Menopauza
A káptalantóti Liliomkert piacra is begördül a BFZ teherautója

A káptalantóti Liliomkert piacra is begördül a BFZ teherautója

Kigördül Budapestről, és augusztus 13-15-ig a Balaton északi partján jár-kel a Budapesti Fesztiválzenekar zenés teherautója. A világhírű zenekar kamaraformációi Csopaktól Szentbékkálláig több helyen megállnak, hogy rövid koncerteken szórakoztassák a nyaralókat, akik az új évadra...
 
10 évig készült a hiperkarma legújabb dala – klip is is jár hozzá

10 évig készült a hiperkarma legújabb dala – klip is is jár hozzá

21 éve állt először színpadra állt a hiperkarma. A hazai alternatív zene egyik legnagyobb hatású zenekara a jeles alkalomból egy vadonatúj dallal, illetve egy hozzá készült klippel jelentkezik, augusztus 12-én pedig születésnapi koncertet adnak a Budapest Parkban, ahol élőben is...
 
 
Fotó: Kistehén

A szájbergyerek nem megy el köszönés nélkül – pótolja búcsúturnéját a KiSTeHéN

Befejezi a közös zenélést a Kistehén zenekar. Kollár-Klemencz László több mint másfél évtizede létező népszerű formációja a nyári fesztiválfellépések után július 30-án ad búcsúkoncertet a Budapest Parkban – ez tavalyi hírünk volt, aztán minden létező koncertet...
 
Fotó: Budapest Park

Tankcsapda – az első 10 év (koncertkisregény)

Mivel számomra a Tankcsapda életművéből nagyjából az első 10 év az, ami értékelhető (na jó, legyen 12), már tavaly is kíváncsi lettem volna erre a koncertre, de aztán a Parkba szervezett, évtizedekre bontott tematikájú koncertsorozatot a covid miatt kissé módosították.
 
Kell valami, amibe kapaszkodhatunk  – Siklósi Örsre emlékezik az AWS szeptemberben

Kell valami, amibe kapaszkodhatunk – egy különleges koncerttel emlékezik az AWS Siklósi Örsre

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.
 
Ezt is elviszem magammal – Budapest Bár Kiss Tibiveol a Parkban

Ezt is elviszem magammal – Budapest Bár Kiss Tibivel a Parkban

Másfél év, covid miatt befagyasztott idő, 120 km Győrből, egy órát késő vonatút – végre ott voltunk a Budapest Parkban, a Budapest Bár 1000. koncertjén. (Ezer egyéjszakás kaland?)
 
 
 Elindult a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat

350 szabadtéri koncert ingyen: Zenélő Budapest

Mintegy 350 ingyenes koncerttel várja a Zenélő Budapest rendezvénysorozat az érdeklődőket augusztus 31-ig a főváros több szabadtéri helyszínén.
 
Aki tegnap ott volt a Parkban, sosem feledi: Budapest Bár – Kiss Tibivel!

Aki tegnap ott volt a Parkban, sosem feledi: Budapest Bár – Kiss Tibivel!

Májusban még azt írtuk, ezen a nyáron nélkülöznünk kell a zene színpadairól a Quimby frontemberét és a BB oszlopos tagját, később is csak olyan hír jött, hogy a zenésztársai találkozhattak vele. Tegnap azonban két szám erejéig is csatlakozott a Budapest Bár társulatához a...
 
Fotó: Sinco

Na, ezt bogozd ki, bmeg: a 30Y az Esti Kornéllal ünnepel a Parkban

Július másodikán a Budapest Parkban új dalokkal, látványos vizuállal és két egymást és a közönségét is nagyon szerető zenekarral találkozhattok.
 
PUF neki: Zerge első nagykoncertje idén

PUF neki: Zerge első nagykoncertje idén

Csak a cikk írásakor gondoltam bele, hogy valamikor 2020. februárjában, azaz majdnem másfél éve voltam utoljára 500 főnél népesebb koncerten.
 
Fotó: BFZ

Teherautóról zenélt a Fesztiválzenekar

Szerdán és pénteken a belvárosban és Újlipótvárosban bukkant fel a zenélő autó. A Budapesti Fesztiválzenekar a mobil utcazenélés mellett ismét országszerte fellép: templomokban, zsinagógákban adnak ingyenes koncertet.
 
Fotó: BFZ

BFZ: Ingyenes családi nap az Aquincumi Múzeumban

Ingyenes családi napot rendez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) június 12-én a budapesti Aquincumi Múzeumban – óránként kezdődő zenei programokkal, néptánccal, játékokkal.
 
New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek