Menopauza

A Gérvágó után újabb telitalálat a Belgától (köcsög)

"Ne gyere már a seggembe!" – rappeli a Bëlga sokunk napi gondolatait megfogalmazva – egyre gondolunk? –, és bár a Zsaru Magazin szerint a szöveg " szókimondó", szerintem használtunk már ezeknél cifrább kifejezéseket és felszólításokat a dalban megidézett helyzetben. Én tuti.

A Gérvágó után újabb telitalálat a Belgától (köcsög)
Fotó: Szarka Tamás/FB

Megvan, ki kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat

Kilencedik alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat. A FB-oldalunkon feltettük a kérdést, hogy szerintetek ki kapja majd meg, a komolyan vehető tippek közül – a miénket is beleértve – egyik sem talált.
 
Fotó: Kuya Yus/Pexels

Zenészek, táncosok is pályázhatnak alkotói ösztöndíjra – FRISSÍTVE

Fiatal művészek számára hirdetett alkotói ösztöndíjpályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség. A kilenc ösztöndíjra január 31-ig lehet jelentkezni, és sikeres elbírálás esetén egy éven keresztül havonta 200 ezer forintot kaphatnak. Bruttó.
 
 
Illusztráció: NightCafe képnegerátor

Nemzeti dalok: több száz előadó gondolta úgy, hogy Petőfi menő

"Felhők" címmel könnyűzenei pályázatot írt ki 2023-ban a Petőfi Kulturális Ügynökség. A költő születésének 200. évfordulójára több mint 700 pályamű érkezett.
 
A fotón Steve Dub/stevedub.com

Producerlegendák érkeznek Budapestre

A Petőfi Media Group Könnyűzenei Igazgatósága által működtetett NKA HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) könnyűzenei exporttal foglalkozó programiroda idén 4. alkalommal szervezi meg a SongLab projektet.
 
Illusztráció: petofi.hu

Zenészek figyelem: pályázatot írtak ki Petőfi-versek megzenésítésére

Nyílt zenei pályázatot hirdetett a Petőfi Kulturális Ügynökség Petőfi Felhő Projekt címmel, a megmérettetésre zenészek jelentkezhetnek Petőfi-versfeldolgozásokkal május 31-ig.
 
Bár a költő nem ott nyugszik, Ferenczi Györgyék Petőfi-verseket adnak elő a Fiumei úti sírkertben

Bár a költő nem ott nyugszik, Ferenczi Györgyék Petőfi-verseket adnak elő a Fiumei úti sírkertben

Szeptember 17-én, szombaton a NÖRI a korábbi évekhez hasonlóan tematikus sétákkal, kisbuszos túrákkal és a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó koncerttel csatlakozik az idei KÖN rendezvényeihez.
 
 
A Hajógyári-szigethez úsztatnák az A38-at

A Hajógyári-szigethez úsztatnák az A38-at

A Telex egy kiszivárgott levélből úgy értesült, hogy Orbán Viktor elfogadta Demeter Szilárd ötéves könnyűzenei tervét, amely hatalmas változást hoz a Petőfi TV és Rádió, az A38 klub, a magyar könnyűzene – és a főváros életében is.
 
Diszgráfiások, fel a fejjel, lehet még belőletek az év dalszövegírója!

Diszgráfiások, fel a fejjel, lehet még belőletek az év dalszövegírója!

A Blikk derítette ki, hogy a szombati díjátadón elismert Molnár Tamás olyan problémával küzdött az iskolás évei során, ami miatt nyelvtanból nem is osztályozták...
 
Presser Gábor, Bagossy Brothers, Rúzsa Magdi: megvan a Petőfi Zenei Díjátadó időpontja

Presser Gábor, Bagossy Brothers, Rúzsa Magdi: megvan a Petőfi Zenei Díjátadó időpontja

A hagyományos nyári időpont és fesztiválos keretek helyett január 23-án a Duna Televízió kétórás show-jában adják át a Petőfi Zenei Díjakat. A fellépők biztonsága érdekében minden műsorszámot külön rögzítenek.
 
Csak egy kategóriában fértek be a Nagy Öregek a Petőfi-díj jelöltjei közé

Csak egy kategóriában fértek be a Nagy Öregek a Petőfi-díj jelöltjei közé

Talán megbocsájtják nekünk ezt a titulust, de hát tényleg azok: a magyar zene lassan legendaszámba menő előadói. Csak ez túl hosszú lenne címben :)
 
Petőfi Zenei Díj

Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Nagy Feró – díjátadóval indul a STRAND fesztivál

Most, hogy végre felszabadultunk a koncertes tiltás alól, magabiztosabban nézünk az augusztusi fesztiválok felé. Szépen alakulnak a programbontások, és immáron az is biztos, hogy idén sem maradunk Petőfi Zenei Díj-gála nélkül Zamárdiban a Strandon.
 
Közzétették, milyen feladatot kell vállalniuk a zenészeknek az állami támogatásért

Közzétették, milyen feladatot kell vállalniuk a zenészeknek az állami támogatásért

Arról már beszámoltunk, hogy az Emmi egymilliárd forinttal segíti a független előadóművészeket. Ebben benne vannak a színészek, színházi dolgozók, bábszínészek, a népzenei, néptánc- és cigányzenei művészek, a kortárs tánc művészei, az artisták, a cirkuszi dolgozók, a...
 
15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek