről majd egy más alkalommal.

Fotók: Fishing on Orfű

Orfűn egyébként nem először jártam már (hanem egészen konkrétan másodszor). Mindeddig először és utoljára még valamikor 1978-ban, úttörő-vándortáborban tettem tiszteletemet a településen (nem tudom, város-e vagy falu, jobb a békesség, ez a település olyan jó kis semleges), de ahogy körbeérdeklődtem, erre már senki nem emlékszik, szóval nem tehettem valami nagy hatást az itt lakókra.

A tó már akkor is ott volt, erre emlékszem, de mint a most ott töltött néhány nap folyamán kiderült, sem a településből, sem a kempingből semmi egyébre, nem villant be semmilyen flash, rég elfeledett emlékkép, nagy közös orfűi kólás-fagyis bulik képe, semmi. Lehet, hogy ha LSD-zek zsenge ifjú koromban, akkor lett volna esély, de akkoriban nemhogy mi nem tudtuk, mi az, de szerintem még az akkori narkósokat kezelő hazai orvosok sem, itt akkoriban a gyógyszerek dívtak (Gracidin, Parkan, valamint ópiátok, barbiturátok és társaik, főleg alkohollal lekísérve), esetleg még halvány nyomokban a fű meg olykor a varázsgomba. Meg persze, mint az URH Észak-Jemen (jó hely) c. dalából tudjuk, a khat, és mivel a jó helyek idővel mind megszűnnek, nincs már Észak-Jemen sem, azóta egyesült a két Jemen egy Jemenné, és hát… jelen pillanatban annyira nem jó hely.

100 km a Vörös Hadsereg útján

Ez volt  atúra neve, Pécsen kezdtük, aztán olyan helyeket és településeket jártunk végig (nem okvetlenül ebben a sorrendben), mint Abaliget, Tripammerfa (amiről eddig egy baranyai sem tudta, akinek említettem, hogy hol van, talán azért nem, mert nem egy település, hanem – mint a neve is mutatja – egy fa, emberről (bizonyos Tripammer Károly) elnevezve, mint a Normafa volt valaha Budán, de tényleg létezik még ma is, mai írásmód szerint már mint Tripammer-fa, ahogy a Normafa is Norma-fa lenne, ha ma neveznék el), Orfű (mint talán már kiderült, ez viszont nem egy Or nevű emberről elnevezett fű, hanem tényleg egy település), Mecseknádasd, Ófalu, Óbánya (bocs, ha valami kimaradt, jó 40 éve volt), szóval jó 2 hétig csámborogtunk a Mecsekben, kaja, amit a tanárok meg a velünk egykorú tejszagú (amit akkor még nem éreztünk, mert mi is azok voltunk, és az orr ugye szagvak lesz az állandó szagokra) csajok főztek (mivel még tudok írni, mármint legalábbis betűt képernyőre vetni, nem haltunk bele), hogy aztán Pécsváradon a (ha jól emlékszem) kastélyszállóban végezzük a gyaloglást, onnan Pécsre, majd Pécsről haza a kies Borsodba már tömegközlekedéssel (busz, vonat), mentünk. Kaptunk is a végén valamilyen emlékérmet a túra sikeres teljesítéséért, valahol talán még megvan, mert anyám nem dob ki semmit, amit bármikor kaptam, megvannak a sportérmeim – már amit én magam el nem osztogattam azoknak, akik nem sportoltak ugyan semmit, de úgy érezték, éremmel jobban lehet csajozni, a katonaságnál akkoriban ez lehet, hogy tényleg bejött, mert ki lehetett tűzni a zakóra, nem – vagy nem csak – nyakba akasztós verziót adtak; én soha egyet sem tűztem ki, talán már említettem valamikor, hogy bénán csajozok –, óvodai, iskolai és katonai kitüntetéseim, törzsgárdajelvényem, szóval minden. Legalábbis azt hiszem. Nehéz dolog lehet anyának lenni.

Megérkezés

A szálláshelyem ügyintézője (aki, mint másnap kiderült, élőben még sokkal csinosabb, mint telefon alapján gondolná az ember) mondta telefonon, hogy mivel későn érkezem (bár nem éjjel, az a Pataky), merthogy csütörtökön még dolgoztam, és csak után vette kezdetét a 250 km-es lebumlizás, a kulcsot leadják az étteremben.

A kocsiból kiszállva kérdezősködtem, hogy hol ez az étterem, mindenki egyöntetű választ adott, akit megkérdeztem: nem tudjuk, nem idevalósiak vagyunk, a Fishingre jöttünk. Gondoltam, hogy a helyi élelmiszerbolt eladóitól ezt már csak azért sem veszem be, de nyilván látták rajtam az elszántságot, és nem is próbálkoztak, megmutatták: ott.

Kb. 25 méterre pakoltam le tőle, aztán olyan 300-at sétáltam, hogy megkérdezzem, hol van.

Mit ad isten, a étterembe belépéskor az első ember, akibe botlottam, egy régi-régi, de legalább 15 éve nem látott ismerős volt még a 90-es évekből, a Wigwamból és mindenféle koncertekről, később annak a Csiszér Levinek a barátnője, aki a PUF 10 éves jubileumi koncertjén – 1993. november, Lecsó kobakján még vállig érő hajat lobogtatott a szél(gép, esős időben meg vert az eső, bár akkoriban az enyémen még hosszabbat) – volt vendéggitáros, majd a Cool Head Clannal az ország – szerintem – egyik legjobb rockzenekarát csinálták pár évig, benne az egyik legkiválóbb magyar rocktorokkal, Molics Zsoltival. Aztán Petrás Jancsi egyszer csak úgy döntött, hogy neki ezek a szövegek nem elég (szélső)jobbosak és irredenták (merthogy egyáltalán nem voltak azok), kilépett, és megalapította a Kárpátiát, ahová egy idő után Levit is átcsábította, de az már annyira más történet, hogy hagyjuk is. Érdekesség még, hogy jelenleg pár száz méterre lakom attól a helytől, ahol ő (mármint a lány) lakott akkor. (M)ilyenek a véletlenek…

Szóval némi kedélyes beszélgetés és múltidézés, valamint a kivel mi van most kérdés kitárgyalása után felcihelődtem ideiglenes lakomba, ami szuper kis kéró volt pár napos tartózkodásra, a sátrazásból, úgy érzem, már kinőttem így jóval túl a Nap körüli 50. körön, igaz, annyira nagy rajongója gyerekkoromban sem voltam.

Aztán a magammal hozott, otthon csomagolt szolid vacsora elköltése után irány a fesztivál.

Orfű meg én ma

És itt mindjárt fel is vetődött az első kérdés: oké, de merre? Ugyanis a kitáblázás hagy némi kívánnivalót maga után a településen (addig rendben, hogy fesztivál csak ritkán van, de a kemping fél éven át működik). Mint vagy fél óra múlva kiderült, nincs ez másként a kemping területén sem, szóval aki nem járt még a Fishingen, az csak hang után vagy a csordát (bocs, a többi fesztivállátogatót, csak valami rövidet és kifejezőt akartam írni) követve tudott eljutni a színpadokig, aztán a fellépő neve alapján kitalálhatta, hogy mit csi… hogy melyik színpad az. De hogy hol van az, amelyikre ő akar menni, arra még mindig semmi támpont – persze mivel feltételezhető, hogy a többi fishingező közt van magyar is, vagy legalább angolul tudó, adja magát a feladat: megkérdezni, aztán hátha tudják. De itt még nem tartunk.

A kempingbe tartva (útmutatás a falu közepén két helyi erőtől: menj végig a tóparton erre, aztán amikor látod a lángosost meg a lépcsőket, akkor ott felfelé – hát biztosnak biztos útvonal, de mint kiderült, nem a legrövidebb, lévén a tópart igen kacskaringós ezen a részen – lehet, hogy a többin is, nem jártam körbe) jó sok gyaloglás után (miközben már valamelyik színpad zenéjét hallottam a messzi távolból) megkérdeztem egy szintén arra járót (uno gente che passerano, hogy a híres partizándalból idézzek, kissé hibásan), hogy jó helyen járok-e, mire ő mondta (németül), hogy nem beszél, csak németül, mutatott valami papírt is, hogy jogszerűen él itt, de már túl sötét volt az elolvasásához, viszont pocsék némettudásomat kihasználva lelejmolt 200 Ft-ra, ha már arra jártam, és szót tudtunk érteni.

Szóval ne álljatok szóba idegenekkel, mert megjárjátok!

A Fishing (még ha mini is)

Végül aztán odaértem, bejárat, jegyintézés, ők elküldték, nekem nem érkezett meg (hazaérve megnéztem, megérkezett, de akkor már valahol Paks körül járhattam, a mobiltelefonos e-mailezés nevű varázslat ellen pedig mindeddig immúnisnak sikerült maradnom), ám mivel kedves lányok voltak, a személyim alapján elhitték, hogy én vagyok én, már csak a védettségi igazolvány volt hátra, ez is megvan, szalag karra csíptetve, és uccu befelé.

Ezt az uccut azért ne vegyük szó szerint, mivel viszonylag meredek hegyoldalon vezetett felfelé az út abba az irányba, ahonnan valami zenét hallottam, meg volt még vagy 30 osztásnyi meleg a Celsius-skála nullája fölött. Végül megérkezvén kiderült (mivel a színpadon épp a 30Y zenélt), hogy az a Nagyszínpad, valamint hogy van Pilsner Urquell csapon, ami ebben a melegben ennyi gyaloglás után kifejezetten jólesett. Hideg szóda még jobb lett volna, de azt, mint kiderült, nem adhattak, csak borhoz (pedig néha, főleg melegben nagyon jólesik egy hideg natúr szódavíz, jobban, mint bármilyen alkoholos pia), viszont a budapesti szokásoktól eltérően ahhoz legalább ingyen. Ezt a jó szokásukat Isten (vagy Orbán/Lenin/Clara Zetkin, vagy ki miben hisz) tartsa meg, de azért valami baráti áron lehetne tisztán is mérni, mondjuk a 10 Ft/dl még bőven baráti ár. A budapesti, valamint egyéb nagyobb fesztiválokon megszokott, decinként 50–70–100 Ft már nagyon nem az, főleg egy kb. 20 fillér/liter áron előállítható ital esetében, hanem a világ legnagyobb rablása.

Szolgáltatások, ételek, italok, árak

És ha már itt tartunk: ami az italárakat illeti, a sör teljesen rendben volt (Dreher 600 Ft/korsó, Pilsner Urquell 800 Ft/korsó, pohár nincs), a bor talán 400 Ft-nál kezdődött, ami még elfogadható, a töményeket nem is néztem, bár talán a tudósításhoz nem ártott volna néhánynak az árát feljegyezni. Pilsner egyébként állítólag most volt először a Fishing története során, szóval pont jókor jöttem. Amikor megláttam, gondoltam, itt már nagy baj nem lehet, mivel a cseh gyártású Kozel mellett ez a kedvenc söröm (a Magyarországon kapható, a Dreher gyártotta és Kozel néven forgalmazott sörszerű lötty ellenben mosogatólének is pocsék). A Pilsnerben azt is becsülöm, hogy nem gyárt ezerféle sört, nincs barna, vörös, fekete, kék, zöld, erős, alkoholmentes, radler, ipa, apa, napa, após, anyós, nagyapa, nagyanya, ilyen, olyan, amolyan, csak egyféle, világos pils (még a cseheknél egyébként megszokott 10°-os és 12°-os verzió sincs belőle, mint sok más sörből, csak 12°-os) – az viszont a világon a legjobb. És szerencsére a gyártást nem adják ki licencbe, csak a saját gyárban készül minden.

A repohárral továbbra sem vagyok kibékülve, azt sem igazán hiszem, hogy annyira környezetbarát lenne, mint amennyire a hívei hirdetik (kb. mint a vászonszatyor kontra eldobható nejlon reklámszatyor: a vászon előállítása 70-szer környezetszennyezőbb, azaz ha 5-ször elmegyek a reklámszatyorral boltba, akkor vászonnal már 350-szer kell, hogy ugyanott legyek, és egyszer az is tönkremegy), ellenben szerintem egyszerűen nem higiénikus. De itt legalább nem kupont adtak érte, mint mondjuk a Szigeten vagy a Kobuciban (az utolsó nap után meg van egy ronda poharad vagy egy kuponod… de otthonra minek bármelyik?), hanem visszaadták az árát, ha az ember leadta. Már amelyik esetében persze, mert kaptam valahol nem Fishing on Orfű feliratút is, és azt a többi helyen nem váltották vissza – mivel egy cimborámnak megtetszett, ezt neki ajándékoztam –, valamint az utolsó nap végén már szintén némi nehézségekbe ütközött a visszaváltás, úgyhogy ez maradt vásárfiának. A szigetesekkel és egyéb helyről származókkal együtt lassan már kocsmát nyithatnék.

A kajaárak viszont már erősen közelítik a nagy fesztiválokéit, bár a lángos natúr 600-ért még rendben, sajttal-tejföllel 900-ért még szódával elmegy (bár mint írtam, szódát csak borhoz adnak), de a legközelebbi ár már 1500 Ft volt, egy adag sült hal 2500 Ft, és egészen 3500 Ft-ig mentek az árak – ennyiért már étteremben lehet normális kaját enni lent a faluban.

Mindemellett az életválaszték igen szűkös is volt, azt hiszem, ezen még lehetne kicsit javítani. Én pl. biztosan beszerveznék valami gulyásleves-pörkölt és hasonló ételeket mérő helyet is a fish & chips, pizza, lángos, lepénybe göngyölt húsféle és hasonlók mellé, sőt, ha már Fishing, ami állítólag valami hallal kapcsolatos külföldi utalás, akkor talán még egy halászleves helyet is. Nem kell szégyellni a magyaros kajákat, főleg, ha laktatóak is, egy fesztiválon ez nem hátrány. Az ételesbódék számát pedig talán érdemes lenne növelni, mivel elég hosszú sorok álltak a többségük előtt – nem tudom, hogy a „rendes” Fishingen ez hogy van.

És ha már szolgáltatás, ki kell térnem a vécékre is, amelyek itt fesztiválszinten kifejezetten tiszták és viszonylag gyakran takarítottak voltak (hatalmas köszönet és tisztelet a takarítószemélyzetnek), mindig volt papír, ráadásul nem Toi-Toiok, hanem kulturált angolvécék voltak nagyrészt, rendes vízöblítéssel, este-éjszaka világítással. Az egyetlen dolog, amit hiányoltam (és minden budapesti kocsmából is hiányolok), a pohártartó a vécé falán – hiszen egy fesztiválon (meg kocsmában) a többség valami pohárral a kezében tér be, és aki volt már férfi, az tudja, hogy az állva hugyozás kétkezes feladat, és a poharat is tenni kéne valahova, mert a magasból kitóduló folyadék fröccsen, tehát a földre nem ideális, hacsak az ember nem akarja – Éljen a fenntarthatóság! jelszóval – újrahasznosítani az egyszer már belsőleg leszűrt sör-bor-miegyéb egy részét, hogy egyéb lehetőségeket ne is soroljunk.

Színpadok

A színpadok közül a Nagyszínpadot már említettem, ez a nézőterét tekintve azért csak a Fishingen számít nagynak, meg a többihez képest.

Ettől lefelé (a hely lejtőit tekintve) található a kajás utca, majd az Amondó színpad, amelyet a törzsközönség valamiért csak Segglyuk színpad néven emleget, biztosan az én fantáziám szegényes, de nem tudom elképzelni, mi okból. (Mutatjuk! aszerk.)

 

A Nagyszínpadtól felfelé (mármint hegynek fel, az égtájat nem tudom megállapítani, ahhoz amerikai ember kell, akik a filmekben mindig csalhatatlan pontossággal mondják meg, melyik égtáj irányába tart az, akiről beszélnek, ezt mindig is csodáltam az amerikaiakban, bár élőben azért nem ezt tapasztaltam odakint) található a Fonó borfalu színpad, alatta-fölötte borfaluval, ezt tényleg elég szűkös, de ezúttal nem voltam olyan koncerten, ahol ne fért volna el a közönség. Bár borfalu, de szerencsére sörös helyet is szúrtak be, szóval a bortól tartózkodó sörkedvelőknek sem kellett lecaplatniuk a Nagyszínpadig egy pofa sörért.

A Fonó borfalutól az erdőbe haladva rejtezik A Tűzhöz Közel színpad, ahol kis létszámú, többnyire egyszemélyes produkciók kaptak helyet, jómagam itt mindössze Bérczesi Robi koncertjére zarándokoltam el, amely bár az Én meg az ének címet kapta, nem igazán az e címet viselő lemezek anyaga került terítékre a koncert során, inkább egyfajta akusztikus–egy szál gitáros Hiperkarma-előadást hallgathattunk, időnként a közönség egyes tagjaival való érdekes párbeszéddel fűszerezve (ahol mi álltunk, onnan nem lehetett hallani, hogy a közönség miket szólogat fel (vagy inkább be) a színpadra, csak Robi reakcióinak lehettünk fültanúi).

Koncertek

Nos, azok is voltak, mert hát miről szól egy fesztivál?

(Ne mondjátok el senkinek, de szerintem már rég nem a koncertekről. De ez csak az én magánvéleményem, szerintem Orfűre is akkor is elmenne mindenki fishingelni, ha Lovasi bukfencezne egy órán át a Nagyszínpadon, és utána minden színpadon azt vetítenék végtelenítetten ismételve valamelyik közepesen szar DJ zenélése mellett, vagy akár a nélkül.)

Fesztiválokon szokatlan, de egyébként egészen dicséretes ötlet, hogy legalább két színpadon (Nagyszínpad, Amondó) össze vannak hangolva a koncertek (többnyire): amikor az egyiken vége a bulinak, akkor kezdődik a másikon.

Hogy miket láttam?

Mint írtam fentebb, a 30Y koncertjére értem oda, kicsit néztem-hallgattam, ugyanolyan semmitmondónak tűnt, mint számomra általában (annak ellenére, hogy Beck Zolit rendkívül jó zenésznek és előadónak tartom, ez valahogy nem jön be mégsem), és mivel nem tudtam, hogy mi hol van, elindultam inkább tájékozódni.

A következő buli, amit viszont elejétől végig láttam, a Pál Utcai Fiúk koncertje volt az Amondó színpadon – igazából úgy igyekeztem, hogy bármikor érek Orfűre, ezt már láthassam –, amely előtt aztán szerintem a legtöbb időt töltöttem a hétvége folyamán.

Koncert előtt kicsit még beszélgettünk is a beállás közben és után a zenekartagokkal (Anikó: nem ittam én már ebből a pálinkából? Én: a fajtából biztosan, az évjáratból szerintem nem – sikerült találnom az éléskamra mélyén, az alsó polc hátulján jól elrejtve egy palack 2010-es tételt, miközben épp valami nagyon mást kerestem).

A koncertet nem akarom részletesen taglalni, hiszen nemrég írtam a Budapest Park-os bulijukról egy egész cikket. Természetesen ezúttal csak a szűken vett zenekar volt jelen, vokalisták és szaxofonos nélkül (el sem fértek volna ezen a kis színpadon), meg persze kissé szűkre szabott műsorral, ugyanis a 23.00-s kezdéstől egy órájuk volt csupán, úgyhogy most Lecsó is rövidre vette az összekötő szövegeit. Persze a közönségénekeltető Csak úgy csinál most sem maradhatott el a ráadásból, és a végén a férfiak ezúttal is lehetőséget kaptak, hogy a környéken lévő csajokkal tudathassák, hogy ki a király (a bálban).

Amint a PUF véget ért, kezdődött is a miskolci Bohemian Betyárs a szerencsére nem túl messze lévő Nagyszínpadon. Figyelemmel kísérem és kedvelem őket a kezdetektől, de az utóbbi koncertjeiket látva szerintem kezd elfáradni az együttes, és ez nemcsak az én véleményem volt, hanem a zenekart nem ismerő, de velem együtt megtekintő barátaim is azt mondták, hogy nem rossz, nem rossz, de a jó nem ilyen, szerintük kissé kihipózott magyaros Manu Chao. Ami engem illet, én közel sem érzem már bennük azt a tüzet és lendületet, mint a kezdetekben, persze azóta eltelt vagy 10–12 év, 18–20 éves kölykökből 30-as meglett férfiak lettek a zenészek is. Ami lehet, hogy komolyabb gondolkodást, de egyre mérsékeltebb ifjúi hévet is jelent. És még az is elképzelhető, hogy ez a folk-punk olyan zene, amit nem lehet 80 éves korig csinálni, mint a bluest. Nem tudhatom.

Miskolc csillagai után még egy zenekar volt tervben, a Platon Karataev, újfent csak az Amondón. Soha nem hallottam még őket, ismerőseim sok jót mondtak róluk, hát… nekem nem igazán jött be, még bulizeneként sem, nemhogy esetleg ezt tegyem fel valaha otthon. (Ilyen is van, a VHK-t pl. imádom élőben, mert elkap és húz magával – bár ez is inkább csak múlt idő, mert igazából ehhez kellett nekem a nyugis Fritz meg főleg a színpadon megőrülő, üstdobolás közben ritmusra repkedő rasztájú Boli színpadi jelenléte is –, de lemezen/számítógépen/autóban nem hallgatom, mert úgy olyan kis semmilyen, pont a színpadi húzás hiányzik belőle, Péterfy Bori dettó, élőben sodor, lemezről hallgatva inkább unalmas. Nekem legalábbis.) Egyfajta középtempós vagy annál kicsit belassultabb brit gitárpop, tök egyforma számokkal, kb. elmondható róluk is, hogy ha egy számukat ismered, a teljes életművüket ismered, és a hatalmas eredetiség vádja sem nagyon érheti az együttest. Persze lehet, hogy ha huszonéves lennék, jobban megragadna, de sajnos, nem vagyok, és a zene ízlésem, mondhatni, már erősen bebetonozódott, ez a fűmag meg nem vert gyökeret benne.

A koncertről leginkább az maradt meg, hogy a mellettem táncoló lányok folyton a karomhoz nyomták a mellüket, őket láthatólag vagy nem zavarta, vagy észre sem vették, odébb húzódni meg nem tudtam – mivel épp nem volt a kezemben ital, ami kilötyöghetett volna, ez egyáltalán nem volt kellemetlen, nem is tudom, mikor ért élő lányok melle a karomhoz utoljára, pláne többé is. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a hullaházba járnék csajozni, kiélve nekrofil vágyaimat (tényleg, erről vajon mit ír az új pedo-homi törvény?).

Pénteken (mivel Péterfy Borit focimeccs miatt lekéstem – itt mindenképp érdemes megemlíteni, hogy nem volt egyetlen kivetítő sem a fesztivál területén (de még a kapun kívül sem láttam), pedig szerintem az Eb jó pár embert érdekelt volna, és inkább nézték volna ott, mint otthon, akár még pár számukra érdektelenebb koncertet elmulasztva is) a Fonó borfalu színpadánál kezdődött részemre az este, ahol A Kutya Vacsorája, majd a colorStar adott kiváló koncertet, bár utóbbiról félidőben leléptem, hogy lássak valamennyit Bérczesi Robiból is A Tűzköz Közel színpadon (nem tudom, milyen tűz, azt közel s távol nem láttam), erről fentebb már írtam.

Egyik zenekar fellépéséről sem írnék sokat, igazán újat nem is tudnék, mindkét csapatot nagyon profi (bár esetenként országosan talán nem kellő mértékben ismert és értékelt, gondolnék itt Vastag „Vasti” Gábor gitárosra) zenészek alkotják, a műsor jelentős része pedig koncerteken évek óta bejáratott számokból áll, és élőben nem szoktak csalódást kelteni. Miért pont most tették volna?

Kutyáéknál Lívius valamiért nyakmerevítőben abszolválta a koncertet, mint koncert után (immár nyakmerevítő nélkül) beszélgetve elmondta, semmi komoly, simán csak elfeküdte a nyakát, de a hirtelen mozdulatokról tartózkodnia kell, valamint koncert közben azt is megtudhattuk, hogy Varga Laca nemcsak névrokon az énekes Varga Líviusszal, hanem unokatesók, és már gyerekkorukban is együtt műveltek mindenféle huncutságokat.

A colorStar közepén felkeresett Bérczesi Robi-koncertről ismerőseim egy része elvágtatott egy idő után a Nagyszínpadhoz, merthogy ott meg az Elefánt lép fel. Én inkább megvártam a koncert végét, és csak szép komótosan odaballagtam, hogy megállapítsam, hülyeség lett volna rohanni, ez a zene továbbra sem az én zeném, és valószínűleg már nem is lesz, inkább csak egy zenekar a Kispál és a Borz köpönyegéből kibújt sok közül.

Az Elefánt után a Carson Coma koncertjén is tiszteletemet tettem még, soha nem hallottam még őket korábban, nem mondom, hogy eztán sem fogom, mert egynek elmegy, de tény, hogy ez az együttes sem hagyott bennem kitörölhetetlenül mély nyomokat (kb. 2 órával később nem emlékeztem volna már egyik számuk egyetlen részletére sem).

Pénteken a Fishing-közönséget látva egyébként felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki van ezen a hétvégén a budapesti koncerthelyeken. Merthogy kb. minden koncerteken gyakran jelenlévő ismerős Orfűn tobzódott, tényleg mintha mondjuk a Kobuciban lettem volna, csak nagyobb helyen elszórva.

A Carson Coma valamikor 2 óra tájban végzett mint aznapi utolsó zenekar, és volt ugyan diszkó mindennap a koncertek után, de tök fölöslegesen, mert a kutya nem ment oda, inkább csak arra volt jó, hogy a helyszínen aludni vágyókat zavarja. Ez a hajnal 2 viszont a pesti éjszakában edződött embernek még nagyon korai időpont. Persze, a kocsmák még nyitva voltak, a pultosok meg mindenhol nagyon kedvesek, de azért zene hiányában csak elindultam én is a szállásom felé.

Hát a kapun kiérve mit látok?

Ül egy asztalnál néhány ember akusztikus gitárok hangolásával elfoglalva. Na, gondoltam, csak kivárom már, hogy mi lesz ennek a vége.

Hát az lett, hogy mint kiderült, nagyon profi előadók közé keveredtem, a Mező Laci „Nünü” és Szekér névre hallgató (már nem annyira) fiatalok úgy tolták a Red Hot Chiliket, Country Roadot és sok egyebet, köztük saját számokat is (a Ma is holnap fekszünk le, mint tegnap? című kifejezetten a fesztiválközönségről szól, bár én azt tartom, hogy addig van ma, amíg ágyba nem kerülök), hogy nem lehetett nem ott ragadni, miközben a fesztiválról hazafelé tartók köréből kikerült alkalmi hallgatóság jelentős része folyamatosan cserélődött, fáradtságuk mértékének függvényében.

Közben újdonsült ismerőseim elmesélték azt is, hogy azért kint zenélnek, mert egyik barátjuknak nem érkezett meg időben a védettségi igazolványa, így őt nem engedik be, ezért kint maradtak vele a többiek is, annyi engedményt téve, hogy egy-egy kihagyhatatlannak vélt koncertre egyikőjük azért bement, mindig más. Hát, ilyen a barátság.

Némi idő elteltével, mivel a hangszerek kézről kézre jártak, jómagam is összeszedtem a bátorságomat, és megpróbálkoztam erősen hézagos tudásomból azon kevés számot előadni – több-kevesebb sikerrel –, ami akusztikus gitáron is megszólal valamennyire értelmezhetően.

Egy pesti ismerős lány, nevezzük Borinak, épp akkor vetődött arra hazafelé tartva, és meg is kérdezte:

– Te gitározol?

Mondtam neki, hogy most éppen igen, meg ha a szükség úgy hozza.

Szegény leutazott péntek este meló után Pestről, és szombat reggel, mert megint meló van, vissza. Én is lelkes vagyok meg minden, volt csaj, akiért megtettem ezt Budapest–Taliándörögd viszonylatban (többnyire stoppal, hozzátéve, hogy a munkát akkor Ferihegyen fejeztem be, onnan az Osztapenkóig csak kb. a teljes városon kellett átbumlizni, és máris kezdhettem stoppolni vagy 160 km-t), úgy, hogy reggel 3 körül kellett kelni, hogy legkésőbb 9-re megint a munkahelyen legyek, de hát akkor még bohó huszonéves voltam. De fesztiválért nem tettem ilyet soha. Mindig sejtettem, hogy vannak nálam jóval elszántabb emberek is.

Később aztán más arra vetődők is lehetőséget kaptak művészetük bemutatására, köztük pesti ismerőseim is, akikről fel sem tételeztem mindaddig, hogy gitároznak is, mégpedig egészen jól. Én kb. reggel 6-ig bírtam, amikor erőt vett rajtam a fáradtság, meg a tudat, hogy még vagy 2 km-t gyalogolnom is kell hazáig, és mivel ekkor már vagy 4 órája nem ittam – kint ennyire hajnalban már nem mértek semmit –, szinte már józanul. Mint Nünü mondta másnap, ők reggel 10-re értek haza.

Szombaton a szálláson megtekintett magyar-francia miatt (jó meccs volt!) kimaradt Pulius Tomi koncertje A Tűzhöz Közel színpadon. Tomit egyébként imádom, egy zenei zseni, a Rocksuli billentyűs- és énektanára, emellett játszik dobon, gitáron, basszusgitáron is (meg a Mocsok 1 Kölykök zenekarban), de szerintem ha tárogató vagy szaxofon kerülne a kezébe, pár percen belül azon is tudna. Később, a Nagyszínpad backstage-ében tudtunk beszélgetni vagy fél órát, nagyon méltányoltam, hogy azokat a csinos csajokat (sajnos, nem tudom, kik voltak) hanyagolta ennyi ideig a kedvemért.

Így hát ezen a napon elsőként a Tudósokkal egyszerre zajló Kaukázus-koncertbe hallgattam bele (Amondó színpad), és immár sokadjára meg kellett állapítanom, hogy fogalmam sincs, miért jönnek be ezek a dalok Kardos Horváth Janó egy szál gitáros előadásában a Hunniában, és miért tök jellegtelenek számomra zenekari változatban nagyszínpadon. Pedig ugyanazok a számok, ugyanaz az ember énekel és gitározik, és mégis… Vagy mégse. Attól függ, honnan nézzük.

Ezt követően – jobb híján – a Tudósok koncertjére vetett a sors, és megint csak azt szűrtem le a koncertből, hogy ez nem zene, hanem hangszerkínzás, a szövegnek aposztrofált öncélú trágárságokról nem is beszélve. A zenekarban (jelen pillanatban) van egy remek zenész, a basszusgitáros, a többiekre a zenész jelzőt ráaggatni legalább annyira rettentő erős eufemizmus lenne, mint műsorukra a zene jelzőt – és ezt már vagy 30 éve gondolom így, amikor Máriás doktor és társai, köztük a szép emlékű Bada Dada (Tibor) még Jugoszláv Tudósok néven kínozták a hallójáratokat pl. a Goldmann menzán tartott Aranyember fesztiválokon.

A Nagyszínpadon szombaton a Kiscsillag volt a nap fő fellépője, és talán ők vonzották a hétvége legnagyobb közönségét is (ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy azért, mert nem volt Quimby). Mivel a tömeg miatt nem fértem a színpad közelébe (pontosabban nem a tömeg volt nagy, a színpad előtti tér volt viszonylag kicsi), ahol álltam, ott már voltak problémák a hanggal, de a közönség többségét ez nem zavarta, önfeledten táncoltak a jól ismert számokra. És sajnálattal meg kellett állapítanom, hogy valószínűleg nem vagyok az elvárható mértékben naprakész a Kiscsillag zenéit illetően, mivel jó pár olyan szám is felcsendült, amelyet nem ismertem fel. Vagy ezek voltak újak, vagy nekem kell újra meghallgatni a lemezeket, csak ezúttal figyelmesen.

A Nagyszínpadon egyébként meglehetősen erős volt az utolsó nap, itt a Hiperkarma zárt. Esetükben számomra az volt a legnagyobb meglepetés, hogy immár nem Varga Laca zenél benne, hanem helyette Gerdesits Máté basszusozik. Aki mellesleg a Laca mellett szintén A Kutya Vacsoráját erősítő, de egyéb zenekarokból – Marlboro Man, Üllői Úti Fuck, meg egy bizonyos Quimby nevű banda – is ismert Gerdesits Ferenc, közismertebb nevén Faszi fia.

Robi összekötő szövegei is legalább annyira figyelemre méltók, mint Lovasiéi, ezúttal két dolgot jegyeztem meg belőlük, az egyik az, hogy amikor megkérdezik tőle, miért játssza az ördög zenéjét, akkor azt válaszolja: Hogy a saját fegyverével győzzem le a gonoszt.

(Mivel ezt a Rainbow Long Live Rock And Roll c. dalának feldolgozása előtt mondta, még az is lehet, hogy csak idézett Ronnie James Diótól, a környezeti zajok – pl. mellettem társalgók – miatt nem lehetett minden szót tisztán hallani.)

A másik, magyarul elmondott szöveg pedig igazából angolul nyer értelmet, mindjárt mutatom is:

– Csak szeretetre van szükséged, mondta János és Pál.

– A Bibliából?

– Nem, a Beatlesből.

Angolul:

– All you need is love, said John and Paul.

– Of the Bible?

– No, of the Beatles.

(Akinek még így sem mond semmit, az fejlessze kissé a zenei vagy bibliai háttértudását.)

A fesztivál utolsó koncertjét a Ricsárdgír adta az Amondó színpadon. A koncert megtekintése után továbbra sem tudom, miért annyira népszerű a zenekar, persze, szépek az énekes lányok meg a hegedűs is, de zeneileg nem igazán fogott meg (azt nem lehet mondani, hogy zenében egysíkúak lennének, mivel kb. ahány szám, annyiféle stílus, az éljen az eklektika jegyében), a szövegeket meg a nem egészen lemezminőségű hangzás miatt nem nagyon értettem. De talán majd egy másik koncerten megfejtem a népszerűségük titkát.

Viszont mellettünk egy erősen illuminált srác olyan szövegeket tolt koncert közben, hogy azon dőlt mindenki a röhögéstől.

Szombaton éjjel a koncertek végeztével egy amatőr DJ a Nagyszínpad mellett, hordozató hangfallal úgy érezte, komoly konkurenciát tud támasztani a „hivatalos” DJ-nek (nem nagy szó, mint említettem, a kutya sem ment a DJ-helyszínre), és megtáncoltatja népet. Meglehetősen erősen kezdett, a Bella ciao valamilyen általam eleddig ismeretlen feldolgozásával (van vagy 3 ezer… – de lehet, hogy alábecsültem, hallottam már a Vörös Hadsereg Alexandrov Kórusának olaszul előadott verziójától a jugoszláv KUD Idijoti (kb. a KISZ idiótái) punkcsapaton át a skót Dog Faced Hermans punkzenekarig (mindketten felléptek a Fekete Lyukban is) legalább 100 féle feldolgozásban magam is, nem kihagyva a magyar Auróra verzióját és a Pál Utcai Fiúk Partizán c. számát, amelyben szintén jelentős szerepet kap ez a partizándal), folytatva a What Shall We Do with A Druken Sailor (Baj van a részeg tengerésszel) szintén punkdiszkós verziójával, de aztán hamar nagyon lapos lett a produkció, Az éjjel soha nem érhet véget ennek a közönségnek nem jött be annyira, mint a B középnek (Nélküled szerencsére nem volt, nem tudta volna eldönteni a jónép, hogy táncoljon vagy vigyázzban álljon-e közben, esetleg kimerülten a fűben heverő cimboráit is talpra rángassa-e, mert hátha úgy illik egy közepesen gagyi szélsőjobbos popzenekar zenéjében és szövegében is erősen gagyi számára), így a tömeg jelentős része le is lépett, bizonyítva, hogy egy, esetleg két jó ötlet igen kevés az érdeklődés fenntartásához, még ha ezek a számok aztán félóránként ismétlődtek is, hogy visszacsábítsák a nagyérdeműt. De az már nem csábult.

A Kiscsillag után Lovasival beszélgetve említette, hogy kb. a 2. Fishingen voltak ennyien, mint most a Minin (3000 fős létszámkorlátozás). Nekem mindenesetre tetszett, hogy voltak ugyan emberek – a területhez mérten – szép számmal, de nem volt tömeg. Nagyjából az első Szigetek hangulatára emlékeztetett, nincs lépten-nyomon korlát, kerítés meg biztonsági ember, gyakorlatilag nulla külföldi. Nem vagyok xenofób, ezért nem is találtam (még) fel a xenofon nevű hangszert – a xilofon mintájára –, amelyből külföldiek kemény tárggyal való megütésével lehetne kicsiholni a megfelelő hangokat, de ami a Szigeten meg a budapesti bulinegyedben a vírus előtti időkben volt, az azért már nagyon erősen a másik véglet. Ami most a bulinegyedben van, az, mondhatni, az egészséges arány, vannak, vannak külföldiek, többnyire itt tanulók, akik nem mentek haza vírusozni, valamint évek vagy akár évtizedek óta itt élők (angolból lopott divatszóval expat-ek), de jelenleg (még) (újra) a magyarok vannak többségben.

Ami meglepett még, hogy a helyieket egyébként, ahogy észrevettem (meg annak alapján, hogy beszélgettünk is) nem nagyon érdekelte a fesztivál, legalábbis látogatóként, hiába kapnák fél áron a jegyet, akivel csak beszéltem, senki nem ment. Pedig úgy egy nap csak 4000 Ft-ba került volna, a 3 nap együtt meg 11 ezerbe. Ez azért elég baráti, és még szállást sem kell keresniük (ami a „nagy” Fishingre kb. a lehetetlennel felérő vállalkozás, a Minire sem volt egyszerű).

P.S. Itt a végén pedig (ne fussál sehova) még mindenképpen kikívánkozik belőlem: ez a Fishing on Orfű egy remek Hunglish kifejezés, szó szerint tükörfordítva a Horgászás Orfűn kifejezést. Angolul ellenben teljes mértékben értelmetlen. Angol anyanyelvű ugyanis ilyet nem mond, mivel az angol – a magyarral, finnel stb. ellentétben – településre nem használ külső helyragot (és a magyar meg a finn is csak magyar, illetve finn településre, vagy olyanra, amelyik valamikor az volt). Az angol ezt úgy mondaná, hogy Fishing at Orfű (ha nem bent a faluban, hanem a környékén, de mondjuk az orfűi tavon, amelynek egyébként, mint megtudtam, Pécsi-tó a neve), illetve esetleg még Fishing in Orfű (ha bent a faluban zajlik a horgásztevékenység). Ha meg azt szeretnénk közölni, hogy milyen halra megyünk, akkor a for a megfelelő elöljáró (fishing for carp – pontyot akarok fogni).

FOO, MiniFishing, Orfű, Zerge

 

 

Szólj hozzá!


 Stephen Grant a Szigeten is mindenkinek beszól majd – a Magic Mirror idei programja

Stephen Grant a Szigeten is mindenkinek beszól majd...

Azt már megírtuk, hogy a fesztivál egyik legrégibb állandó helyszíne átköltözik a Sziget iroda/játszóterek környékére, most előre...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Botaniq Blues Night a turai kastélyban: Ian Siegal búcsúkoncert

A Botaniq BBQ & Blues Night keretében neves blues előadók lépnek színpadra az álomszerű kastélyparkban, miközben sorra váltják egymást a tányérokon a BBQ különlegességek.

Szépen lassan mindenünk leépül? Mentálhigiénés támogató oldal indult a zeneipar résztvevőinek

Odafigyelünk-e vajon kellőképpen egymásra? Segítőkkel karöltve, MUSIC MENTAL néven indít online felületet a WMMD a zeneipar dolgozóinak mentálhigiénés támogatásáért.
Új koncertek