A Vaya Con Dios 2013. április 6-án a Budapest Aréna színpadán búcsúzik a magyar közönségtől. Ez lesz az utolsó alkalom, hogy utoljára, élőben láthassuk őket. A közel 30 éves karrier végét ezzel a turnéval teszik igazán emlékezetessé, ezért kihagyhatatlan alkalom mind a zenekar, mind a közönség számára.
Kevés olyan zenekar van, ami annyira megjárta volna a legszörnyűbb poklokat és megélte volna a legfelemelőbb sikereket is, mint a Vaya Con Dios. A magyar szórakozóhelyeken megszokott felpörgető dal a "Nah Neh Nah" című szám, azt viszont csak kevesen tudják, hogy a zenekar annak ellenére vegyíti a latin, a jazz és a cigány zene világát, hogy a tagok közben belga származásúak.
A Vaya Con Dios sikerében 1986-os megalakulásakor még senki sem bízott igazán. A belga hagyományoktól teljesen elütő stílusok keverése minden szakemberrel azt mondatták, hogy ez a próbálkozás sosem lesz igazán népszerű. A szkeptikus hangoknak szerencsére nem lett igazuk, ugyanis a Vaya Con Dios a pár év alatt több mint 7 millió eladott lemezzel minden idők legsikeresebb belga könnyűzenei produkciójává nőtte ki magát. Az olyan dalok, mint a "Nah Neh Nah", a " What's A Woman", vagy a "Just A Friend of Mine" örökre beírták a Vaya Con Dios nevét a könnyűzene történetébe.
A robbanásszerű siker - persze, ahogy ez sajnos lenni szokott- meghozta a nem kívánt problémákat is.1991-ben Dani Klein, akinek hangja alapján mindenki azt gondolta, hogy egy amerikai blues énekesnő, és Dirk Schoufs, aki az egyedi hangzásvilágért felelt, összekülönböztek. A két alapító tag szétválásával gyakorlatilag meg is szűnt egy időre a Vaya Con Dios, habár Klein más zenészekkel ezután is többször fellépett. A tragikus események sajnos itt még mindig nem értek véget, hiszen 1991 végén Schoufs, egy HIV fertőzésbőll adódó betegségében elhunyt.
Dani Klein az események után olyan döntéshelyzetbe került, amit kevesen irigyelnének tőle. Vagy abbahagyja karrierjét, vagy szólóelőadóként továbbviszi a Vaya Con Dios nevét oly módon, hogy az mindvégig méltó maradhasson az alapító tagokkal közösen megteremtett hagyományokhoz.
Klein szerencsére jól döntött és azóta három sorlemez mellett két válogatáslemezt is megjelentett. Ezekből összesen több, mint 10 millió példányt adtak el világszerte. Az olyan slágerek, mint a "Puerto Rico", a "Heading For A Fall", vagy a "Don't Break My Heart" már ebből az időszakból származnak.
A Vaya Con Dios legutóbbi lemeze Comme On Est Venu címmel jelent meg 2009-ben. Az album több szempontból is újító. Egyrészről az énekesnő minden számot francia nyelven ad elő, másrészt pedig olyan nagyívű, vonósokkal megtámogatott hangszerelés jellemzi, ami még egyik korábbi kiadványán sem volt hallható. A francia nyelv használatát Klein gyerekkora ihlette, amikor a legtöbb számot ezen a nyelven hallhatta a rádióban. A nyelvet és a hangszerelést illető változásokon túl azt is illik megemlíteni, hogy a lemez elkészítéséhez több híres zenész is hozzájárult. Az énekesnővel olyan nevek dolgoztak együtt, mint a Toots Thielsman, aki harmonikajátékával teljesen egyedi stílust teremtett, vagy éppen Philip Cathrine, aki manapság nemzetközi szinten az egyik legfelkapottabb jazz gitáros.
Szólj hozzá!