Illés-, Fonográf-, Tolcsvay- és Bojtorján-dalokkal az álaltokért

Illés-, Fonográf-, Tolcsvay- és Bojtorján-dalokkal az állatokért

A magyar beatzene hőskora címmel jótékonysági koncertet rendez a Rex Kutyaotthon Alapítvány február 2-án az újpesti UP Rendezvénytéren. A koncert teljes bevételét a most épülő Felelős Állattartás Háza befejező munkálataira fordítják.
 
Hét év után új sorlemezt hozott ki a Magashegyi Underground – lemezbemutató koncert is jön!

Hét év után új sorlemezt hozott ki a Magashegyi Underground – lemezbemutató koncert is jön!

Az "Egymáshoz rövid az út" című lemez bemutatója január 20-án lesz az Akvárium Klubban, ahol az új szerzemények mellett az együttes összes nagy slágere elhangzik.
 
 
Ő bizony bánja: az egykori Nirvana-baba nem nyugszik

Ő bizony bánja: az egykori Nirvana-baba nem nyugszik

Ott hagytuk abba a dicstelen történetet, hogy a bíróság tavaly ősszel ismételten elutasította a ma harmincas évei elején járó Spencer Elden 2021-ben benyújtott keresetét.
 
Fotó: © The Orbital Strangers Project/NFI

Már forog a Demjén-film

Hogyan tudnék élni nélküled? címmel zenés film készül Demjén Ferenc legnépszerűbb slágereivel – a Nemzeti Filmintézet 700 millió forintos támogatásával.
 
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán (1972.)

Csak egy tánc volt – de százerek ragadtak tollat annak idején Szécsi Pál miatt

Az egykori Népstadiont, azaz a Puskás Ferenc Arénát manapság két esemény tuti, hogy púposra tudja tölteni: ha Szoboszlaiék itt játsszák mondjuk az EB selejtezőt, illetve, ha Azahriah hirdet ide koncertet, akár hármat is egymás után... De vajon ki lett volna képes ilyen teljesítményre a...
 
Budapesten zárja az évet a Decadancer

Budapesten zárja az évet a Decadancer

Az elsősorban post-wave stílusban mozgó csapatot a rock, a pop és az elektronikus zene sokszínűsége is inspirálja, ezek az izgalmas hatások pedig mind a dalokban, mind a koncerteken megjelennek. Ebben az évben kaptak egy pompás lehetőséget a szélesebb közönség előtti bemutatkozásra: a...
 
 
Fotókredit: Shindov

Five Finger Death Punch: 2024. július 9., Barba Negra

A többszörös platinalemezes hard rock banda éppen befejezte 2023-as amerikai stadionturnéját a Metallicaval, és máris bejelentették, hogy a zenekar 2024-ben visszatér. 2024 májusa és júliusa között Európa 20 országába elviszik az Afterlife című legújabb albumukat és a zenekar összes...
 
(Fotókredit: The Future Visuals

Cotton Eye Joe limit nélkül – megvannak a 2024-es Deja Vu Fesztivál külföldi fellépői

2024. június 6-7-8-án – tehát új időpontban! – az Újszegedi Partfürdőn ismét érkezik az ország legnagyobb retro fesztiválja. A szervezők azt ígérik, hogy jövőre minden eddiginél nagyobb sztárparádé várja azokat, akik újra átélnék a 90-es és 2000-es évek legnagyobb...
 
 Los Gringos 30

Los Gringos 30

30 éves jubileumát ünnepli a Los Gringos együttes, a dél-amerikai zenét játszó legendás hazai formáció egykor a Fonó megnyitó rendezvényén is fellépett, most nagyszabású műsorral, több vendéggel térnek vissza erre a színpadra december 2-án.
 
A Koncert.hu ajánlja: fél tucat esemény a héten a kultfilmtől Taylor Swiften át a f*sz* kis buliig

A Koncert.hu ajánlja: fél tucat esemény a héten a kultfilmtől Taylor Swiften át a f*sz* kis buliig

Ötnél persze sokkal több koncert, esemény, buli lesz a héten, csak egy laza keresztmetszetet adunk arról, milyen sokszínű a budapesti zenei élet: van itt minden :)
 
Na de hogy kerül Delhusa Gjon a Gödörbe?

Na de hogy kerül Delhusa Gjon a Gödörbe?

A Gödörről kialakult az a képünk, hogy leginkább alternatív és/vagy underground zenekarok lépnek fel a Király utcában, és olyan rétegzenéket lehet ott hallani, amelynek közönségbázisa nagyjából akkora, mint a Gödör befogadó képessége – nem mainstream, de roppant szerethető...
 
HAlestorm, BVB

És akkor a boomerek elmentek Halestorm+Black Veil Brides koncertre az Arénába

A helyzet az, hogy úgy mentünk a koncertekre, hogy vajmi keveset tudtunk a fellépőkről. Még én voltam a legtájékozottabb, de az én ismereteim is csak mintegy öt-hat napra nyúltak vissza. Vagyis a látott két együttesre majdnem szüzen mentünk mind a négyen: a feleségem és én, valamint...
 
 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek