Végre megszólalt a júniusi VéNégy Fesztivál – és el is búcsúzott

2020/05/05  ·   Programtörlés   ·  Labancz Andrea

Napi fesztiváltörlős rovatunk sem maradhat el. A járvány legújabb áldozata a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, ami júniusban lett volna esedékes új helyszínén, Nagymaroson.

Ezt a képeslapot idén nem a Vénégy Fesztiválról fogjuk feladni :(

Bár a nagy részén valószínűleg már túl vagyunk, még mindig vannak szervezők, akiknek a reakcióideje nem mondható túl gyorsnak.

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó egy kisebb léptékű, ám barátságos összejövetel, ahol nem csak koncerteket, de határon túli előadásokat is láthatunk. Idén ráadásul új helyszínen debütált volna a fesztivál, a Visegrádi várral szemben, a nagymarosi Duna-part lett volna a gyönyörűséges célpont, de végül a szervezők a halasztás helyett a törlés mellett döntöttek. Ígéretük szerint jövőre a már meghirdetett fellépőkkel várják majd a látogatókat, és természetesen itt is érvényesül a jegyek átmentése 2021-re. Azonban – egy formanyomtatvány kitöltésével – lehetőség van visszaváltásra is.

 

 

Fotó: FransA (Pexels)

Fesztivállapot – Elmarad? Áthelyezik? Folyamatosan frissülő információk

Teszünk egy kísérletet arra, hogy egy felületen nyilvántartsuk, melyik fesztivál miképpen dönt idén nyáron.
VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, Nagymaros, járvány, törlés, elmarad

Képtár

  • Végre megszólalt a júniusi VéNégy Fesztivál – és el is búcsúzott  kép 83866
 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek