A tévéknek nem kellett, így az interneten megy tovább Hajós András népszerű műsora
Hogy pontosan mikor, az egyelőre még nem tisztázott, de a tervek szerint a korábban két díjat is nyert Dalfutár legújabb évada 2019-ben fogja bevenni a világhálót. És ennek mi rendkívül örülünk!A-listás színészek hasonlóan A-listás előadók klipjeiben
Emma Stone a napokban jelentette be, hogy szerepelni fog Paul McCartney egyik klipjében. A La La Land színésznője természetesen nincs egyedül a popszakmában ezzel a lehetőséggel, jó pár kollégája kapott már hasonló felkérést.Legújabb EP-jével érkezik az Akvárumba a Son Lux
A Son Lux márciusi teltházas koncertje után, október 8-án tér vissza Budapestre, ezúttal az Akvárium NagyHalljába. Az év elején megjelent Brighter Wounds mellé pedig most egy, az albumot kiteljesítő kislemezt, a Yesterday’s Wake-t is megjelentettek.Avatar az A38-on!
A groove metal egyik klasszikus képviselője, a svéd Avatar az év elején jelentette meg Avatar Country című konceptlemezét. Az album nagyszabású és igen látványos turnéján története során először érkezik Magyarországra a zenekar: február 4-én az A38 Hajón adnak koncertet.A következő 50+ éves Táncdalfesztivál-bulin már Kovács Kati is fellép!
2018 januárjában hatalmas sikert aratott az „50 éves a Táncdalfesztivál” koncert, melynek az Aréna adott otthont. A teltházas buli végén a közönség egy emberként szavazta meg a folytatást.Szólólemezt ad ki Márton András, a KFT dobosa
A popzene történelmében nem hagyományok nélküli dolog a dobfelszerelés mögül a mikrofonhoz előrelépő dobos: Ringo Starr, Phil Collins, Don Henley – hogy csak néhány nevet említsük. Márton András most első kislemezdalát, a Csak alszom című számot és annak klipjét mutatta be, a...Megemlékeztek a tavalyi Los Angeles-i szabadtéri koncerten történt tömegmészárlás áldozatairól
2017. október 1-jén a 64 éves Stephen Paddock egy szálloda 32. emeletéről tüzet nyitott egy szabadtéri country-koncert mintegy 22 ezer fős közönségére. A tragédiának 58 halálos áldozata és több mint 500 sebesültje volt.Elhunyt a legendás sanzonénekes Charles Aznavour
94 éves korában hétfő hajnalban távozott az élők sorából a gyönyörű hangú, hihetetlenül szuggesztív előadásmódjáról is híres francia énekes, zeneszerző, színész, diplomata Charles Aznavour.Barbaro Attila gitárját megharapta egy rajongó
Minden idők legnagyobb magyarországi gitárkiállításának ad helyet a pénteken kezdődő Budapest Music Expo.Elmarad a Gipsy Kings holnapi koncertje!
De csak egy kicsit kell várni a pótlásra: október 29-én megtartják!Ákos: a turnébuszban született a címadó dal
Hazatalál címmel új EP-t jelentetett meg Ákos. A négyszámos anyag a 2019-re várható új stúdióalbum előfutára – a népszerű előadó, dalszerző decemberben újra dupla koncertet ad az Arénában.Ezért marad el Révész Sándor három koncertje is
A három koncertje is elmarad Révész Sándornak (Budatétény, Rátka, Siófok), a jegyeket visszaváltják. Az okokról egy Facebook-posztban számolt be a zenész.


































