Így szilveszterezett Eric Clapton
Különleges zenei esemény volt szilveszter éjjelén az Egyesült Királyság-béli Woking Leisure Centre-ben: Eric Clapton és zenésztársai ott tartották meg már-már hagyományosnak számító szilveszteri koncertjüket.A Rolling Stone 200 legnagyobb énekest felsoroló listájába nem fért bele Céline Dion
Az újévkor közzétett lista első tíz helyét soul és R&B énekesek uralják, a csúcsra Aretha Franklin került, a második Whitney Houston, Sam Cooke a harmadik. Viszont hiányzik róla Céline Dion...Ők a hazai dzsessz LEGjei
A fiatalok előretörését hozta a Jazzma.hu szerkesztőségének hagyományos szavazása az év legjobbjairól. A zenei portál először 2014 végén szervezte meg a voksolást, a mostani a kilencedik szerkesztőségi szavazólista, ezúttal húsz munkatárs szavazott.A Foo Fighters közleményt adott ki a Taylor Hawkins nélküli jövőről
2022 márciusa, tehát amióta a zenekar dobosa meghalt, a tavaly szeptemberi két grandiózus tribute-koncertet kivéve nem hallottunk a zenekarról, csak találgatott a közösségük a hogyan továbbról. Bár a 2023-as terveiket nem fedték fel teljesen, az év utolsó napján megjelent közösségi...Minek nevezzelek, avagy melyik zenekart hívták eredetileg Wicked Lesternek?
A Rockbook szemlézett egy oltári jó összeállítást – kicsit irigykedünk, hogy nem nekünk jutott az eszünkbe, hanem az Ultimate Classic Rocknak –: "Így kapta a nevét 100 neves rockelőadó". Párat megmutatunk, benne saját gyűjtésű sztorikat is, a teljes lista pedig a cikk végén.Tényleg azon vitatkoznak, hogyan született a rekorddöntögető karácsonyi sláger?
Miközben az All I Want For Christmas Is You ismét vezette a karácsonyi sikerlistákat, és idén megdöntötte az egy nap alatt elért streamek számát a Spotify-on, közben némi vita keletkezett arról, hogyan is született a dal – írja a Dalszerző.Meghalt Bob Marley unokája
Joseph "Jo Mersa" Marley, Stephen Marley zenész fia és Bob Marley reggae-ikon unokája 31 éves korában elhunyt – erősítette meg a család képviselője a Rolling Stone-nak. A halál okát nem közölték.Az örökéletű halandók: 2022-ben elvesztett nemzetközi zenei nagyságaink
Bár igyekszünk a jóra koncentrálni – "csak a szépre emlékezem" –, az elmúlt év értékelésének van egy szomorú oldala is: az idén távozott zenei legendákra való emlékezés. A New Musical Express (NME) segítségével felidézzük a nevüket.Ez történt, amíg karácsonyoztunk
Nem mondhatjuk, hogy ilyentájt tódulnak a hírek, ezért körülnéztünk, mit is írt a hogyishívják... Rossz hírrel kezdjük, de ígérjük, a vége jó lesz.Katona Klári méltatlanul kevés állami elismerésben részesült – most életműdíjat kapott a szakmától
Mellette Tommy Vig dzsesszzenész és Rotter Oszkár balettművész részesült az elismerésben, mely kitüntetéssel egyidejűleg legfeljebb tízen rendelkezhetnek. A korábbi díjazottak között van többek között Berkes Balázs, Bergendy István és Garay Attila zenész, Kovács Erzsi, Máté...A The Specials frontemberét gyászolja a zenészvilág
63 éves korában elhunyt Terry Hall, a brit The Specials együttes frontembere, akinek közreműködésével olyan sikerszámok születtek, mint a Ghost Town, a Gangsters és a Too Much Too Young – számolt be róla a BBC News és nyomán a teljes világsajtó.Solti János Artisjus-díjat kapott!
Tizenegy előadóművész és tizenegy pedagógus részesült idén az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására 2022. december 14-én került sor.









































