Nemzeti dalok: több száz előadó gondolta úgy, hogy Petőfi menő

2023/12/21  ·   Pályázat   ·  koncert.hu

"Felhők" címmel könnyűzenei pályázatot írt ki 2023-ban a Petőfi Kulturális Ügynökség. A költő születésének 200. évfordulójára több mint 700 pályamű érkezett.

Illusztráció: NightCafe képnegerátor

A pályázók 200 előre meghatározott Petőfi-vers közül választhattak – utalva ezzel is a költő születésének jubileumára. A javasolt versek kiválasztásánál a legfontosabb szempont a versek megzenéthetősége volt, a válogatást pedig a szépirodalomban is jártas Hrutka Róbert Fonogram-díjas zenész, az Artisjus elnökségi tagja végezte el.

700 pályamű érkezett, ezekből mintegy 650 mű felelt meg a kiírás feltételeinek.

A beérkezett művek stílusukat tekintve a teljes könnyűzenei spektrumot lefedik, a pályázaton ugyanakkor a teljesen ismeretlen, most induló zenészektől a már befutott, Kossuth-díjas alkotóig számos előadó mérette meg magát. Egy előadó akármennyi felvételt beküldhetett, de a zsűri mindezek közül csak max. 3 zeneművet jutalmazott. Volt olyan művész is – pl. Pély Barnabás vagy Dely Domonkos – aki egy teljes lemezt szentelt a Petőfi-versfeldolgozásoknak. A beérkezett hanganyagok közül az elismert szakemberekből álló zsűri 200 alkotást emelt ki, ők egyenként 600 ezer forint jutalmat kaptak munkájukért.

A pályaművek elbírálását a Petőfi 200 Zenei Kollégium végezte. A zsűri elnöke Tátrai Tibor, tagjai Farkas Wellmann Endre, Dénes Adél, Both Miklós, Szalóki Ágnes, Pásztor Sámuel és Lobenwein Norbert voltak.

A díjazottak listája itt.

Petőfi, felhők, pályázat, megzenésített vers

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek