A bíróság a Kraftwerknek adott igazat egy húsz éve tartó jogvitában

2019/07/30  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A zenekar és Moses Pelham zenei producer közötti jogvita vége hatással lesz az egész zeneiparra, mert a precedens értékű döntés során szigorította a zenerészletek másolásának, az úgynevezett samplingnek a szabályait az Európai Bíróság – írja a 24.hu.

Fotó: Pexels.com

A Kraftwerk és Pelham közötti vita a Kraftwerk Metall auf Metall című, 1977-es slágerének egyik üteme miatt kezdődött el. Pelham 1997-ben egy két másodperces részt engedély nélkül használt fel Nur mir című, Sabrina Setlur rapperrel közös dalában, a két másodpercnyi rész ismétlése adta a dal alapját. Emiatt Ralf Hütter, a Kraftwerk egyik alapítója szerzői jogsértés miatt beperelte Pelhamot. Arról nem szól a hír, hogy a producernek kártérítést kell-e fizetnie vagy más módon köteles kárpótolni a zenekart.

Mindkét szám meghallgatható a forrásoldalon.

A DJ-k és producerek rendszeresen alkalmazzák ezt az úgnevezett sampling technikát, ez az ügy pedig precedens jellegűnek tekinthető a művészi szabadság kérdését illetően.

"A sampling (kb. „mintavétel”) – leegyszerűsítve – olyan stúdiótechnikát takar, amelyben egy hangfelvétel egy részét lemásolják, majd annak módosításával és más elemekkel törté-nő kombinálásával új zenét hoznak létre. Más szavakkal: a samplingelő egy zenei részletet több-kevesebb módosítással egy új hangfelvételébe illeszt be. Volt magyar vonatkozású eset is: 2010-ben Christina Aguilera megjelentette Woohoo című dalát, amelyben felismerhetően samplingelte Kovács Kati ének-hangját az Add már, Uram, az esőt! című dalból. (Forrás: A SAMPLING MEGÍTÉLÉSE A MAGYAR SZERZŐI JOGBAN).

"Aguilera egy mintát, egy apró dallamtöredéket használt fel dalához az én szerzeményemből, ez ismétlődik magas hangon. Azt nem tudom, miként került hozzájuk az Add már, Uram, az esőt!, de az irántunk érzett elismerésként tekintek arra, hogy az énekesnő forrásként megjelölte azt. Annál is inkább, mert aki csak úgy meghallgatja Aguilera számát, biztosan nem ismer rá benne a miénkre" – fogalmazott Koncz Tibor zeneszerző, Kovács Kati volt férje az Indexnek adott interjúban. Megjegyezte, honorárium nem is jár neki utána, hiszen ilyen jellegű mintavétel esetén nincs jogdíj."

Úgy tűnik, ennek most vége – a Kraftwerk immáron modellértékű harcának köszönhetően.

 

Kraftwerk, jogvita, per, sampling, Európai Bíróság, Kovács Kati, Christina Aguilera, szerzői jog

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek