Kíséri a zenekart a balszerencse – daganattal küzd a Blink-182 basszusgitárosa

A HVG szúrta ki: Mark Hoppus a Twitteren azt írta, hogy „szívás” és „fél”, de bízik az orvosokban. A banda 49 éves basszusgitárosa és vokalistája az elmúlt három hónapban kemoterápián esett át. Az egyelőre nem publikus, hogy a rák melyik szervét támadta meg.

Fotó: Blink-182
Fotó: Travis Barker/FB

Blink-182 dobosa lemezkiadót alapított

Travis Barker lemezkiadót alapított, ami az Elektra Music Group szárnyai alatt kezdi meg működését. A DTA Records debütáló dala máris hallható, a producerré avanzsált dobzsonglőr pedig nem kisebb nevekkel dolgozott együtt, mint Lil Wayne és Rick Ross.
 
Kygo-val kollaborált a The Chainsmokers

Kygoval kollaborált a The Chainsmokers

A Grammy-díjas amerikai DJ-producer duó, a The Chainsmokers megjelentette vadonatúj albumát “World War Joy” címmel.
 
 
Ez karrierjük legmélyebb pontja – rájár a rúd a blink-182-re

Ez karrierjük legmélyebb pontja – rájár a rúd a blink-182-re

A zenekar a Lil Wayne-nel való közös turnéja közben jelentette meg a szintén közös dalt még nyár elején, azonban a hivatalos "merch" még csak most jött ki – ami csupán egyetlen pólót takar. A rajongók reakcióit olvasva nem is lesz többre igény...
 
Fotó: 1065thebuzz.com

Vissza pénzt! Nem dőlhetnek hátra a Fyre fesztiválnak bedőlt hírességek

A Kreatív.hu értesülése szerint a bíróság azt az összeget követeli vissza a promózóktól, amit a fesztivál reklámozásáért kaptak. A dolog érinti Kendall Jennert, Bella Hadidot, Emily Ratajkowskit és a Blink-182 tagjait is.
 
Óda a Beach Boys-hoz – öt év után új dalokkal jelentkezett Tom DeLonge bandája

Óda a Beach Boys-hoz – öt év után új dalokkal jelentkezett Tom DeLonge bandája

A blink-182-vel híressé vált DeLonge 2005-ben alapította meg az Angels & Airwaves-t – a zenekar két új dallal ünnepli meg, hogy 7 év után ismét turnéra indul.
 
Halsey és a blink-182 is letörölte képeit az Instagramról

Halsey és a blink-182 is letörölte képeit az Instagramról

Halsey és a blink-182 is teljesen lecsupaszította Instagram fiókját. Ilyet már többször láthattunk az évek során más zenészektől, és általában arra utal, hogy új album, új korszak, új turné, új stílus következik majd...
 
 
Halottakkal táncoló: kijött a fénysebességgel formálódó banda új klipje

Halottakkal táncoló: kijött a fénysebességgel formálódó banda új klipje

A Simple Creatures duó tagjai az All Time Low énekese, Alex Gaskarth és a blink-182 basszerosa, Mark Hoppus. Már nagyjából egy hónap telt el azóta, hogy megjelent az együttes első EP-je, a Strange Love, ami mindössze két hónappal azután történt, hogy bejelentették az együttes...
 
Fotó: Simple Creatures/FB

A Simple Creatures bejelentette az új albumát

A duó tagjai az All Time Low énekese, Alex Gaskarth és a blink-182 basszerosa, Mark Hoppus. A formáció elárulta az érkező lemez címét, és hogy mikorra várhatjuk: nyáron érkezik az “Everything Opposite”.
 
Fotó: rocksound.tv

A blink-182 végigátssza az egyik legjobb albumát egy amerikai fesztiválon

Hiszitek vagy sem, már 20 éves a blink egyik leghíresebb és legnagyobb sikert hozó lemeze, az Enema Of The State, amelyen olyan slágerek szerepelnek, mint a "What's My Age Again?", az "Adam's Song", az "All the Small Things" vagy az "Anthem". Úgy tűnik, hogy most ez a lemez fog visszatérni a...
 
Túlélt egy repülőkatasztrófát, egy autóbalesetet – most beperel mindenkit a blink-182 dobosa

Túlélt egy repülőkatasztrófát, egy autóbalesetet – most beperel mindenkit a blink-182 dobosa

Travis Barker két pert is indított az egészségügyi állapotát érintő ügyekben: az egyiket egy néhány hónapja történt autóbaleset miatt, a másikat pedig orvosi műhiba okán.
 
Fotó: tonedeaf.com

Tom Delonge zenekara új demóval rukkolt elő

Tom Delonge gitáros-énekes-dalszerző a blink-182 nevű punkzenekarral vált híressé a ‘90-es/2000-es években. Annak a korszaknak azonban vége: 2005-ben visszavonulót fújt a banda, és bár 4 év szünet után visszatértek, Tom nem sokáig maradt velük, 2015-ben végleg távozott a zenekarból.
 
Betegség miatt kényszerül lemondani fellépéseit a blink-182

Betegség miatt kényszerül lemondani fellépéseit a blink-182

A blink-182 alapítója és basszusgitárosa, Mark Hoppus mesélt Travis Barker dobos egészségügyi helyzetéről, és a készülő új albumról is.
 
Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek