Ez az a Madonna-koncert, amelyen egyetlen szelfi sem készült

2020/01/30  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A BBC News emlékeztetett rá, hogy a sztárnak 93 – más források szerint 85, de ki számolja... – fellépést szerveztek a világkörüli koncertturnéra, de ebből már tízet le kellett mondania térd- és csípőfájdalmai miatt és orvosai tanácsára. Legutóbb hétfői, első londoni koncertjét kellett törölnie.

Ez az a Madonna-koncert, amelyen egyetlen szelfi sem készült

A szerdai koncertjén térdvédőt viselt, de a két és félórás műsorban fergetegesen táncolt, magas rúgásokat és jógamozdulatokat mutatott be, és úgy tűnt, a 61 éves sztár nem vett vissza megszokott lendületéből. A rajongóinak a színpadról el is mondta: a kihagyott koncert után örül, hogy mégis sikerült fellépnie a Palladiumban.

A Palladium egyébként alig 2300 férőhelyes, miközben az énekesnő több tízezer fős arénákhoz van szokva, de mint megjegyezte, ezúttal a helyszín jól illik a műsorához, amely "bensőségesebb, és izgalmasabb teret kíván meg". Az "intim hangulat biztosítása érdekében" a nézők mobiljait is lezárt tasakokban helyezték el, bár maga Madonna is elismerte, hogy a mobilja nélkül azonnal ideges lesz, és "kisebb pánikrohamai" vannak.

(Ez az intézkedés nem mellesleg azért is jól jöhetett, mert a sérülések miatt lemondott koncertek után ki tudja, mi történhet meg a színpadon...) 

A koncert műsora a hagyományos portugál zenéből indul ki, amelyet Madonna Lisszabonba költözésekor fedezett fel. El is mesélte, hogy magányára a portugál fado-klubokban talált vigaszt. A tradicionális zenei és táncos elemek mellett azonban a rá jellemző olyan extravagáns elemek is feltűntek, mint a  gázmaszkos táncosok vagy csellózó apácák, és aktuális üzeneteket is megfogalmazott az iskolai lövöldözésekkel és a klímaváltozással kapcsolatban. A különböző témájú műsorelemeket a kerettörténet főszereplője, Madame X  karaktere fogta össze.

A sztár világkörüli turnéja további 13 londoni fellépéssel folytatódik (?).

 

Te elmennél egy Madonna-koncertre, ha nem ugrál benne a világsztár?

 

Madonna, Madame X, turné, koncert, lemondás, London, Palladium, mobiltelefon

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek