Az újrakezdés nehéz ügy – a Woodstock Barbie megugrotta
A Woodstock Barbie még nyár elején búcsúzott el előző énekesnőjüktől, de hamar megtalálták méltó utódját Ördög Dóra (nem Nóra!!!) személyében, akivel új lendületet kapott a zenekar, és ezt élőben is bizonyították a decemberi A38-as koncertjükön.Másodpilótaként az Air France kötelékében dolgozik a csodagyerekként feltűnt karmester
Daniel Harding nem az egyedüli zenész, aki a fellegekbe vágyik: Bruce Dickinsonnak (Iron Maiden) is megvan az összes vizsgája és fokozata, akár nagy Boeing utasszállítókat is vezethetne. Dickinson június elsején ad koncertet a Barba Negrában, Harding pedig március 4-én, Észak-Európa...Óriási partifolyam a tóparton: Balaton Sound 2024
Az eddig ismert nemzetközi zenei felhozatalból után most abból kapunk ízelítőt, hogy a hazai partybrand-ek közül kik érkeznek majd Zamárdiba.Omara Portuondo, a Buena Vista Social Club 93 éves sztárja Budapesten ad koncertet
Omara Portuondo Havannában született és a világzene egyik legbefolyásosabb alakjaként vált ismertté, a Buena Vista Social Club tagjaként és szóló előadóként is hírnevet szerzett. Számos díjjal és elismeréssel büszkélkedhet, köztük egy Latin Grammy-díjjal és Grammy-díj...Érdemes volt négy évet várni James Arthurra
Négy évet kellett várnunk arra, hogy kedvenc X-Faktor győztesünk, James Arthur végre bepótolhassa elmaradt koncertjét, de megérte! Az európai turné utolsó állomásaként igazán kitett magáért az egész produkció. A közönség pedig telt házzal és maximális bulizással hálálta meg...Nekik találkozni kellett: az idei David Bowie-emlékest témája egy különleges barátság
A nyolc éve elhunyt legendás brit dalszerző, előadó számai március 20-án hangzanak el az újbudai A38 hajón.Sohase mondd, hogy vége: a 2019-es búcsúturné után újabb koncerteket jelentett be a Slayer
Újra koncertezik a Slayer: a legendás amerikai trash metál zenekar, amely 2019-ben búcsúturnét tartott, idén ősszel két fesztiválon is fellép.Különleges koncertet ad az Akváriumban a kaliforniai garázsrock úttörője
Ty Segall először lép fel Budapesten – ültetett, szóló akusztikus koncertet ad majd a NagyHallban augusztus 25-én. Ilyet is ritkán látunk (hallunk) arrafelé :)Laár András, a révész
Ki hinné, hogy másfél órában megfér egymás mellett a magányos tengeri medve és az Egyetemes Jóakarat Mantrája? Laár András és Frankie Látó Ős-forrás című rév-zene koncertjén pontosan ez történt.Harry Potter-fesztivál lesz Debrecenben
Az első debreceni Harry Potter-hétvégére, február 23-25. között minden korosztályt színes programokkal várnak a szervezők.Gőzerővel készül a Quimby és a Danubia Zenekar az MVM Dome-os koncertre
A Quimby és a Danubia Zenekar több mint fél éve készül a március 9-i Class&Roll koncertre. Az MVM Dome-ban a színtiszta rock and roll mellett szimfonikus átiratokkal és sosem hallott hangszerelésben megszólaló Quimby-dalokkal utazhat végig a közönség a banda zenei palettáján. Az est...Tankcsapdát állít a Budapest Open Road Days fesztivál a Műegyetem rakpartra
A Budapest Open Road Days fesztiválon adja első budapesti nagykoncertjét idén a 35 éves Tankcsapda. A június 27-29. között megrendezésre kerülő fesztivál helyszíne a Műegyetem rakpart lesz, a Petőfi híd és a Szabadság híd között.






































