Menopauza

Javaslat a kulturális, turisztikai, vendéglátó, rendezvényszervező ágazatok megmentésére

2021/02/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége kezdeményezésére a szakértők egy javaslatcsomagot állítottak össze a Magyar Turisztikai Ügynökségnek címezve, melynek célja a magyar turizmusban és vendéglátásban működő ágazatok megsegítése.

Fotó: Pixabay

A levél kiemeli, hogy a kulturális, turisztikai, vendéglátó, rendezvényszervező ágazatokban résztvevők az elmúlt években jelentősen és folyamatosan növekvő mértékben járultak hozzá Magyarország gazdasági teljesítményéhez, az állam bevételeihez. Együttesen többszázezer embert foglalkoztatnak, megélhetést biztosítva számukra és családjuk számára. A jelen helyzetben azonban olyan negatív spirálba kerültek, amiből támogatás nélkül lehetetlen, de legalábbis rengeteg idő lesz kikerülni.

Az élő zenei piac összeomlott


A döntéshozókhoz eljuttatott javaslat szerint egy olyan támogatási rendszer bevezetését kezdeményezik, amely nem haladja meg az ágazatok által 2019-ben az államkincstárba befizetett adó összegét. Levelükben egyrészt kérik, hogy azok a vállalkozások, melyek árbevétele a pandémia miatt minimum 50%-kal kevesebb volt az előző évi hasonló, márciustól márciusig tartó időszaknál, azok igényelhessenek egy egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, amelynek számítási alapja az elvesztett árbevétel 20%-a.

Sok zenésznek, színésznek, művésznek, rendezvényszervezőnek, technikusnak, fesztiválszervezőnek is elege van

 

A javaslat kéri továbbá egy hatástanulmány alapján kidolgozott kulturális áfa bevezetését. Mint az korábban napvilágot látott, a Music Hungary Szövetség megrendelésére a PwC Magyarország tanulmányt készített a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának egységesen 5%-ra történő csökkentéséről, mely támogatás közép- és hosszú távon is piaci alapon, a valós teljesítményt értékelve nyújt segítséget az egyes szereplőknek. Ezzel megelőzhető lehet egy több mint 40 milliárd forintos, hatalmas kulturális és társadalmi jelentőséggel bíró ágazat összeomlása.

A javaslat itt érhető el, a kezdeményezéshez eddig több mint 370-en csatlakoztak aláírásukkal.

 

Music Hungary Szövetség, Magyar Fesztivál Szövetség, MTÜ, zeneipar, áfa, támogatás

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek