Az elmúlt tíz év legszebb dalai a Margaret Island különleges turnéján

2025/03/18  ·   Zenei hír   ·  Lenti Barnabás

Minden képzeletünk – ezt a címet viseli a Margaret Island turnéja. Ahogy az utóbbi időben már megszokhattuk tőlük, a zenekar ezúttal is egy különleges koncepciót visz színpadról színpadra.

Elegük lett abból, hogy a világ nyomasztóvá vált – különleges turnéra indul a Margaret Island

A Margaret Island az utóbbi időben egyedinél egyedibb koncertekkel és turnékkal jutalmazza meg közönségét. Az immár tíz éves zenekar a Szabadon Szép a Tánc turnéval kezdte a különleges produkciók sorát, amelyben a Szegedi Kortárs Balett táncosaival kiegészülve léptek színpadra az ország nagyvárosainak színháztermeiben. Időközben megjelent a Minden levegővétellel újra megszületünk című albumuk, amelyet a Magyar Zene Házában nagy sikerrel mutattak be. A táncosokat magukkal vitték a tavalyi Sziget Fesztivál nyitókoncertjére is, a tízéves jubileumi koncerten pedig számos vendéggel kiegészülve ünnepeltek a Budapest Park Színpadán.

A Minden képzeletünk turnén vendégek helyett a zenekar visszanyúl a kezdetekhez, Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf ismét hármasban lép majd színpadra. Ebben a formációban csupán kisebb akusztikus koncerteket szoktak tartani, most azonban ismét az ország színháztermeiben lépnek fel. Az elmúlt tíz év legszebb dalait hozzák el áthangszerelve, Bálint zongorázni is fog, de Lábas Viki is több hangszert ragad majd a kezébe.

Megpróbáljuk megmutatni azt a zenei sokszínűséget, ami minket érdekel, ami bennünk van. Egy játszótérré szeretnénk varázsolni a színpadot és mindenféle hangszert fel fogunk rá pakolni. Viki is nagyon sokat fog gitározni, de lesz zongora, mandolin. Próbáljuk az eddigi dalainkat egyrészt lecsupaszítani, de közben meg újra is építeni, és megmutatni azt, hogy mi a magja annak, amit mi szeretünk csinálni” – mondta Füstös Bálint.

Kicsit elegünk lett abból, hogy a világ így körülöttünk nyomasztóvá vált. Amikor realizáltuk magunkban, hogy mi is részesei lettünk ennek a káosznak, és olyan szituációkba keveredtünk, amikbe nem szerettünk volna, úgy gondoltuk, hogy erre a legmegfelelőbb megoldás az lehet, hogyha visszafordulunk önmagunkhoz” – tette hozzá Lábas Viki.

A Margaret Island zenéi és szövegei számunkra mindig a szabadságot és a könnyedséget jelentették, ez a turné pedig talán mindennél jobban be is bizonyítja majd ezt.

Ahova meg mégis mennek (2 állomásra jegyünk is van már, ezeket a csatolt koncert adatlapján találod meg):

  • 03.22. Gödöllő, Művészetek Háza
  • 04.23. Pécs, Kodály Központ
  • 04.25. Tatabánya, A Vértes Agorája
  • 04.26. Kecskemét, Hírös Agóra
Margaret Islandm, turné

 

 

Szólj hozzá!


Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy...

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

HELLO! Lionel Richie csütörtökön beköszön Budapestre

A bársonyos énekhangjáról és örökzöld dalairól ismert 75 éves zenész európai turnéja, a "Say Hello To The Hits" show július 17-én érkezik a budapesti MVM Dome-ba.

Forma–1: az album, amely filmzene is, meg nem is

Megjelent az F1: The Album, a Brad Pitt főszereplésével készült F1: A Film hivatalos filmzenei válogatása. Az akciófilmet Joseph Kosinski, a Top Gun: Maverick rendezője jegyzi, a lemez zenei producere pedig a Grammy-díjas Kevin Weaver, aki korábban olyan nagy sikerű soundtrackeken dolgozott, mint a Barbie: The Album vagy a The Greatest Showman.
Új koncertek