Örülünk minden apró fejlődésnek – Lerch István lassan gyógyul

Örülünk minden apró fejlődésnek – Lerch István lassan gyógyul

Arról még tavaly januárban számoltunk be, hogy intenzív osztályra került Lerch Istvánt. A V’Moto-Rock zenésze egy újévi családi ebéd közben kapott agyvérzést. Akkor még nem tudtuk, mekkora a baj, még reménykedtünk abban, hogy a következő koncertjén már ott lesz.
 
A Slayer búcsúturnéja Budapestre jön!

The End is Near: A Slayer búcsúturnéja Budapestre jön!

2018 januárjában a Slayer bejelentette, hogy utolsó, világkörüli turnéra indulnak, amely Észak-Amerikában vette kezdetét májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A turné meghosszabbításában a banda fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is,...
 
 
Diótörő az Arénában Vastag Tamással

Diótörő a BOK Csarnokban Vastag Tamással

E.T.A. Hoffman meséje alapján született meg a Diótörő és Egérkirály című musical. Ez a családi musical a Csajkovszkij balettnél érthetőbb módon, a zene, a tánc és az élő szó hármasából, fülbemászó dalokkal teszi élménnyé a Diótörő történetét, kicsik és nagyok számára...
 
A tánc, ami leradírozta a Gangnam Style-t: a Skibidi tavasszal az Akváriumban

A tánc, ami leradírozta a Gangnam Style-t: a Skibidi tavasszal az Akváriumban

Az ősz vírusként terjedő videójának kitalálói, a péniszgitárral és bohóccal nyomuló Little BIG visszatér Budapestre, hogy ismét megkapjuk éves rendes adagunkat április 19-én az Akvárium Klubban.
 
Malek Andi nagykoncerttel készül az ünnepekre

Malek Andi nagykoncerttel készül az ünnepekre

Malek Andi és Jáger Bandi Soulistic névre keresztelt formációja december 7-én lesz látható a MOM Kulturális központban, ahol a saját szerzemények mellett ezúttal karácsonyi dalok is helyet kapnak a repertoárban.
 
Amit tudni akarsz a szexről a la Carbonfools

Amit tudni akarsz a szexről a' la Carbonfools

Woody Allen után szabadon Hunger című új klipjében a The Carbonfools is a fogantatás tudományos és fantasztikus misztériumát kutatja...
 
 
Az Exotic lecserélte Sipos F. Tamást Márton Csabára

Az Exotic lecserélte Sipos F. Tamást Márton Csabára

A zenekar a FB-oldalán tájékoztatta a rajongókat a döntésről – egyben bemutatták az új frontemberrel készült új klipet is.
 
Még egy zenés film: Natalie Portmannel az Oscarért

Még egy zenés film: Natalie Portman-nel az Oscarért

2018. december 7-én mutatják be az Egyesült Államokban a VOX LUX című filmet Natalie Portman főszereplésével. A Lady Gagával erősítő Csillag születik, az Avicii:True Stories doku, az Emily Blunt-os Mary Poppins, a botrányoktól sem mentes Aretha Franklin-koncertfilm és a berobbanó sikerű...
 
A Hello Wood építészekből álló alkotói csapata idén is felállítja az akácfarönkökből készült, 16 méteres, 40 tonnás, hangulatos fényjátékkal megvilágított Adományfát.

Az első adventi hétvége programjai az óbudai Fő téren

Idén is ünnepi díszbe öltözik az óbudai Fő tér és Szentlélek tér, ahol az Advent Óbudán 2018 nagyszabású rendezvénysorozat karácsonyi programjai zenei fellépők sorát, gyermekprogramokat, kézműves vásárt, ízletes falatokat kínálnak a látogatóknak november 30-tól.
 
Kulturális örökség lett a jamaikai reggae!

Kulturális örökség lett a jamaikai reggae

Felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listájára a jamaikai reggae zene. A világszervezet elismerte a műfaj egész világra kiterjedő hatását és politikai súlyát – adta hírül az Euronews.
 
A Budapest Voices bemutatja: Zazie az ágyban

A Budapest Voices bemutatja: Zazie az ágyban

A főváros főbb nevezetességein forgatott klipet a Budapest Voices a Zazie az ágyban című Emil.Rulez! átdolgozásához. Az együttes tagjai bejárták a tereket, hidakat, a Gellért-hegyet valamit Budapest egyéb szép pontjait, és szelfizve előadták a dalt.
 
Fenyő mögött a Csacska Macska vokál szvingel az Arénában

Fenyő mögött a Csacska Macska vokál szvingel az Arénában

Fenyő Miklós a hazai rock and roll koronázatlan királya, aki minden évben, immár több mint húsz éve egy hatalmas koncerttel búcsúztatja az évet. 2018. december 27-én a Papp László Budapest Sportarénába várja közönségét a hagyományos Fenyő Ünnep című szédületes rock and roll...
 
A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik...

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...

Piás paródiából lett a The Cure első nagy slágere – most új szövegvideó készült hozzá

A The Cure nemrég új lyric videót tett közzé a The Lovecats című dalhoz, amely a zenekar aktuális európai fesztiválturnéjának promócióját szolgálja. A digitális katalógusfrissítés az Isle of Wight és a Pinkpop fesztiválos fellépések időszakára érkezett, miközben az ikonikus dal újra reflektorfénybe került a...
Új koncertek