Nagy-Szín-Pad!: a verseny elmaradt, az eredményhirdetés nem

2020/05/29  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Idén nem a megszokott formában jelentkezik a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató: versengés nélkül megvan a nyertes. Mind a négy.

Nagy-Szín-Pad!

A járvány miatt mint minden, ez a verseny is átalakult. Igazából a "verseny" szót is törölhetjük, mert idén a korábbi évek Nagy-Szín-Pad!-jártas fellépőinek ajánlása alapján került ki a négy győztes formáció:

  • Carson Coma
  • Analog Balaton
  • Aurevoir.
  • OHNODY

A vírushelyzet miatt a koncertek az Akvárium színpadán elmaradnak, de mind a négy győztesnek járnak a koncertmeghívások, vagyis még idén színpadra lépnek a STRAND Fesztiválon és a MOL Nagyon Balaton eseményein. Az elmaradt fesztiválok – a Campus, a Sziget és a Telekom VOLT Fesztivál – szervezői pedig azt ígérik, hogy a 2021-es szezonban pótolhatják ezeket a koncerteket, a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV pedig négy napon át vendégül látja és bemutatja az idei győzteseket.

A Nagy-Szín-Pad! csapata négy napon át online videó adásban mutatja be az idei győztesekek, a riportokban pedig nem csak az előadók mutatkoznak be, de korábbi Nagy-Szín-Pad!-os versenyzők is megszólalnak majd. A kisfilmeket a STRAND, a VOLT, a Sziget, a Campus, az Akvárium, a Budapest Park, az MTV Hungary és a Petőfilive.hu csatornáin is megtekinthetitek majd.

Gratulálunk a győzteseknek, és reméljük minél hamarabb láthatjuk őket (is) élőben, színpadokon zenélni!

Nagy-Szín-Pad!, verseny, elmarad, győztesek, Carson Coma, Analog Balaton, Aurevoir., OHNODY, MOL Nagyon Balaton, Strand Fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek