Mivel az esküvőket leszámítva még sosem vettem részt hasonló (kajálás+zene) eseményen, már a villamoson paráztam, hogy miként illik egy efféle rendezvényen viselkedni. Moziba leginkább azért nem járok, mert roppant mód zavar, amikor a filmélményemet ropogtatás zavarja meg a szomszédból, zene esetében ez hatványozottan érvényes. Nem illetlenség kajálni, amikor egy művész játszik? Szabad teli szájjal tapsolni? Egyáltalán, szokás késsel a kezedben tapsolni? És hogy fog kinézni ez a mini jazz-koncert, miközben csörögnek az evőeszközök...?

Mert azért mégis csak a hazai jazz szcéna egyik legismertebb művésze, Gáspár Károly zongorista, zeneszerző, a Gáspár Károly Trio "frontembere" lesz az est közreműködője...

Mire felszolgálták az amuse-t (a gasztronómia szent könyve szerint "köszöntő falatka", ami ez esetben paprikás tepertő volt, konfitált fokhagymás burgonyakrémmel), már nem voltak paráim, eloszlatta őket az összes közreműködő – a szervezők, a séfek és a művész – közvetlen kedvessége.

Ezekről a vacsorákról tudni kell, hogy a Turbina konyhája növényi alapú (tehát a töpörtyű nem zsírszalonnából volt, de ezt, ha valaki nem szól előre, meg nem mondtuk volna...), és a vacsorakoncertek során feltálalt különleges technológiákkal készített menüsor zenetematikus. Ami nem azt takarja, hogy a cseresznyés pite mellé az "Érik a ropogós cseresznye..." kezdetű dalt játsszák, hanem, hogy Batta Ramón mesterszakács (Gastro Trash) a menü összeállítása előtt elbeszélget a fellépő művésszel, hogy mik a kedvenc kajái, a gasztronómia melyik ága kedves a számára, aztán a Domovoj Projekt séfjeivel megalkotják az ételsort.

Amúgy Gáspár Károly feladta a leckét nekik, mert – ahogy elmesélte – VIII. kerületi őslakosként bizony a magyaros konyhát kedveli. És mire épül a magyarosch konyha? Hát, a húsra... Na, az itt nem volt, viszont az inspiráció egészen különleges összeállításra vezette a séfek kezét.

Mielőtt elkezdett játszani a később jelentős, bár kissé negatív szerepet kapó pianínón, néhány szóval bevezette a fellépését, elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a nyócker kellős közepén efféle igényű esteket szerveznek, hogy erre van kereslet (telt ház volt) és hogy jazz-zongoristaként egyáltalán nem várja el a jelenlegi közönségétől, hogy néma csendben fogyassza el a vacsoráját, hiszen ő most egyfajta bárzongoristaként veszi ki a részét az eseményből. Azt is mondta, hogy nyugodtan együnk-igyunk-beszélgessünk. Na, ekkor szabadultam fel igazán :)

Felkonfjában azt is elmondta, hogy eklektikus műsorra készül, lesznek benne magyar és külföldi slágerek, jazz-sztenderdek, és így is lett: felhangzott többek között a Quimbytől a Most múlik, a Beatlestől a Yesterday, a Bonnie és Clyde, a Dream a little dream of me (ezt a dalt Doris Daytől Ella Fitzgeraldon keresztül a The Mamas & The Papasig mindenki énekelte már), az AsTime Goes By (pl.Casablanca) – és magyar sanzonok is, mint például Horváth Jenő és Szenes Iván szerzeménye, a Mások vittek rossz utakra engem.

Ez volt az az (egyik) pillanat, hogy a dal kezdő taktusai – és az előtéel (medvehagymás kovászos kenyérlángos, fermentált lilahagymával) után – Gáspár Károly felugrott a pianínótól, és megkérdezte az egybegyűlteket, ki ismeri a számot. Magasba lendült a kezünk, és látva a kérdező fura arckifejezését, gyorsan körbepillantottam: mi, a két boomer ültünk egyedül kb. 30 ember között feltartott kézzel... Megvan az a régi reklám, amikor jön a csaj lefele a lépcsőn, és a srác csókolommal köszön neki, mire ráomlik a nőre a lépcsőház? Na, ez kb. ilyen volt... :D  De Károly megnyugtatott minket, hogy azért jól nézünk ki...

A desszertig, amit a zenész édesanyjának receptje inspirált (kölestúrós galette, amelyben a második szó egy bizonyos francia pitét jelent) meg-megszakította a játékát, mert elmondása szerint – noha a szervezők legjobb szándékuk szerint előkészítették a hangszert – azon az öreg pianínón játszani olyan, mintha valaki nem működő fék- és gázpedállal próbálna autót vezeti úgy, hogy nincs benne benzin. Úgyszólván, küzdött mint disznó a jégen, de ez esetben persze disznóról szó sem lehetett, de csúcsos káposztát csak nem mondhatunk (főétel: lassan sült csúcsos káposzta, lecsó textúrák – paprika hab, füstölt paradicsom, liofilizált lecsó morzsa –, babtejföllel és petrezselyem olajjal).

Amúgy ettől a közjátéktól lett egészen szórakoztató az este, mert Gáspár Károly zongorajáték helyett/után átváltott jazz stand-upba, így megtudhattuk, hogy jazzkoncertekre nem járnak nők, csak szakállas muksók, akik összevissza csettintgetnek... :)

Emelkedett hangulatban zártuk az estét, ami nem pusztán az egyes fogásokhoz felszolgált és azokhoz illő alkoholos italoknak volt köszönhető. Inkább annak, hogy volt módunk beszélgetni Ramon séffel, hogy cseveghettünk Gáspár Károllyal, aki ráadásul megajándékozott minket egy cédével is. Megteltünk, nem csak az ételekkel, ami, nekünk, húsimádóknak különleges tapaszatalás volt: a már emlegett csúcsos káposztáról pl. életünkben nem hallottunk, és a babtejföl is isteni volt. Eltelített az az érzés is, hogy ez a város tele van olyan kezdeményezésekkel, amelyek különleges élményben részesítik az azon részt vevőket, és bebizonyosodott az is, amit már régen hajtogatok: ha nyitott vagy és nem taszítod el magadtól az ún. magas műfajokat, legyen az klasszikus zene vagy jazz, akkor a zene megtalálja az útját hozzád. Mondjuk, ebben nagy segítség lehet, ha személyesen is megismerkedsz mondjuk egy roppant közvetlen és meglehetősen "jó fej" jazz-zenésszel  :)

Ami a közeljövőt illeti, Gáspár Károly éppen ma lép fel a BJC-ben a triójával (Gáspár Károly – zongora, Jónás Géza – bőgő, Bágyi Balázs – dob), Batta Ramon pedig már elbeszélgetett Bérczesi Robival, aki egészen konkrét elképzelésekkel állt elő, ami a menüsort illeti...

Zene hozzá pedig:

Akusztikus vacsorakoncertek a Turbinában