Ilyen még nem volt: könyv is készült az új Kiscsillag-lemezhez

2020/09/22  ·   Könyvajánló   ·  koncert.hu

Láttunk már verseskötetet cd-melléklettel, cd-t különlegesen illusztrált kísérőfüzettel, hangoskönyvet – ám a Tompa kések-könyv egészen egyedülálló kiadvány.

Ilyen még nem volt: könyv is készült az új Kiscsillag-lemezhez

A Kiscsillag új albumáról itt írtunk, a cikkben olvasható, hogy:

"A lemezt egységes vizuális világ fogja keretbe: a lemezborítón Vetlényi Zsolt festőművész képeit láthatjuk, ezek szerepelnek a címadó dal már bemutatott klipjében, és a zenekar tervei szerint ezek különféle felületeken megjelennek majd még."

Akkor még nem derült ki, hogy mi a "zenekar terve", mára már ez az egységes vizuális univerzum kitágult, s megjelent benne egy olyan, sok fantáziával és nagy műgonddal összeállított párhuzamos kiadvány, amivel együtt válik igazán teljessé a zenei album világa.

A könyv Lovasi András és a már emlegetett Vetlényi Zsolt festőművész-grafikus (és szintén zenész: a Cold Turkey időszakosan, leginkább a Kisüzemben létező/fellépő formáció  frontembere) közös munkája, az új lemez gyűjtői kiadása, deluxe edition, ha úgy tetszik, ehhez mérten az ára is több, mint egy "sima" könyvé, viszont egyáltalán nem több, mint amennyibe egy művészeti album kerül: jelenleg 500 forint engedménnyel, 11.500 HUF-ért megvásárolható ez a színhű képes album Vetlényi Zsolt sok-sok festményével, rajzával, firkájával és Lovasi András meséjével.

A könyv egy valóságos nyomdatechnikai kihívás volt, hiszen zsebekkel, kártyákkal, matricákkal, átlátszó oldalakkal, a Tompa kések dalszövegeivel – és az utolsó oldalon a CD-vel jelent meg 250 sorszámozott, dedikált példányban, de kizárólag a kiadó webshopjában kapható a www.tompakesek.hu oldalon, ahol a lemezhez és a könyvhöz kapcsolódó információkat, videókat is gyűjti majd a Kiscsillag zenekar.

„Valamikor a kilencvenes évek elején egy költő irigykedve hasonlította össze az általunk eladott lemezek (kazetták, bakelitek, cédék) több tízezres példányszámait egy sikeres verseskötet eladott darabszámával. Most, hogy mi zenészek is közelítünk ezekhez a számokhoz, ideje volt, hogy olyan kiállítása is legyen egy albumunknak, amit akár órákig lehet forgatni, mint egy jó verseskötetet. Ehhez az elképzeléshez szegődött társul Vetlényi Zsolt” – mondja Lovasi András.

A könyvet Lovasi András és Vetlényi Zsolt festőművész-grafikus szeptember 30-án 17.00-től dedikálja Budapesten, az Írók Boltjában.

Kiscsillag, Tompa kések, könyv, Lovasi András, Vetlényi Zsolt

Képtár

  • Ilyen még nem volt: könyv is készült az új Kiscsillag-lemezhez kép 86178
  • Ilyen még nem volt: könyv is készült az új Kiscsillag-lemezhez kép 86179
 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek