Menopauza

Kíséri a zenekart a balszerencse – daganattal küzd a Blink-182 basszusgitárosa

2021/06/28  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A HVG szúrta ki: Mark Hoppus a Twitteren azt írta, hogy „szívás” és „fél”, de bízik az orvosokban. A banda 49 éves basszusgitárosa és vokalistája az elmúlt három hónapban kemoterápián esett át. Az egyelőre nem publikus, hogy a rák melyik szervét támadta meg.

Fotó: Blink-182

Travis Barker balesete, állandó producerük, Jerry Finn halála, Tom gyógyszerfüggősége, rossz emlékű szétválások... – az évek során számos kihívással kellett szembenézniük, most itt az újabb...

Finn 2008 augusztusában kapott halálos agyvérzést, rá egy hónapra Travis Barker és Adam Goldstein dj repülőgép-balesetet szenvedett. A négy halálos áldozatot követelő szerencsétlenségben Travis súlyosan megégett (a zuhanás során kifolyt rá az üzemanyag egy része, ami meggyulladt), többször kellett műteni és vérátömlesztést is kapott.  A Blink lemezein többször is közreműködő dj enyhébb sérülésekkel megúszta, de rá egy évre túladagolásban meghalt. Barker kocsijába – 4 éves fiával autóztak – 2018 nyarán beleszáguldott egy piros lámpán áthaladó iskolabusz... A balesetben szerencsére csak az autó sérült meg. Egy Las Vegas-i koncertsorozatot meg azért kellett lemondaniuk, mert a dobos egy MRI vizsgálatot követően súlyos egészségkárosodást szenvedett

2019-ben jött ki a később fegyverviselésért lekapcsolt rapperrel, Lil Wayne-nel közös daluk, ami akkora botrányt kavart a rajongóik sorában, hogy átmenetileg letiltották a videó alatti kommentelést,

ráadásul a közös turné egyik koncertjén a rapper pár dal után lesétált a színpadról azzal fenyegetőzve, hogy otthagyja az egészet. Aztán persze végigcsinálta...

Szerencsétlenségükre belekeveredtek az évtized egyik legnagyobb fesztiválbotrányába is: a katasztrófába fulladó Fyre fesztiválról két dokumentumfilm és egy játékfilm is készült, megdöbbentő részleteket tárva fel a bazinagy amerikai átverésről. A fesztivál főszervezőjét, Billy McFarlandot azóta hat év börtönre ítélték, és a társszervező-rapperrel, Ja Rule-lal együtt legalább nyolc perben érintettek, amelyekben összesen több mint 100 millió dollárt követelnek tőlük, de a zenekar is belekeveredett a perbe, mert a Blink menedzsmentje állítólag 500 ezer dollárral lett gazdagabb a meg sem történt fellépésért...

És akkor még a zenekaron belüli konfliktusokról nem is szóltunk... Persze, egy punk (-rock, -pop) banda életete akkor inspiráló, ha zajlik, de azért egészség – az legyen: gyors felépülést kívánunk a basszerosnak, a zenekarnak pedig azt, hogy átkerüljenek végre a napos oldalra!

 A HVG cikke itt.

 

 

Blink-182, Mark Hoppus, rák, betegség

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek