Mai koncertünket Balogh Máté fiatal zeneszerzőnk Alabama March című művével kezdjük. Balogh Máté a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett, majd itt szerezte doktori fokozatát, és 2018 óta tanársegédként dolgozik. Ebben az évben kapta meg a Junior Prima-díjat is. A ma este elhangzó művet Alabama állam fennállásának 200. évfordulója alkalmából, Vajda Gergely, a Huntsville-i Szimfonikus Zenekar vezető karmesterének felkérésére írta, saját bevallása szerint két nap alatt. A szerző így vall darabjáról: „Az induló egy létező zenei mozgásforma, és ez sokat segített. Az indulónak van egy hagyományos hangszerelési szerkezete, ami biztonságot adott. Alkalmaztam a műfajban megszokott szólisztikus dallam-fajtákat, részben a szokásos kísérő-figurákat. Egy korábbi darabomban, a Pseudomarschban, hasonló motívumokat használtam. Az a mű ugyan csak fúvószenekarra készült, mégsem kamarazenei jellegű, sokkal inkább tömbszerű hangzásokban gondolkodtam. A Pseudomarsch-sal 2017-ben első díjat nyertem egy zeneszerzőversenyen, azóta a Magyar Rádió is felvette, többször le is adták, és időközben több fúvószenekar is rendelt tőlem indulót, így az indulóírás, mondhatni viccesen, szinte már védjegyemmé vált.”
A C-dúr zongoraversenyen Mozart hatása érződik leginkább, bár a mű némely részlete kétségkívül már a beethoveni szimfonizmus tágasságát vetíti előre. A zongorakezelés terén viszont számos egyéni vonást figyelhetünk meg. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Beethoven – akárcsak Mozart – a maga sajátos előadói képességeire szabta művét, amely nem szűkölködik markáns, erőteljes gesztusokban. Másrészt abból, hogy éppen ezek azok az évtizedek, amikor a billentyűs hangszerek hatalmas fejlődésen mennek keresztül: megnő a hangterjedelmük, a hangerejük – ezáltal kifejezési skálájuk is kiszélesedik. A C-dúr zongoraverseny nyitótételének főtémája már legelső, pianissimo elhangzásakor is szinte beégeti magát a hallgató emlékezetébe – fő éltetőeleme a ritmus. Ám a tétel további két tematikus anyaga is markáns vonásokkal rendelkezik: a melléktéma a vonósok hajlékony, finomívű dallamának és a fafúvók válaszának váltakozására épül, a zárótéma pedig indulózenét idéz. A Largo csodálatosan puha hangzását a klarinét kiemelt szerepének köszönheti; a szólista témáit ebben a tételben szinte mindig a klarinét szövi tovább, egészíti ki. A zárótétel német népdaltémáit Beethoven sziporkázó humorral és ötletességgel dolgozta fel. A C-dúr zongoraversenyt a szerző mutatta be 1798-ban, nyomtatásban 1801-ben jelent meg.
Bartók életműve önmagában is világító mérföldkő a XX. század kétségbeejtő útkeresésében. Zenei nyelvében képes volt megőrizni az európai zene fejlődésének alapvető mechanizmusait, nevezetesen a zenei hang objektív törvényeiből következő felhang-alaphang viszonyt. Emellett zenei gondolkodásának tágításhoz nem logikai utat választott, hanem egy addig ismeretlen népzenei nyelvet integrált művészetébe. Életművén belül a Fából faragott királyfi is sajátos mérföldkő: ez a mű elsőként talál utat a szélesebb közönséghez, és egyúttal a romantika színpadi alkotásainak egy lényeges záró pillanata, mert talán az utolsó olyan színpadi mű a megelőző és az utána következő színpadi alkotások sorában, amelyben a szerző egy organikus, pozitív élményt ébresztő befejezést tudott megfogalmazni. Ahogy Bartók Kékszakállújában a férfi és a nő feloldhatatlan különbözőségét, kapcsolatuk általános érvényű, örök sötétségét fogalmazza meg, addig a Fából faragott királyfiban az egymásért vállalt lemondás és áldozat egy boldog szerelem reményében cseng ki.
Szólj hozzá!