A magyar partiszervezőt az ág is húzza – Kenny Larkin nem adja vissza a pénzt

2020/03/29  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

A Facebookon kering a történet, amelyet a LavaLava osztott meg a nagyközönséggel. Az alapja az, hogy tegnap az A38-on az ő szervezésükben fellépett volna Kenny Larkin. Hogy miért nem lép fel, mindannyian tudjuk.

A magyar partiszervezőt az ág is húzza – Kenny Larkin nem adja vissza a pénzt

"Ahogy az lenni szokott a fellépő gázsiját és a booking fee-t is hetekkel a tervezett fellépés előtt elutaltuk. Két héttel ezelőtt a COVID-19 járvány magyarországi és USA-béli kitörésekor egyértelművé vált, hogy a rendezvény nem fog tudni megvalósulni. A hazai és amerikai rendeletek alapján a klubok bezártak, hazánkba nem léphet be a főhős, a repülőjáratokat törölték.

A szerződés értelmében ez egyértelműen vis maior helyzet (force majeure cancellation), emiatt pedig a fellépőnek vissza kell utalnia a fellépti díjat. Ennek ellenére főhősünk két hetes levelezés után sem hajlandó visszautalni a pénzt (egy 4 számjegyű euróösszegről beszélünk). Kenny Larkin ezt azzal indokolja, hogy nincs pénze, elköltötte már, amit utaltunk.

Eközben egy Porschével jár és drága stúdióeszközökkel bővül a setup-ja. Javasoltuk neki, hogy részletekben törlessze az összeget, de erre sem volt nyitott. Az elmúlt két hétben azon dolgoztunk, hogy konstruktívan, privát levelezéseken keresztül megoldjuk a helyzetet, de Kenny Larkin irányából semmilyen hajlandóság nincs erre, ezért döntöttünk úgy, hogy a nyilvánosság elé tárjuk az ügyet. Ezzel párhuzamosan természetesen a jogi lépéseket is megtesszük Kenny Larkin irányába a szerződés megszegése miatt. (Az ügy elején felmerült bennünk, hogy egy későbbi dátumon megvalósítsuk a bulit, de Kenny Larkin magatartását látva arra jutottunk, hogy semmilyen formában nem szeretnénk vele dolgozni a továbbiakban.)

P.s.: Fontos megemlítenünk, hogy a fellépőt képviselő ügynökség az őt illető booking fee-vel kapcsolatban rendkívül korrektül járt el, az egyetlen szereplő ebben a történetben, aki mélyen inkorrekt, az Kenny Larkin." (Forrás)

Az érintett előadó szintén a Facebookon válaszolt. Összefoglalva: vissza fogja utalni  a pénzt, ha elmúlik a vész, és újra tud pénzt keresni. Mert tényleg elköltötte, számlákat kellett fizetnie – írja. És nagyon rosszul érinti ez a fajta hírverés, mert 30 éve nem fordult vele elő, hogy ilyen kontextusban bukkanjon fel a neve... (Mondjuk, amit kommentekben kap, az a következő 30 évre is elintézi a reputációját...)

LavaLava, Kenny Larkin, A38, lemondott program, botrány

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek