Több mint 20 év után újra összeáll a Palermo Boogie Gang

2023/02/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A legendás zenekar a Veszprémi Blues Fesztiválon lép fel – kizárólag erre az alkalomra állnak össze újra. A zenekart a koncert bejelentésével egy időben beavatták a Magyar Rockhírességek Csarnokába, és Kepes Róbert basszusgitáros hangszere bekerült a Rockmúzeum gyűjteményébe.

Fotó: PBG/FB

Az estét Kepes Róbertnek, a zenekar – 2011-ben elhunyt – egykori basszusgitárosának szeretnék dedikálni, akinek a koncert napján, április 16-án lenne 59 éves. Basszusgitáron ezúttal Robi egykori kedves tanítványa, Varga László „Laca” fog játszani. A zenekart Hagyó Béla szájharmonikás, énekes-gitáros alapította a ’80-as évek elején. A kezdeti időkben olyan kiemelkedő zenészekkel játszott, főleg duó felállásban, mint Szikora Tamás, Dénes „Dönci” József vagy Fekete Jenő.

Hagyó Béla a nyolcvanas évek vége felé, végleg elhagyta az országot és a nevet Fekete Jenő akkori frissen alakult csapatára hagyta. Az alapzenekar végleges felállása 1988-tól az 1996-os feloszlásukig nem változott:

Fekete Jenő - ének gitár,
Szabó Tamás – ének, szájharmonika,
Bacsa Gyula - zongora, akkordion,
Kepes Róbert - basszusgitár,
Mezőfi „Fifi” István - dobok.

A Palermo aktív alkotóéveiben négy lemezt, CD-t adott ki és számtalan hazai és külföldi koncertet játszott. Szinte felsorolhatatlan a vendégzenészek névsora, akikkel közösen koncerteztek vagy turnéztak.

Legnagyobb érdemük az volt, hogy megpróbálták megmutatni a hazai közönségnek, az addig még itthon nem ismert fekete blues különféle irányzatait, mint például a west-coast bluest, chicago bluest vagy zydecot. Zenéjük, olyan később sikeres hazai zenekaroknak vált egyik meghatározó táptalajává, mint a Quimby, Takáts Tamás Dirty Blues Band, Blues Fools, vagy a Pély Barna vezette Roadkill Café.

Nemcsak Magyarország, hanem a régió eddigi legnagyobb blues fesztiválja várja az érdeklődőket 2023. április 13. és 16. között Veszprémben. A négy nap alatt félszáznál is több koncert, éjszakai jammelések, kiállítások, workshopok és beszélgetések mutatják meg az érdeklődőknek, hogy a kortárs blues bárki számára könnyen befogadható műfaj. A színpadokon világsztárok és a hazai blues-roots közösség legismertebb előadói váltják majd egymást – a fellépőkről itt írtunk, a meglepetésről meg fentebb már lehullt a lepel :)

 

Egy meglepetés fellépő kivételével teljes a Veszprém Blues Fesztivál programja

 

 

Palermo Boogie Gang, Veszprémi Blues Fesztivál, Fekete Jenő

 

 

Szólj hozzá!


HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

Azért a férfikart emeltük ki, mert éppen hétfőn hallottuk őket az Artisjus-díjátadón – életünkben először. Ez a rövidke fellépés annyira...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen (1023 Török utca 1.).

Charlie, Margaret Island, Magna Cum Laude, Kiscsillag, Honeybeast: 20 helyszínen több mint 50 program a Gizella Napokon

Május 6. és 12. között 20 helyszínen több mint 50 ingyenes zenei, családi és gasztronómiai program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella Napokon.
Új koncertek