Budapest 2022. Apr. 03. (15:30)

Mozart-nap 5.: e-moll szonáta/F-dúr szonáta 4 kézre/Esz-dúr zongoranégyes (Koroljov&Hadzigeorgieva)


Mozart-nap 5.: e-moll szonáta/F-dúr szonáta 4 kézre/Esz-dúr zongoranégyes (Koroljov&Hadzigeorgieva)

Szimfónia és zongoranégyes, áriák és versenyművek, vonósnégyesek és szonáták sora, sőt még a befejezetlenségében is karcolhatatlanul tökéletes c-moll mise is megszólal majd az egymást követő koncertek programján.

MOZART NAP

„Örök derű, csapongó szenvedély, / királyi nyugalom: Mozart beszél” – írta egy szabadkai hangverseny elé szánt verses prológjában a fiatal Kosztolányi Dezső, s akár ez vezethetné be a Concerto Budapest 2018 óta immár hagyományossá vált Mozart-nap idei koncertsorozatát is. Megunhatatlan kedvencünk szól majd hozzánk délelőtt, délután és este április első vasárnapján: a Zeneakadémia nagytermében, a Solti Teremben és a Kupolateremben egyaránt.

„A Mozart-nap célja »csak« az, hogy boldogok legyünk ettől a csodálatos, kimeríthetetlen zenei forrástól” – fogalmazta meg egy korábbi interjújában a rendezvény egyszerre szerény és mégis a lehető legtöbbet ígérő szándékát Keller András, és e célkitűzés megvalósulását ezúttal is olyan nagyszerű muzsikusok szolgálják majd, mint Jevgenyij Koroljov, Takács-Nagy Gábor, Baráti Kristóf, Vashegyi György, Rost Andrea, vagy épp a tematikus nap gyermekmatinéjára idén is „varázsórát” ígérő Simon Izabella.

15.30 Solti terem

Mozart: e-moll szonáta K.304
Mozart: F-dúr szonáta négy kézre K.497
Mozart: Esz-dúr zongoranégyes K.493

Közreműködik:
Keller András hegedű, Jevgenyij Koroljov, Ljupka Hadzigeorgieva zongora, Szűcs Máté brácsa, Kokas Dóra cselló

„Nagyon kellemetlen és szomorú hírt kell közölnöm [...]. Drága anyám nagyon beteg [...] nagyon gyenge, láza van még és félrebeszél - tartják a reményt bennem, de már kezd elfogyni. Éjjel-nappal félelem és remény között lebegek már régóta, de teljesen Isten akaratára bízom magam. Remélem, hogy Ön és drága nővérem is ezt fogja tenni...” 1778. július 3-án így írt haza apjának Salzburgba a francia fővárosból Mozart, ám a fenti idézetben kétszer is megemlített remény sajnos hiábavalónak bizonyult: a komponista édesanyja még aznap meghalt. Az ekkortájt keletkezett e-moll hegedű-zongora szonátából (Mozart egyszeri instrumentális találkozásából e hangnemmel) hagyományosan ezt a veszteséget is kihallhatónak véljük. Az ennek nyomában felhangzó két kompozíció az alkotásokban oly gazdag 1786-os esztendőből való, amikor Önéletrajza szerint a Mozartot nagyrabecsülő idősebb kolléga, Dittersdorf az alábbi párbeszédet folytatta II. József császárral: „Én: Clementi játékában csak a művészet uralkodik, Mozartéban azonban a művészet és az ízlés együtt. Császár: Ugyanezt mondom én is. Mintha csak mindketten ugyanabból a könyvből tanultunk volna! Én: Így is van, mégpedig a tapasztalat nagy könyvéből. [...] Vitán felül nagy és eredeti lángelme ő, s eddig még egyetlenegy zeneszerzővel sem találkoztam, aki új gondolatoknak ilyen bámulatos gazdagságával rendelkeznék. Szinte azt kívánnám, bár ne bánna oly pazarlóan velük.”
A jószerint a Mozart-nap tengelyében álló kamarazenei hangverseny közreműködői névsora különösen illusztris. Hiszen Szűcs Máté és Kokas Dóra, valamint a Concerto Budapest Kossuth-díjas művészeti vezetője, az itt hegedűsként szereplő Keller András társaságában pódiumra lép majd a zenekar koncertjeinek egyik legkedvesebb és baráti elkötelezettséggel visszajáró és ünnepelt vendégművésze, Jevgenyij Koroljov és életének társa – egyszersmind zongorás duójának tagja – Ljupka Hadzigeorgieva is.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek