Nagyot ment a SzegedRocks 2018 – kész a gigazenekar szeptemberi setlist-je is

2019/07/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A hazai online portáloknak – például nekünk :) – és zenei szaklapoknak köszönhetően egy év alatt már több százezren nézték meg a SzegedRocks2018 rockzenei flashmob videóit Magyarországon.

Nagyot ment a SzegedRocks 2018 – kész a gigazenekar szeptemberi setlist-je is

A nemzetközi siker azonban most jött el. A világ egyik legnagyobb zenei közösségi oldala, a Music Life és a CityRocks Produkció között létrejött együttműködés eredményeként alig négy nap alatt már 2 milliónál is többen látták világszerte a 2018-ban, a Dóm téren koncertet adó óriászenekar egyik videóját. A szervezők nagyon büszkék azokra a zenészekre, akik csaknem fél évig készültek a tavalyi koncertre, és arra a 30 fős csapatra is, amelynek az önkéntes munkája is kellett ahhoz, hogy a nemzetközi zenei világban is ekkora sikert érjen el a Cityrocks Hungary által szervezett szegedi esemény.

 

Mivel más nemzetközi zenei médium is érdeklődik a Cityrocks produkciója iránt, a tavaly Szegeden útjára indított kezdeményezés – az olasz Rockin’ 1000 és az orosz Rocknmob csapata mellett – megerősítheti helyét a világ három legnagyobb hasonló rendezvénye között.

2019-ben pedig Kecskemétre várják a zenészeket, szeptember 7-én KecskemétRocks2019 néven tart két órás koncertet az óriászenekar.

A zenekarba augusztus közepéig lehet még jelentkezni.

A setlist:

Queen: We will rock you

LGT: Ringasd el magad

Joan Jett: I love rock’n’roll

Ocho Macho: Jó nekem

Bikini: Mielőtt végleg elmegyek

Tankcsapda: Egyszerű dal

Sing Sing: Halál a májra

Metallica: Enter sandman

White Stripes: Seven nation army

Nirvana: Come as you are 

Lenny Kravitz: Are you gonna go my way

Depeche Mode: Personal Jesus

SzegedRocks, KecskemétRocks, flashmob

 

 

Szólj hozzá!


Így lesz egy posztból botrány, avagy árthat-e Katy Perrynek Ruby Rose?

Így lesz egy posztból botrány, avagy árthat-e Katy...

Van egy történet, ami most épp körbejárja a sajtót. Nem egy friss lemez- vagy turnébejelentés, hanem egy húsz évvel ezelőtti este emléke... Ruby...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pillanatgyár a sivatagban: Coachella 2026/1. hétvége

Az amerikai Coachella első felvonását 2026. április 10-12. között rendezték meg, és már az első hétvége után uralta a nemzetközi sajtót és a közösségi médiát. A fellépések mellett a meglepetésvendégek, a látványos produkciók és a váratlan pillanatok kerültek a fókuszba. Az alábbi válogatás ezekből a friss...

Lesz még Magyar Köztársaság – korszakzáró Bródy János-koncert

Korszakzáró koncertet tartott április 11-én a Papp László Sportarénában Bródy János. Az Illés és Fonográf zenekarok legendás tagja eljátszotta legnagyobb slágereit, de előkerült a legújabb album néhány dala is. Mindez az országgyűlési választás előestéjén történt, ami különös ízt adott az egész koncertnek.
Új koncertek