Az emlékérme után bélyegsorozat is készül a Queen tiszteletére

2020/06/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Mármint nema brit uralkodó, hanem a legendás együttes tiszteletére. januárban adtuk hírül, hogy a Queen az első brit rockegyüttes, amely egy érmén szerepelhet II. Erzsébet királynővel. Nagy lehet a respekt, ha még ugyanabban az évben bélyegsorozat is készül róluk.

Az emlékérme után bélyegsorozat is készül a Queen tiszteletére

Ehhez kell valami alapos indok – már az előéleten kívül –, s ez nem más, mint hogy a legendás rockzenekar fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a jövő hónapban.

A sorozat 13 bélyegén a zenekar legnépszerűbb albumainak borítói, élő koncerteken és a banda első, 1974-es stúdiófotózásakor készült fényképek szerepelnek – közölte a brit királyi posta.

“Micsoda megtiszteltetés! Most már tényleg a bútorzat része vagyunk” – reagált a bélyegkiadásra az együttes dobosa, Roger Taylor. Brian May gitáros kijelentette: azóta, hogy 50 éve ők, a “négy koraérett fiú”, megkezdték az útkeresést, “lehetetlen álmuk megvalósításának” szentelték életüket. “Furcsa olykor arra ébredni, hogy mára milyen pozícióban vagyunk – nemzeti intézménnyé váltunk” – mondta.

Az emlékérmés elsőségükkel szemben a Queen a harmadik olyan zenei együttes a Beatles (2007) és a Pink Floyd (2016) után, amelynek a brit posta bélyegsorozattal állít emléket.

Az 1991-ben elhunyt Freddie Mercuryról már 1999-ben külön bélyeggel emlékeztek meg.

 

Queen, bélyeg, bélyegsorozat, Nagy-Britannia

 

 

Szólj hozzá!


Mi is szeretünk, Kátya! Jótékonysági koncert Tompos Kátya kezeléséért

Mi is szeretünk, Kátya! Jótékonysági koncert Tompos...

Kátya kérésére mostanáig csak a szűk szakma tudhatott az állapotáról, ám eljött az idő, hogy a sorsáért aggódó zenészek és a közönség a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Ingyenes szabadtéri elektronikus zenei parti a Városligetben

A 2021-ben életre hívott PULP Open Air party idén is a városligeti Pavilon Kertben indítja el a tavaszi-nyári szezonját. Az ingyenes esemény 2024. május 11-én, szombaton 19 órakor kezdődik.

Hollán Jazz Street, sanzonok, Beatles-dalok: angyalföldi koncertfolyam május-júniusban

Ha nem is pálmafák, de rengeteg zene költözik Angyalföldre az elkövetkező hetekben. Az igényességgel összeválogatott koncertek többségén ráadásul ingyenes a részvétel!
Új koncertek