Elton John saját Barbie-t kapott az évfordulójára

Elton John saját Barbie babát kapott az évfordulójára

Az 50 dollárét megvásárolható babát a Mattel abból az alkalomból dobta piacra, hogy 45 éve, októberben (25-26.) volt Elton John legendás, kétnapos koncertje a Los Angeles-i Dodger Stadionban, amelyen mintegy 100 ezer ember vett részt, s akkor ez a szám minden addigi rekordot megdöntött,...
 
Fotó: Anna

Tömegével váltottak karriert az emberek a COVID-19 miatt – Pásztor Anna és Tóth Vera is!

Azt eddig is sejthettük, hogy a járványidőszak sokak megélhetését megnehezítette, esetleg teljesen el is lehetetlenítette. Az mégis meglepetésként érinthet bennünket, hogy még a negyvenesek közt is rengetegen döntöttek a szakmaváltás mellett – derül ki a joszaki.hu felméréséből.
 
 
Fotók: MOUNT of ARTAN Festival/FB

A titkos hegyi fesztiválnak idén lesz magyar fellépője is

Legalábbis, a kommunikációjuk szerint – a járvány-ügy pillanatnyi állására eleddig nem reagáltak, tehát benne van a pakliban sajnos az is, hogy a következő napokban törlik ezt a különleges rendezvényt.
 
A Woodstock Barbie bájitalt kevert

A Woodstock Barbie bájitala

A Woodstock Barbie-nak tavaly ősszel jelent meg a bemutatkozó kislemeze, amit – vigyázat, nosztalgia következik! – a Robotban mutattak be, egy csaknem telt házas koncert alkalmával.
 
Fotó: Volt Fesztivál Facebook

Támadnak a hazai előadók a Volton! - Új nevek, és három színpadnyi beosztás érkezett

Szépen alakul a Volt programtáblája, hisz a most bejelentett temérdek hazai előadóval, és persze a korábban közzé tett külföldi sztárokkal együtt immáron három színpad beosztása is elérhető a fesztivál hivatalos honlapján.
 
Indián – dupla Anna and the Barbies koncert lesz a Nemzeti Színházban

Indián – dupla Anna and the Barbies koncert lesz a Nemzeti Színházban

November 23-án este héttől, majd este tíztől Pásztor Annáék foglalják el a világot jelentő deszkákat a nemzet színházában. A késő esti előadás már sold out, hétre még vannak jegyek.
 
 
A Jurij zenekar

Anna and the Barbies, Jurij, Fekete Jenő, Várkonyi Csibészek – egy éven át tisztelegnek az élőzene előtt

Jazz, blues, rock, pop, zenés színházi est és sok más izgalmas zenei műfaj képviselteti magát az Akkordok Élőben – Az élőzene ünnepe, programsorozat keretében.
 
Fotó: tastehungary.com

Mint hal a vízben... – gasztrofesztivál Siófokon koncertekkel

Igazság szerint ezek a halak már jócskán kint vannak a vízből, sőt, úgy jártak, mint a katica bogárka, forróba is beletették őket. Ha ezen az akadályon átugrunk, akkor az utolsó napfényes őszi hétvégék egyik lehetséges programjának közepén találhatjuk magunkat.
 
Hétrétország fesztivál – ott lesznek a szeren

Hétrétország fesztivál: közös dal az Omega, az Ivan & The Parazol és a Neil Young Sétány zenészeivel

A szerek és porták köztiválja néven idén is lesz Hétrétország fesztivál Őriszentpéteren augusztus 10-20. között, ahol a zenei kínálatban megtalálható többek közt az Omega, Hobo, a Kistehén zenekar, az Anna and the Barbies és az Ivan & The Parazol is.
 
Gödöllő

Gödöllői mulatság Fenyő Miklós, Halász Judit és az Anna and the Barbies társaságában

A nyári fesztiválszezon végeztével, de még a tél beköszönte előtt rengeteg városi/kerületi rendezvényen találhatunk ingyenes koncerteket. A gödöllői Belvárosi Napokon például színpadra lép Fenyő Miklós, a Follow the Flow, Halász Judit és az Anna and the Barbies is.
 
Acustiq Fest

Az első totálisan akusztikus fesztivál az Ürgemező Dísztónál – igazán menő zenekarokkal

Új fesztivál születésének lehetnek szem-, és fültanúi, akik augusztus 1-4. között ellátogatnak Paksra, az első Acustiq Festre, ahol többek közt zenél majd a Hiperkarma, a Margaret Island, a Bagossy Brothers Company, a Republic és a Bohemian Betyars is.
 
Díjnyertes borokkal és rengeteg koncerttel érkezik május végén a Feszt!Eger

Borok és dalok: rengeteg koncerttel érkezik május végén a Feszt!Eger

Már csak röpke két hét, és elrajtol a 2019-es fesztiválszezon, amit hagyományosan a díjnyertes borokkal és háromnapos koncertáradattal a Feszt!Eger nyit május végén, olyan fellépőkkel, mint a Halott Pénz, a Quimby, a Road, a Fish! vagy a Follow the Flow.
 
Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek