Flower Power: Koncertfelvétellel rukkolt elő a Margaret Island
Az idei Budapest Parkos koncertje előtt kb. másfél hónappal (talán hangolódásképpen) a tavalyi nagykoncert teljes felvételét osztotta meg a zenekar a YouTube-on.Helló, én leszek Machine Gun Kelly vendége a Budapest Parkban!
Iann Dior lesz MGK vendége a június 26-i koncerten. Stúdiózás közben találtak egymásra, amit a két srác úgy ünnepelt meg, hogy a felvételek után együtt deszkáztak egy plázában.Krúbi rappel, Kiss Tibi gitározik a Kispál és a Borz legújabb albumán
A zenekar 2022-ben állt össze újra, és már akkor elmondták: dalokat írnak és új albumot készítenek, hiszen csak így van értelme a visszatérésnek. 2023 májusában, 19 év szünet és több mint egy év munka után végül megjelent a 11. Kispál és a borz-lemez, a Beszorult mondat.Ez lesz a legelső nemzetközi orgonafesztivál Budapesten
Először rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivált a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, a plébánia alapításának 975. évfordulója alkalmából.Három év után az AWS visszatér a fesztiválok színpadára
A januári bejelentés óta, miszerint az AWS új időszámításba kezd, a fiúk túl vannak egy teltházas vidéki turnén, készítik a bemutatkozó EP-jüket és gőzerővel készülnek a május 26-i Budapest Parkos koncertjükre és a vidéki turnéra.A Budapest Jazz Club ingyenes koncerttel várja április 30-án a közönséget
A hazai kezdeményezésű UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam a Covid miatt tavaly és az azt megelőző évben még a virtuális térbe kényszerült, ám idén végre újra élőben ünnepelhetjük a műfajt, mely keretében a Budapest Jazz Club ingyenes koncerttel...Hagyd kívül a valóságot, belül kapsz egy másikat: ma nyit a Budapest Park
Ma indítja útjára tizenkettedik évadát a Budapest Park – már most hat telt házas koncerttel vágnak neki az új szezonnak.40 éve bálozik a Pál Utcai Fiúk – a dal nem maradt ugyanaz
Az idén negyven éves formáció A bál című dalt rögzítette most újra, sőt, az azonos című lemez borítóját is reprodukálták.Repülés a Táncdalfesztivál sátortól a Budapest Park nagyszínpadáig
Pályafutásuk egyik legkülönlegesebb koncertjére készül Korda György és Balázs Klári, akik először lépnek fel a Budapest Parkban.Kubai rockslágerek, olasz rezesbanda, ciprusi partivilág – Budapest Ritmo 2023
A világzenei színtér számos világsztárja, köztük a Tamikrest, Emilíana Torrini & The Colorist Orchestra vagy a Mazaher is koncertet ad az idei Budapest Ritmón április 12-től 15-ig. A Bartók Tavasz keretében megvalósuló fesztiválon az élő zenei fellépések mellett filmvetítések is...Budapesti Tavaszi Fesztivál: koncertek mindenhol, tánc az utcán és Kiss Tibi-kiállítás a Főfotó Galériában
Budapest egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli április 20. és május 2. között 30 helyszínen, több mint 50, műfajokon átívelő programmal a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál.



































