Johnny Deppék ránk csukták az ajtót – nem pótolják a fellépést
A magyar szervezők a július 18-ra hirdetett, a kezdés előtt lefújt koncert másnapján még bizakodtak, hogy tudnak új időpontot egyeztetni, mostanra azonban már kiderült, hogy erre nincs esély – írta meg a Blikk. Nem azért, mert megutáltak minket, hanem, mert nem fér bele a...Több mint százszor lép fel a Recirquel az Edinburgh Fringe fesztiválon
Újra meghívást kapott a Fringe-re a Recirquel: az Ima című produkciót augusztus 4. és 27. között 112-szer mutatják be a művészeti fesztiválon, ahol a társulat saját játszóhelyet kapott.Az Év Turnéja Budapestre jön – 16 év után visszatér a COLDPLAY
A Coldplay 2023-as telt házas stadionturnéját követően bejelentette az európai koncertek harmadik körét 2024 június – július-augusztusára. A megállók között ott van Görögország, Románia és Finnország, valamint az első római koncertjük 2003 – és az első budapesti 2008 óta.Depply sorry
Igen, tudjuk, mielőtt egy kedves kommentelő figyelmeztetne minket, valójában deeply sorry-nak írják, és abban a szituációban használják, amikor sajnálatot, szomorúságot vagy csalódottságot érzel valami miatt.Házibuli a pusztazámori Öregtölgy Kastélyban
Idén 4. alkalommal tér vissza a La Boum Kastélyházibuli július 21-22-én a Budapest-közeli pusztazámori Öregtölgy Kastélyba. A line-upban visszatérő zenekarokat és előadókat (pl. Analog Balaton, Fran Palermo, Mary PopKids, Jazzbois, Perrin) és új arcokat (Kolibri, Wavy Kollektíva, Hari...Újra kinyit a BJC
A klub és partnerei közötti megállapodásoknak köszönhetően első lépésként, július 18-án újra megnyitja kapuit a Budapest Jazz Club. Ez nem jelenti azt, hogy a klub működtetésének stabilizációja továbbra már nem jelent kihívást...Ha egy zenész különleges inget viselt, azt neki meg kellett szereznie – Charlie Watts gyűjteményéből rendeznek árverést Londonban
A Rolling Stones egykori dobosának könyveit és dzsesszrelikviáit bocsátják árverésre két menetben szeptemberben Londonban. De nem csak ezeket gyűjtötte Charlie Watts.Magyar előzenekara lesz a Vámpíroknak
Most kaptuk a hírt, hogy magyar előzenekar lép fel a Hollywood Vampires előtt.Már nem titok: Madonna lemondta turnéja amerikai részét, Európába állítólag eljön
A pop szupersztár legnagyobb slágereit bemutató Celebration Tour nevű világkörüli turné így októberben Európában indulhat, míg észak-amerikai részét hivatalosan is elhalasztották – értesült a hvg.hu.A 2022-ben 122 milliószor streamelt Azahriaht mindösszesen 6.774-szer lehetett hallani a rádiókban
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt vizsgálta, hogy mely előadók és zeneszámok voltak a legnépszerűbbek a Spotify-on és a YouTube-on. Érdekes jelenség, hogy a zenei streamingplatform legsikeresebbjei közül egyetlen zenekar sem került be a rádiós top20-ba.Még mindig formában – Az Interpol visszatér Budapestre
Július 20-án a budapesti MOM Sport Rendezvényközpontban ad koncertet az indie rock és a post-punk revival ikonja, a New York-i Interpol zenekar, így most több év után végre újra Magyarországon láthatjuk és hallhatjuk őket.Újabb utcabálról jött a hír
Utcabállal ünnepli július 15-én a francia nemzeti ünnepet a Francia Intézet a Duna-parti épülete előtti téren, ahol ingyenes koncertek várják az érdeklődőket.









































