Éjfél… Valaminek az elmúlása, de valami új kezdete is. Az éjszaka legsötétebb pontja, de a hajnal hírnöke. Egy pillanat, egy életérzés, amely talán a legjobban rokonítható az Utas és holdvilág különös halálfilozófiájával.
A halál mint egyfajta megkönnyebbülés jelenik meg Szerb Antal regényében, mégis egy öngyilkosságtól való visszavonulást követő felszabadulás zárja a cselekményt. Új kezdet – itt, vagy a túlvilágon. Nem egyszerű téma, de a kamara.hu zárókoncertje kísérletet tesz rá, hogy zenei megfelelőket kínáljon e kényes kérdésekre. Schubert válaszát vagy Brahmsét, aki a „szabadon, de boldogan” zenei mottójával zárja borús hangulatú trióját. Vagy épp Hugo Wolfét, aki dalaiban többször is utal az éjszakára és a magányra. A koncertet és a fesztivált pedig Dvořák zárja, aki édesanyja halála után írt, s ezért igen tragikus hangvételű triója végén felülemelkedik fájdalmain, hogy végül magát és szerettei emlékét is felemelje.
Schubert: a-moll („Arpeggione”) cselló-zongora szonáta, D. 821
Brahms: a-moll klarinéttrió, op. 114
Wolf: Um Mitternacht
Wolf: Verborgenheit
Wolf: Nimmersatte Liebe
Dvořák: 3. (f-moll) zongoratrió, op. 65
A fesztivál művészeti vezetői: Simon Izabella és Várjon Dénes
Alasdair Beatson, Várjon Dénes, Simon Izabella (zongora), Keller András (hegedű), Jean-Guihen Queyras, Perényi Miklós, Rohmann Ditta (cselló), Ib Hausmann (klarinét), Kolonits Klára (ének)
Szólj hozzá!