Első fokon vesztett Barta Tamás volt üzlettársa a Siess haza vár a mama film alkotói ellen indított perben

2022/05/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A felperesnek több kereseti kérelme volt: jóhírnév megsértése, becsületsértés, emberi méltóság megsértése és magántitok megsértése. A bíróság valamennyi kérelmet elutasította. Az ítélet nem jogerős, fellebbezésre lehetőség van.

Első fokon vesztett Barta Tamás volt üzlettársa a Siess haza vár a mama film alkotói ellen indított perben

A 'Siess haza vár a mama' egyik mellékszereplője, Fekete Barna (Barna Bernard Fekete), kártérítési pert indított a filmkészítők ellen és nyolc millió forintot – az alkotók közleménye szerint az ügy természetéhez képest elrugaszkodottan magas összeget – követel a filmkészítőktől. A kártérítési perben a Portugáliában élő rendezőt, Hajdú Esztert 2021. novemberében hallgatta meg személyesen a budapesti bíróság.

1982-ben, Californiában, Los Angelesben Barta Tamásnak Fekete Barna volt az üzlettársa egy papír-írószer kereskedő cégben. Azóta előkerült több információ is, amiből szinte biztosra vehető, hogy Bartát a Simon Csaba vezette Los Angeles-i, magyar papírmaffia ölette vagy ölte meg, mert kivált a cégükből és önálló papíros kereskedő vállalkozásba kezdett. Barta 1982. február 16-án halt meg saját házában Los Angelesben. Fekete Barna – korábban a magyar sajtóban megjelent információk szerint – gyanúsított volt a nyomozás során, mert az ő fegyveréből származott a két gyilkos golyó és az ujjlenyomata is rajta volt a fegyveren. Végül a Los Angeles-i rendőrség öngyilkosságként zárta le az ügyet.

A közelmúltban – régi belügyes anyagokból, jelentésekből – az is kiderült, hogy a budapesti, kommunista kémelhárítás egyrészt megfigyelte a los angeles-i magyar papírmaffiát, név szerint ismerték a tagjait, így Barta Los Angelesben bekövetkezett haláláról is azonnal tudtak Budapesten, másrészt Simon Csaba, a maffia-vezér, közvetlen kapcsolatban állt a magyar belügyes kémelhárítással.

 

Tényleg rossz társaságba keveredhetett Barta Tamás

 

Barta Tamás, Siess haza vár a mama, film, doku, Los Angeles, maffia

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek