Jazz-diplomácia: Ázsia meghódítva! Magyar zenekarok taroltak Kínában és Dél-Koreában

Több tízezer ember előtt és négy formációval zárult az az ázsiai turné, amely nem csupán koncerteket, hanem hosszú távú stratégiai együttműködéseket is hozott a magyar jazz számára – a sikere átírhatja a hazai formációk nemzetközi menetrendjét.

Fotó: Jazzfest Budapest
Már nem csak a diákok, a tanárok is kedvezménnyel mehetnek a SZIN-re

Már nem csak a diákok, a tanárok is kedvezménnyel mehetnek a SZIN-re

Gesztus értékű akciót is hirdetett a Tisza-parti fesztivál: év végéig a tavalyi áron dobják piacra a diákbérleteket és ezzel a kedvezménnyel ezúttal a tanárok is élhetnek. SZIN jövőre augusztus 23-26 között jelentkezik, a megszokott helyszínen, az Újszegedi Partfürdőn.
 
A 2CELLOS bejelentette a búcsúturnét – Budapesten kezdődik a koncertkörút

Budapesten kezdődik a 2CELLOS búcsúturnéja

A két dögös csellista pasiból álló formáció 2019-ben már felfüggesztette az együttműködést, annak ellenére, hogy az év egyik felmérése alapján a turnébevételeikkel az első 50 zenekar között helyezkedtek el.* A járvány kitörése előtt külön utakon jártak, most úgy...
 
 
 Végre saját cimbalma van a Müpának!

Végre saját cimbalma van a Müpának!

A napokban érkezett meg az intézménybe az egyedi, kifejezetten a Müpa akusztikai adottságaihoz tervezett cimbalom.
 
Fotó: Gitármánia tábor 20

Majdnem elmaradt, most tele lesz koncertekkel a Gitármánia tábor

A koronavírus miatt egy hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy nem is rendezik meg a rendezvényt a szolnoki Tiszaligeten, mostanra viszont a legizgalmasabb kurzusokból, koncertekből, előadásokból állt össze a július 20. és 26. közötti esemény.
 
Fotó: Gitármánia

Ferenczi György, Siklósi Örs, Lukács Peta a Gitármánia tábor előadói között

Idén már 27. alkalommal szerveznek meg a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábort a szolnoki Tiszaligeten. Az egy hét alatt közel 100 kurzuson vehetnek részt a zenészek július 20. és 26. között.
 
Szintet lépett a karanténvideó

Szintet lépett a karanténvideó

Óriási szerencse, hogy a karantén nem vette el a zenészek kedvét az alkotómunkától. Újdonságaink közt szerepel hagyományos karanténvideó, de annak továbbfejlesztett, már-már karaoke-jellegű verziója is!
 
 
Emir Kusturica

Unza, unza... Jövőre is lesz nyár a Margitszigeten

A Budapesti Nyári Fesztivál keretében jövő nyáron olyan neves előadók érkeznek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, mint Angela Gheorghiu, Piotr Beczala, Annalisa Stroppa, Rost Andrea, Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra, Lucas & Artur Jussen, Luka Šulić, a La Fura dels Baus, a Stanley...
 
Fotó: (Stjepan) Hauser/BB

A sikert sikerre halmozó 2Cellos egyelőre feladta: 1Cellos jön az Arénába nagyzenekarral

A 2Cellos a 2019-es év egyik felmérése alapján a turnébevételeivel az első 50 zenekar között van. Úgy tűnik, ez a pozíció annyit kivett belőlük, hogy egyelőre felfüggesztik a közös működésüket.
 
Énekesnőjük még meg sem született, amikor megalakultak: a Hooverphonic az Akváriumban ad koncertet

Énekesnőjük még meg sem született, amikor megalakultak: a Hooverphonic az Akváriumban ad koncertet

A belga Hooverphonic tavaly ülte meg a 23. születésnapját, amelyet Alex Callier és zenésztársa, Raymond Geerts egy új albummal és új énekesnővel ünnepelt. Október 12-én az Akváriumban először hallhatjuk Magyarországon mindkettőt.
 
Fotó: Tankcsapda/Facebbook; Index.hu

James Hetfield magyar hangja: Lukács Laci

A Tankcsapda frontembere kölcsönözi hangját a metallicás James Hetfieldnek a Netflixen már elérhető Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című filmnek – adta hírül az Index.
 
Fotó: Zoli Band/FB

Zoli Band – Téglás Zoli egy igazi supergroupot hozott össze magyar zenészekből

Megjelent a magyar származású amerikai énekes, Téglás Zoli (IGNITE, ex-Pennywise, ex-The Misfits) saját nevét viselő ZOLI BAND zenekarával elkészített Santa Monica című második nagylemeze.
 
Fotó: Tankcsapda/FB

A Tankcsapda frontembere a Playboy Man of the Year 2019 jelöltjei között

A Playboy magazin ezúttal is az olvasók véleményére kíváncsi és öt különböző kategóriában sorakoztatja fel hazánk meghatározó férfi egyéniségeit, hogy végül kiderüljön, kik nyerhetik el az év férfija címet – olvastuk a Marketing &Média Online-on.
 
Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek