Hobo ott volt Bob Dylan budapesti koncertjén is
Zenei pályafutása ötven évvel ezelőtt egy Bob Dylan-dalszövegfordítás hatására indult, Hobo mégis csak most készített először lemezt az amerikai művész számaiból. A Lassú vonat című anyagból a Müpában is előad néhányat április 10-én kedden.A Linkin Park frontembere így dolgozza fel Chester Bennington halálát
Arról már beszámoltunk, hogy Mike Shinoda, a Linkin Park egyik alapítója és oszlopos tagja január 25-én jelentette meg rövid szólóanyagát a beszédes Post Traumatic címmel, mely zenésztársáról, régi barátjáról, a 2017 júliusában elhunyt Chester Benningtonról szól, illetve Mike...Megjelent Jack White testamentuma – reméljük, azért sokáig köztünk marad...
Megjelent Jack White vadonatúj szólóalbuma, a "Boarding House Reach". A lemez – ahogy a kiadója fogalmaz – egyfajta testamentum az utókor számára a zenész kreatív energiáiról és művészi ambícióiról.Nincs kontroll - új lemezt ad ki az Európa Kiadó
Menyhárt Jenőék négy dalt tartalmazó új EP-je, a Nincs kontroll igazi Európa Kiadó-lemez. A világ dolgait és az életünk legszemélyesebb ügyeit egyszerre felvillantó dalokban jéghegyek, csokor vörös rózsák, Budapest és New York váltogatják egymást. Ráadásul kapunk egy...A Grace klinikában is szóltak a dalaik: 7 év után új albummal tér vissza a Snow Patrol!
A lemez a “Wildness” címet kapta. Már a dallistát is közzétették.A banda, amelynek a frontember az egyetlen tagja
A Panic! At The Disco alapítója és énekese, Brendon Urie azt állítja, hogy kész az együttes hatodik stúdióalbuma. A napokban Instagramon élőben válaszolt a rajongók kérdéseire, és hamar az új albumra terelődött a szó, ő pedig készséggel elárulta, hogy már felvettek minden dalt,...A Fall Out Boy meglepetés cédét postázott rajongóinak
Az együttes megjelentetett néhány eddig még sosem hallott dalt, amiket eredetileg a MANIA című lemezre írtak, de végül nem fejezték be őket- mindezt a legmenőbb módon, ami csak létezik!Ma lenne 86 éves Johnny Cash
Ma lenne 86 éves Johnny Cash, a 20. századi amerikai countryzene legmeghatározóbb alakja. A tizenegyszeres Grammy-díjas énekes, dalszerző, szövegíró életéről a róla készült kiváló filmből (A nyughatatlan) sok mindent tudunk.Popdalok unalmas gazdasági szakkifejezésekre: Bornai Tibor számára nincs akadály!
Tervezett hiánycél címmel jelentette meg új albumát Bornai Tibor. A KFT együttesből is ismert zenész, szerző az MTI-nek elmesélte, miért írt popdalokat szürke és unalmas gazdasági szakkifejezések köré.Van élet a Megasztár és az X-faktor után: Jaggers
Az abonyi zenekar megjárta az X-faktor döntőjét, énekesük pedig a Megasztár legjobbjai között szerepelt. Most kihoztak egy három számos kislemezt.Az Asking Alexandria legújabb lemeze a Hard Rock Albumok listájának élén
Jár a gratuláció az Asking Alexandriának, az együttes új azonos című (Asking Alexandria) lemeze a heti Billboard lista élére tört! Az album 2017. december 15-én jelent meg a Sumerian Records kiadásában, és máris óriási sikert aratott.Veled utazik a Bono a metrón – zajlik az élet a U2 háza táján
Mozgalmas adventje van a zenekarnak: rendületlenül promózzák a december elsején megjelent Songs of Experience című új nagylemezüket, ami a Deezer lejátszási listáján máris a hét albuma lett.









































