Pápai Joci megjárta Dallos Bogi kanapéját

Pápai Joci megjárta Dallos Bogi kanapéját

Dallos Bogi tavaly indította a 7kornálam! című YouTube talkshowját, amelyben hétről hétre egy-egy híres személyiséget invitált meg magához. A második évad első epizódjában a fiatal énekesnő vendége Pápai Joci volt, aki mesélt a családjáról, a karrierjéről, valamint az is...
 
Fotó: Pitchfork

Ringo Starr immár hivatalosan is lovag lett!

Március 20-án ünnepélyes keretek közt lovaggá ütötték a The Beatles zenekar egykori dobosát, az idén 78. életévét betöltő Ringo Starr-t.
 
 
Nemrég ott voltunk a koncertjén – most a New York Times zenei különkiadásának címlapján látható

Nemrég ott voltunk a koncertjén – most a New York Times zenei különkiadásának címlapján látható

Néhány hete az A38 Hajón abszolút telt ház kísérte figyelemmel King Krule "The OOZ" című albumának lemezbemutató fellépését. A huszonéves zenei géniusz karrierje most újabb mérföldkőhöz érkezett.
 
Fotó: hype.my

Újabb plágiumper a láthatáron: egy kínai sztár lenyúlta a Neoton slágerét

Nemzetközi plágiumperre készül Végvári Ádám, miután egy kínai popsztár "kölcsönvette" a Neoton Karnevál című dalát – adta hírül a Bors.
 
Fotó: Cotton Club Singers/FB

Újra összeáll a Cotton Club Singers – lesz köztük egy leendő nagypapa is!

A Zsidó Művészeti Napok keretében június 3-án – több év után először – újra összeáll a Cotton Club Singers. Ezt annak a rövid beszélgetésnek a legutolsó bekezdéséből tudjuk, amelyet a Blikk közölt László Boldizsárral.
 
Fotó: Getty

A legnagyob sztárok éneklik Elton John dalait!

Április 6-án kerül a boltokba Sir Elton John "Revamp" című albuma, ahol az utolsó turnéját bejelentő legenda slágereit a legnagyobb pop/rock sztárok dolgozták fel saját stílusukban.
 
 
Fotó: Caramel/FB

Rúzsa Magdi, Caramel és Berki Tamás –ők az első Máté Péter-díjasok

Átadták az első Máté Péter-díjakat a könnyűzenei és dzsesszművészek elismerésére a közelgő március nemzeti ünnep alkalmából.
 
Fotó: Quimby/FB

Nyakába veszi Európát a Quimby

Londonban adja idei első koncertjét kedden a Quimby. Az egyik legnépszerűbb hazai zenekar a következő napokban játszik Amszterdamban, Brüsszelben, Luxemburgban és Zürichben is. A turné zárása Budapesten lesz az A38-on.
 
Fotó: RAS-archív

A filmjei főcím-zenéjével búcsúzunk az Álomhajó kapitányától

Meghalt Siegfried Rauch német színészlegenda, olyan nagysikerű sorozatok főszereplője, mint az Álomhajó vagy a Nem kell mindig kaviár.
 
Fotó: Alexander Rybak/FB

Nyáron ingyenes koncertet ad a Margitszigeten – előtte még elindul az Eurovízión

Emlékeztek még arra a folyton mosolygó, örökmozgó hegedűs fiúra, aki 2009-ben Fairytale című dalával rekord pontszámmal nyerte a Moszkvai Eurovíziós dalfesztivált? Ha a válasz igen, és még kedveltétek is, akkor nagyon fogtok örülni, hisz Alexander Rybakot idén is láthatjuk majd...
 
Fotó: Virtuózok

17 éves magyar lány lép fel a New York-i Carnegie Hallban

A 17 éves Wendler Enikő fuvolista március 13-án a New York-i Carnegie Hallban lép színpadra.
 
Te is lehetsz slágergyáros!

Te is lehetsz slágergyáros!

Még az sem gond, ha nem rendelkezel semmilyen zenei előismerettel: szinte bármit csinálhastz, meglepően jól fog hangzani! Hol és hogyan? A Computerworld leírja.
 
A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy...

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...

Ami láthatatlan, attól még lehet hangja – szombaton jön a Bartók Feszt’

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et: a Műegyetem rakparton és környékén több mint 15 ezer látogatót várnak az egész napos, ingyenes fesztiválra. Az idei téma a láthatatlanság – amire a fesztivál zenei része talán a lehető legkézenfekvőbb választ adja: amit nem veszünk észre, azt még meghallhatjuk.
Új koncertek