Elindult Hans Zimmer európai turnéja

2023/04/26  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Az Oscar-díjas filmzeneszerző vasárnap Oberhausenben kezdte meg európai koncertturnéját, amelynek egyik állomása június 5-én Budapesten lesz.

Ftó: Hans Zimmer/FB

A zeneszerző klasszikus filmzenéit - köztük a Gladiátor és A Karib-tenger kalózai című népszerű hollywoodi filmek dallamait - nagyzenekari előadásban, Zimmer közreműködésével és vezényletével hallgathatta idén elsőként élőben az oberhauseni közönség.

A német származású, 65 éves Zimmer, akinek zenei világára az elektronikus zene és a hagyományos zenekari hangzás ötvözése jellemző, Az Oroszlánkirály című, 1994-ben bemutatott film zenéjéért kapta első Oscar-díját. Tavaly pedig a Dűne című produkció filmzenéjéért nyerte el ismét az amerikai filmakadémia trófeáját.

A 2014 óta koncertező Zimmer idei európai turnéján 15 országba látogat el, köztük Portugáliába, Spanyolországba, Szlovákiába, Ausztriába is.

2022-es budapesti koncertjéről itt írtunk.

A budapesti Papp László Sportarénában június 5-én lép fel.

 

Hans Zimmer új klipjében feltűnik a Lánchíd is

 

Akit Hans Zimmer is bekövetett a Facebookon

 

S ha már A Karib-tenger kalózait emlegettük: 2023. július 18-án szintén a Sportarénában ad koncertet az ikonikus sztárokból és rocklegendákból álló Hollywood Vampires: Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen. A banda nagy rajongója a klasszikus brit rock’n’rollnak. The Who, Led Zeppelin, David Bowie, Motörhead és egyéb zenei ínyencségekkel fűszerezik meg a repertoárt. A The Doors, a Love, az AC/DC és a többi klasszikussal, valamint természetesen Alice és Aerosmith slágereivel a Hollywood Vampires-t 2018-ban a „legjobb előadásnak” választották a londoni Wembley Arénában. Legutóbb ezt a videót tették közzé:

 

Hans Zimmer, Hollywood Vampires, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek