Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

2024/04/19  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

Fotó: Azahriah/FB

A skatulya I.-en is szereplő mariana.árok című felvétel már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig 1,6 milliónál jár. Ezekhez érkezett most hat további dal.

"Korábban mindig próbáltam előre összeírni, megtervezni minden dalt, aszerint haladni az alkotómunkával, ahogyan a fejemben egy album összeállt. Viszont a zenekészítési folyamat ennek a szöges ellentéte: a legjobb hangulatok, illetve a legértékesebb gondolatok és dallamok mindig akkor érkeznek, amikor nincs előre felvázolva, milyen lesz a teljes egész" – idézte Azahriah-t az MTI-hez eljuttatott közlemény.

A zenész hangsúlyozta, hogy a skatulya albumsorozattal a legkísérletezőbb, legszélsőségesebb hangzásokat próbálgatja, a legjobbakat kiválogatja, végül egy összefüggő sztorivá igyekszik formálni. A legfrisebb tartarosz című dal például egy metálszám (megmondta, hogy ki fogja próbálni) , mely stílussal időszerű feltöltekeznie a Nova Rock fesztivál egyik headlinereként.


Azahriah először a Budapest Parkot töltötte meg, 2022-ben a Sziget nagyszínpadán lépett fel, tavaly pedig teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. 2023 novemberében tízállomásos, teltházas európai turnén vett részt. Első magyar előadóként Azahriah május 24-től 26-ig három egymást követő önálló koncertet ad a Puskás Arénában. A  22 éves dalszerző-énekes YouTube-megtekintései átlépték a 466 milliót; a Spotify-on havonta mintegy 25 milliószor játsszák le a számait.

Pályafutását youtuberként kezdte, énekesként és dalszerzőként 2021-ben lépett először színpadra. Az év novemberében nyert az MTV EMA helyi előadó kategóriájában, és a OneRepublic előzenekaraként színpadra állhatott a Hősök terén, tavaly júniusban a Stadiumx producerduóval, a Grammy-díjas Sam Martin énekessel jelentetett meg közös dalt és klipet Heaven címmel. Mára az egyik legfelkapottabb magyar előadóvá vált, nem csak a hazai fesztiválok (Sziget, SopronFeszt, Campus, EFOTT, Strand, SZIN...) kiemelt előadója, de a már említett osztrák feszten kívül fellép majd Barcelonában, a szlovák Uprising és az újvidéki Exit fesztiválokon is.

 

Az ekkora sikerhez nem csak tehetség és elhivatottság szükségeltetik – elkél egy jó menedzsment is, akik persze nem irányítani, hanem támogatni kívánják a zenész pályáját. Azahriah a Supermanagement istállójának a favoritja, sajnos, ahogy tegnap megírtuk, hatalmas és pótolhatatlan veszteség érte a céget. A sikereiknek eddig is örültünk, de most a gyászukban is osztozunk.

Azahriah, skatulya, Puskás Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek