Az Analog Balaton is játszik Bonobo előtt az Arénában

2022/10/18  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Bonobo november 29-én mutatja be Fragments című albumát a Papp László Budapest Sportarénában. Európai turnéjának előzenekara az elektronikát világzenével és ütőhangszerekkel ötvöző Poté lesz. Budapesten azonban az Analog Balaton is bemutatkozhat a downtempo világsztárja előtt.

Az Analog Balaton is játszik a Bonobo előtt az Arénában

Az elektronikus zene egyik legnagyobb alakja, Bonobo négy év után tér vissza Budapestre, hogy a magyar közönségnek is bemutassa hetedik stúdióalbumát. A Fragments Simon Green érzelmileg eddigi legintenzívebb lemeze, melyen olyan zenészek működnek közre, mint Jamila Woods, Joji, Kadhja Bonet, Jordan Rakei, O’Flynn és Miguel Atwood-Ferguson. Az új albumot a kritikusok kivétel nélkül az egyik legkülönlegesebb és legerősebb Bonobo-anyagnak tartják, a közönség pedig a világ minden pontján telt házakkal fejezi ki tetszését, a londoni Royal Albert Hallban például háromszorossal.

Ahogy az őszi európai turné minden állomásán, Budapesten is Poté vezeti fel Bonobo koncertjét. A jelenleg második albumán dolgozó zenész hangzásvilágát az ütőhangszerekre építi. Bemutatkozó EP-jére olyan dj-k figyeltek fel, mint Toddla T, Annie Mac, Jamz Supernova. Dolgozott a Louis Vuitton zenei kurátorával, Damon Albarnnal és a Gorillazzal is.

Poté mellett a budapesti bázisú elektronikus zenei duó, az Analog Balaton is bemutatkozhat az Arénában. Zsuffa Aba és Vörös Ákos kettőse zenéjében a pop és a rock dallamosságát ötvözi az elektronikus zene monotonitásával. A 2017 óta aktív zenekar a legismertebb hazai fesztiválok állandó fellépője, debütáló albumukkal, a Lenttel elnyerték az év elektronikus zenei előadójának járó díjat is. Jelenleg új lemezükön dolgoznak, melynek anyagát egy számukra nagyon inspiratív előadó, Bonobo előtt is bemutathatják.

Bonobo, Aréna, Analog Balaton, Pote

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek